Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Volt már ilyen vagy hasonló helyzetben valaki? Szakítanom kellene, vagy sem?
Sziasztok!
Párommal kb. 2,5 - 3 éve vagyunk együtt, szeretjük egymást és egymás társaságát, de ha a közös jövőnkre gondolok, szomorú leszek mert érzem hogy nem vele fogom leélni az életem. Hogy miért? Mert fontos kérdésekben különbözünk, mint például hogy hány gyereket vállalnánk, tartanánk-e esküvőt vagy sem, "gyermeknevelési szerepvállalásról", ideális családi körülményekről és hasonló számomra súlyos dolgokban ellenkező a véleményünk, álláspontunk.
Konkrétabban, ő szeretne esküvőt én nem, ő kis családot szeretne én nagyot, ő nem akar csak a háztartással foglalkozni és gyereket nevelni, én pedig szeretném ha nem dolgozna hanem ezekre a dolgokra koncentrálna, stb.
A "problémám" az, hogy most mindketten boldogok vagyunk, annak ellenére hogy nincs nagyon közös pont bennünk, inkább csak szeretjük egymás társaságát. Mostanában viszont már nem tudok olyan önfeledt boldogságban lenni, mert ott van bennem az érzés hogy hosszú távon itt bajok lesznek.
Neki az az álláspontja a témáról, hogy majd lesz valahogy, majd kialakul, nem tudjuk előre hogy 5 év múlva hogy fogunk gondolkodni, meg amúgy is most szeretjük egymást és boldogok vagyunk, ne tegyük tönkre, a párok nem akkor szakítanak mikor boldogok egymással. Pontosabban arra apellál hogy majd megváltozom. Bizonyos szempontból igaza is van, de én nem tudom arra alapozni a kapcsolatomat hogy "majd egyszer lehet megváltozunk és akkor jó lesz".
Néhány hónapja megpróbáltam beszélni vele erről, akkor majdnem szakítottunk de sírt és azt mondta próbáljuk meg máshogy a kapcsolatunkat. Megpróbáltunk jobban odafigyelni a másik igényeire, amitől csak jobban összenőtünk, de a problémák ugyan azok maradtak... Nem beszéltünk a dologról, besöpörtük az asztal alá, mert ő nem szeret ilyen problémákról beszélni, én pedig tiszteletben tartom ezt.
Nem olyan rég ismét felhoztam a témát, sírva könyörgött hogy ne szakítsak vele, azt mondta hogy meg fog változni. Viszont arra a kérdésre hogy miben fog megváltozni, arra igazából nem mondott semmit, inkább rám hárította a felelősséget hogy mondjam meg neki miben változzon meg. Kételkedtem a dologban már akkor is, de mondom adok neki még 1 esélyt, hátha valami más lesz.
Újra ott vagyok hogy beszélni szeretnék vele ezekről a dolgokról, viszont most szerintem végleg szakítok vele. Vagy ne tegyem? Mit tanácsoltok? Valaki volt már hasonló helyzetben? Hogy döntött? Mi erre a jó megoldás?
Én már azt sem tudom őszintén mondani hogy boldog vagyok, mert míg ezek a kételyek bennem vannak, nem tudok önfeledt lenni. Viszont a másik meg hogy ő nagyon boldog, legalábbis nagyon boldognak látom és ez nekem az esetek túlnyomó részében fontosabb mint hogy én mitől lennék boldog.
Ha lényeges infó leírom: Én 22F, Ő 21L
Köszönöm szépen hogy végig olvastad!
Minden kritikát, véleményt, meglátást szívesen fogadok!
Nagyon belelovaltátok magatokat ebbe az esküvő-baba dologba. Lazítsatok! Fiatalok vagytok. Kár szétmenni olyan kérdések miatt, ami egyrészt egyáltalán nem aktuális, másrészt absztrakt ("közös jövő miatti aggódás"), Ezek a dolgok mguktól kialakulnak, nem előre eltervezettek. Nyilván számít, hogy alapvetően ki hogyan gondolkodik az életről, de hidd el, ez is folyamatosan változik. Ne akarj erőszakkal beavatkozni a lány érzéseibe, gondolkodásába! Főleg ne úgy, hogy sírásig meg szakításig fajuljon a dolog! Ez nagyon elviszi rossz irányba a kapcsolatot.
Ha rám hallgatsz, ne hozzátok fel a témát, hacsak nem önszántatokból juttok oda, hogy esetleg szeretnétek gyereket. (anyagi vonzatát is gondoljátok át!)
"nincs nagyon közös pont bennünk, inkább csak szeretjük egymás társaságát"
Hidd el, pont ez a boldog kapcsolat titka. Az, hogy a jelent élitek meg együtt, és nem a jövőn aggódtok. Azok maradnak együtt, akik szimplán csak elvannak egymással, önfeledten. Ha bejön ez a "jaj mi lesz majd AKKOR HA" kérdés, pont hogy ott kezdtek el elválni egymástól..
22 évesen nehéz erre válaszolni. Egyrészt az, amit most baromi határozottan gondoltok magatokról, még sokat változhat az évek során, és még sok időtök van beszélgetni. Mire eljuttok a családalapításig, bőven lehet konszenzust találni.
Ugyanakkor, ha komolyan terveztek egymással, eközben a határozott személyes terveitek ütik egymást, akkor ezt a témát folyamatosan görgetni fogjátok magatok előtt. Lehet a pillanatban élni, de valahol a kudarc jobb ha hamarabb jön.
Én MÉG biztosan nem szakítanék emiatt, de semmiképpen sem söpörném szőnyeg alá sem. Folyamatosan beszélgetnék a témáról, és különböző forgatókönyveket gyártanék, keresném a lehetséges közös pontokat. Aztán majd alakul valahogy.
Amit még biztosan elkerülnék, hogy ő miattam megcsináljon valamit, amit magától nem akar. Annak baromi rossz vége lesz hosszú távon szerintem.
25 voltam, mikor az akkori barátom (24 volt) szakított velem, mert nem akartam még szülni. Nem soha nem akartam, hanem akkor nem. Rövidesen lett új barátnője, fél év múlva összeházasodtak és jött is a gyerek.
Nekem 27 évesen lett gyerekem, mástól. Azt hiszem nem is illettünk össze igazán, utólag visszagondolva,lehet azért sem akartam annyira anyuka lenni mellette.
"Megfejtem neked: a legtöbb férfi a nő miatt akar gyereket."
De itt a férfi több gyereket akar, mint a nő.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!