Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Volt már ilyen vagy hasonló helyzetben valaki? Szakítanom kellene, vagy sem?
Sziasztok!
Párommal kb. 2,5 - 3 éve vagyunk együtt, szeretjük egymást és egymás társaságát, de ha a közös jövőnkre gondolok, szomorú leszek mert érzem hogy nem vele fogom leélni az életem. Hogy miért? Mert fontos kérdésekben különbözünk, mint például hogy hány gyereket vállalnánk, tartanánk-e esküvőt vagy sem, "gyermeknevelési szerepvállalásról", ideális családi körülményekről és hasonló számomra súlyos dolgokban ellenkező a véleményünk, álláspontunk.
Konkrétabban, ő szeretne esküvőt én nem, ő kis családot szeretne én nagyot, ő nem akar csak a háztartással foglalkozni és gyereket nevelni, én pedig szeretném ha nem dolgozna hanem ezekre a dolgokra koncentrálna, stb.
A "problémám" az, hogy most mindketten boldogok vagyunk, annak ellenére hogy nincs nagyon közös pont bennünk, inkább csak szeretjük egymás társaságát. Mostanában viszont már nem tudok olyan önfeledt boldogságban lenni, mert ott van bennem az érzés hogy hosszú távon itt bajok lesznek.
Neki az az álláspontja a témáról, hogy majd lesz valahogy, majd kialakul, nem tudjuk előre hogy 5 év múlva hogy fogunk gondolkodni, meg amúgy is most szeretjük egymást és boldogok vagyunk, ne tegyük tönkre, a párok nem akkor szakítanak mikor boldogok egymással. Pontosabban arra apellál hogy majd megváltozom. Bizonyos szempontból igaza is van, de én nem tudom arra alapozni a kapcsolatomat hogy "majd egyszer lehet megváltozunk és akkor jó lesz".
Néhány hónapja megpróbáltam beszélni vele erről, akkor majdnem szakítottunk de sírt és azt mondta próbáljuk meg máshogy a kapcsolatunkat. Megpróbáltunk jobban odafigyelni a másik igényeire, amitől csak jobban összenőtünk, de a problémák ugyan azok maradtak... Nem beszéltünk a dologról, besöpörtük az asztal alá, mert ő nem szeret ilyen problémákról beszélni, én pedig tiszteletben tartom ezt.
Nem olyan rég ismét felhoztam a témát, sírva könyörgött hogy ne szakítsak vele, azt mondta hogy meg fog változni. Viszont arra a kérdésre hogy miben fog megváltozni, arra igazából nem mondott semmit, inkább rám hárította a felelősséget hogy mondjam meg neki miben változzon meg. Kételkedtem a dologban már akkor is, de mondom adok neki még 1 esélyt, hátha valami más lesz.
Újra ott vagyok hogy beszélni szeretnék vele ezekről a dolgokról, viszont most szerintem végleg szakítok vele. Vagy ne tegyem? Mit tanácsoltok? Valaki volt már hasonló helyzetben? Hogy döntött? Mi erre a jó megoldás?
Én már azt sem tudom őszintén mondani hogy boldog vagyok, mert míg ezek a kételyek bennem vannak, nem tudok önfeledt lenni. Viszont a másik meg hogy ő nagyon boldog, legalábbis nagyon boldognak látom és ez nekem az esetek túlnyomó részében fontosabb mint hogy én mitől lennék boldog.
Ha lényeges infó leírom: Én 22F, Ő 21L
Köszönöm szépen hogy végig olvastad!
Minden kritikát, véleményt, meglátást szívesen fogadok!
válasza:Komolyan vehetetlen ez a sztori nekem, bocsi.
Ugyanaz az utánérzetem, mint amikor gimiben a 17/18 éves osztálytársaim papoltak a gyereknevelésről, hogy náluk hogy lesz, aztán jó, ha a suli mikróját el tudták indítani, meg volt pénzük hazafelé buszjegyre, mikor siettek nézni a Showder Klubot…
válasza:Szerintem ez a felnőtt kapcsolatok, felnőtt érett élet egyik kulcsa. Ha látod előre nem pazarolsz el éveket, nem áltatod magad és másokat.
Ugyan ezen mentem keresztül, csak már nálad idősebb vagyok.
Minden passzol, nagy szerelem, szeretet de a jövőképben nagyon nagyon sok dolog nem egyezik, olyan dolgok, amiknek kellene.
Nagyon sajnálom, és klassz hogy ilyen fiatalon nem pazarlod az időtöket.
válasza:21# Bírlak, de kicsit igazságtalannak érzem a reakciódat, ők nem papolnak a gyereknevelésről, csak kissé túldimenzionálják a kapcsolatukat. Szerintem szimplán a jelen megéléséhez szükséges önfeledtség hiányzik a kérdezőből. 22 évesen azért az ember már nem a mikró bekapcsolásánál tart, mint 17 évesen (jó esetben), hanem azért finoman ugyan, de elkezd gondolkozni a jövőjéről, kapcsolat esetén pedig két ember jövőjéről.
Tudom, hogy ez kimondva boomerségnek hanzgik (ebben a formában az is), de ez önmagában nem hiba. Részemről csak annyi az állítás, hogy ne ezek miatt csússzon el egy kapcsolat.
Nem kell a jövő miatt parázni, nah, ez a lényeg :)
válasza:Én sem vagyok idősebb, félre ne értsd.
Szimplán nem gondolom, hogy a mi korunkban van ideje úgy bölcselkedni az élet mérföldköveiről, mint egy 82 éves kolostori szónoknak.😀
Fiatalok vagyunk. Úgyis lesz még egy teljes 40/50 évünk ezeket a problémákat megoldani. Szerintem fontos megőrizni magunkban a lángot, hogy egy 22 éves fiatal testéből ne az 53 éves szalmaözvegy nénikéje könyököljön ki.😅
válasza: válasza:Az elején én is azt hittem, hogy 30+ évesekről van szó...
21 évesen 3 gyereket akartam, most 27 évesen meg 0-át! A párom is akart gyereket, esküvőt 25 évesen, de most 36 évesen se gyereket, se esküvőt. Az ember kb 3 évente teljes személyiségváltozáson (vagy csak fejlődésen) megy át,főleg a 20-as éveik elején. A 20-as évek végéig ki sem fejlődik a teljes érzelmi intelligencia, az agyunk nem képes rá. Ennél fogva teljesen nagy baromság ezen vitáznotok, szakítani meg sírni 21 évesen, mert mire oda juttok, hogy anyagilag egyetlen gyereket vagy esküvőt megengedhessetek magatoknak már bőven 2x is változik a személyiségetek (jövőbeli terveitek is). Arról nem is beszélve, hogy jelenleg gondolom saját magatokat sem tudjátok eltartani, ezért fogalmad sincs milyen fizetés szükséges ahhoz, hogy 3 gyereket és 2 felnőtt embert megfelelő színvonalon eltartsál. Megsúgom, ez ma Magyarországon minimum 700 ezres fizetést jelent (albérlet vagy lakáshitel nélkül), amihez vagy felső-középvezetőnek kell lenned vagy profinak a szakmádban. Egy ilyen fizetést elérni minimum 5-8 év a tanuláson felül. Tehát először veszel egy 20+ milliós ingatlant vagy örökölsz, majd havi 700+. Felesleges ezen most vitázni meg szakítani...
válasza:"legtöbb férfi a nő miatt akar gyereket"
Tehát nem akar. Engem az érdekel, aki akar. Aki most egyedül, pár nélkül tudja, hogy akar. Aki a párja miatt akar, az nem akar.
Mert ha nőként azt mondanám, akarok gyereket, de 6 hét után megyek vissza dolgozni, a férjem lesz otthon vele, sokan kérdeznék, minek akarok gyereket, ha nem akarok foglalkozni vele. Ezt a férfiaktól nem kérdezik, mert elfogadott, hogy nem foglalkoznak vele.
Köszönöm szépen az eddig érkezett válaszokat!
Mivel nagyon sok jött, nem válaszolok egyesével mindre, inkább a nekem szánt kérdések lényegére.
1. Létezik házasság esküvő nélkül. Páromban az van hogy nagy esküvőt szeretne ahol ott van mindenki, én avval is bőven megelégednék ha lenne egy önkormányzati házasság kötés max a 2-2 szülővel. Ő azt mondja nem szeretné ha ez kimaradna az életéből, én örülnék neki ha kimaradna az enyémböl. Mármint a világra szóló szertartás.
2. Vannak olyan nők, akik szívesen vállalnák azt hogy a párjuk eltartja, neki az otthoni munkálatokat kell "csak" csinálni. Tudom hogy nem kis munka, de én abban bízom ha nem kell a pénz miatt aggódni, (ha nem látnám hogy nem tudom ezt biztosítani, nem terveznék így, úgyhogy ezen ne akadjon fenn senki) nem kell napi 8 órát dolgoznia, nem kell kézzel mosogatni se mosni, akkor nem egy lehetetlen küldetés. Nem mondom hogy könnyű, de szerintem már sikerült néhány embernek. Azt is el tudom képzelni hogy aki szívesen vállal több gyereket, aki ezt akarja csinálni, aki tudatosan erre vállalkozik, annak kevésbé megterhelő. Azt meg már le sem merem írni hogy van aki ettől van flow-ban, mert ezekért is már biztos meg fogtok ölni.
Viszont kérem figyelembe venni, hogy a kérdés lényege azok amin az emberek fennakadtak, hanem amiket a következőkben firtatok:
Érdekes hogy majdnem egyenlő arányban vannak akik a szakítás mellet és akik ellene vannak. Kommentek között inkább amellett érveltek többen, miért kellene inkább a jelen pillanatban élnem, s majd kialakul a dolog. Azt viszont észrevettem, hogy akik tapasztalatból beszéltek, azok inkább azt tanácsolták szakítsak, mert csak kitolok magammal és a társammal.
Azok akik azt tanácsolták maradjak együtt a párommal, ők is tapasztalatból mondták ezt? Van olyan aki így döntött (maradt benne egy ehhez hasonló kapcsolatban) majd végül jól végződött? Vagy csak inkább az én helyemben ha lennétek, ha nektek lenne egy ilyen kapcsolatotok ti inkább így cselekednétek, de tapasztalatotok nincs?
Nem csak a saját, hanem a párom esélyeit is mérlegelnem kell, mert szerintem minél előbb nézünk szembe a valósággal, annál több esélyünk van megtalálni azt aki hasonló kép gondolkodik. Vagy mit tanácsoltok ? Elsőként azoknak szól a kérdésem akik azt tanácsolták ne gondolkodjak össze nem illő jövőképen. Meddig várnátok a helyembe? Mennyivel jobb vagy rosszabb a helyzet ha 21 évesen szakítunk 3 év kapcsolat után, vagy 25 évesen 7 év kapcsolat után?
Az az igazság, hogy sok kapcsolatban látom azt, hogy mindig csak a jelen pillanatban élnek. Telnek-múlnak az évek, s mikor ott vannak hogy családot alapítsanak, már akkor is megteszik ha nem annyira akarnak a másikról babát. Viszont túl nagy nyűg lenne ~30 évesen új partnert keresni, ezért belemennek. Aztán az a vége hogy 40-45-50 évesen elvállnak, és az esélyük a boldog kapcsolatra igencsak lecsökken. Mert már nem néznek ki úgy mint egy 25 éves, már ott van néhány gyerek, esetleg valami hitel, és már több gyereket sem szeretne vállalni egy esetleges új partnerrel.
Az előre gondolkodásomnak, tervezésemnek fő célja az hogy ne járjak úgy mint sokan mások, akik nem terveztek előre semmit, majd koppantak.
Szívesen olvasok még több véleményt, előre is köszönöm őket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!