Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Volt már ilyen vagy hasonló helyzetben valaki? Szakítanom kellene, vagy sem?
Sziasztok!
Párommal kb. 2,5 - 3 éve vagyunk együtt, szeretjük egymást és egymás társaságát, de ha a közös jövőnkre gondolok, szomorú leszek mert érzem hogy nem vele fogom leélni az életem. Hogy miért? Mert fontos kérdésekben különbözünk, mint például hogy hány gyereket vállalnánk, tartanánk-e esküvőt vagy sem, "gyermeknevelési szerepvállalásról", ideális családi körülményekről és hasonló számomra súlyos dolgokban ellenkező a véleményünk, álláspontunk.
Konkrétabban, ő szeretne esküvőt én nem, ő kis családot szeretne én nagyot, ő nem akar csak a háztartással foglalkozni és gyereket nevelni, én pedig szeretném ha nem dolgozna hanem ezekre a dolgokra koncentrálna, stb.
A "problémám" az, hogy most mindketten boldogok vagyunk, annak ellenére hogy nincs nagyon közös pont bennünk, inkább csak szeretjük egymás társaságát. Mostanában viszont már nem tudok olyan önfeledt boldogságban lenni, mert ott van bennem az érzés hogy hosszú távon itt bajok lesznek.
Neki az az álláspontja a témáról, hogy majd lesz valahogy, majd kialakul, nem tudjuk előre hogy 5 év múlva hogy fogunk gondolkodni, meg amúgy is most szeretjük egymást és boldogok vagyunk, ne tegyük tönkre, a párok nem akkor szakítanak mikor boldogok egymással. Pontosabban arra apellál hogy majd megváltozom. Bizonyos szempontból igaza is van, de én nem tudom arra alapozni a kapcsolatomat hogy "majd egyszer lehet megváltozunk és akkor jó lesz".
Néhány hónapja megpróbáltam beszélni vele erről, akkor majdnem szakítottunk de sírt és azt mondta próbáljuk meg máshogy a kapcsolatunkat. Megpróbáltunk jobban odafigyelni a másik igényeire, amitől csak jobban összenőtünk, de a problémák ugyan azok maradtak... Nem beszéltünk a dologról, besöpörtük az asztal alá, mert ő nem szeret ilyen problémákról beszélni, én pedig tiszteletben tartom ezt.
Nem olyan rég ismét felhoztam a témát, sírva könyörgött hogy ne szakítsak vele, azt mondta hogy meg fog változni. Viszont arra a kérdésre hogy miben fog megváltozni, arra igazából nem mondott semmit, inkább rám hárította a felelősséget hogy mondjam meg neki miben változzon meg. Kételkedtem a dologban már akkor is, de mondom adok neki még 1 esélyt, hátha valami más lesz.
Újra ott vagyok hogy beszélni szeretnék vele ezekről a dolgokról, viszont most szerintem végleg szakítok vele. Vagy ne tegyem? Mit tanácsoltok? Valaki volt már hasonló helyzetben? Hogy döntött? Mi erre a jó megoldás?
Én már azt sem tudom őszintén mondani hogy boldog vagyok, mert míg ezek a kételyek bennem vannak, nem tudok önfeledt lenni. Viszont a másik meg hogy ő nagyon boldog, legalábbis nagyon boldognak látom és ez nekem az esetek túlnyomó részében fontosabb mint hogy én mitől lennék boldog.
Ha lényeges infó leírom: Én 22F, Ő 21L
Köszönöm szépen hogy végig olvastad!
Minden kritikát, véleményt, meglátást szívesen fogadok!
Szerintem ezek csiszolódni szoktak. Kicsit mindketten elrugaszkodottak vagytok…
Egy csomóan arra verik a mellüket, hogy nagy család, meg a többi, aztán ahogy megvan az első gyerek, az is sok lesz hirtelen.
Hagyjátok kialakulni a dolgokat..
Jól értem, hogy elvenni nem akarod, de szüljön neked azért sok gyereket és soha többé semmi mást ne csináljon, függjön tőled 100%-ban...?
Hát a más f.szaval verni a csalánt, az menne neked. Szegény csaj, még ő könyörög neked sírva. Te jó ég.
Azt gondolom, hogy elég elrugaszkodott úgy belemenni bármilyen kapcsolatba, hogy elvárod a másiktól, hogy maradjon otthon.
Nekem kicsit az az érzésem, hogy mindketten a szülői mintákat erőltetitek és még nem tudtok felnőttesen beszélni a dologról, mert, ha ettől el kell térni akkor rögtön megbántva érzitek magatokat.
De ezt csak kívülállóként mondom. Ha neked elsődleges életcélod, hogy megteremtsd a tökéletes múltszázadbeli háztartást és ez fontosabb, minthogy boldog családi életed legyen (és ezt nem rosszból mondom, vannak karrieristák, meg világutazók, meg hegymászók, akik az álmukért sok mindent feladnak), akkor 21 évesen nem foglak tudni erről lebeszélni. Még az is lehet, hogy összejön és boldog leszel közben.
De amúgy csak az első válaszolót tudom megerősíteni, az emberek többsége nem akar olyan áron 3 - 4. gyereket, hogy a párja boldogtalan legyen és bevállalja a 3. ugyanezért, ha nem volt katasztrofális az első kettő.
De, ha úgy érzed, hogy nem fog működni, akkor engedd el, tényleg nem kell egymás idjét húzni. Gondolom, hogy te jobboldali, míg ő baloldali beállítottságú, ezek a kapcsolatok általában nehezen működnek, mert a két csapat ugyanazt a képet látva szögesen ellentétes megoldást javasol.
21-22 évesen ezen vitázni szerintem is borzasztó korai, ilyenkor az ember még szinte gyerek (ezt csak később látja így)
Azért azt gondold meg hogy tényleg azt akarod e hogy 3-4 gyereket meg egy nőt eltartasz 1 fizetésből, mindezt úgy, hogy háztartási robotot csinálsz belőle az akarata ellenére. Mert ha ezen az elképzelésen kizárt hogy tudj változtatni akkor tényleg jobb ha keresel egy ugyanilyen gondolkodású nőt.
De mondom, nagyon fiatal vagy még, fogsz még változni.
#4 pedig eléggé így hangzik. Esküvő nélkül nem várhatod el, hogy ennyire függő viszonyba kerüljenek. Amúgy is, milyen család az ahol nem házasok a szülők. Semmi biztosíték nincs esküvő nélkül, hogy nem gondolsz egyett és hagyod ott őt egy rakás gyerekkel.
Amúgy szerintem sem kell szakítani, főleg ha kompromisszumképesek vagytok. Te nem halsz bele egy esküvőbe, gyereket pedig nem lehet úgy tervezni, hogy x gyereket akarsz, hanem majd kiderül, hogy álltok anyagilag, milyen nehéz az elsővel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!