Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek?A párom megbántott és nem tudok rajta túllépni.
Sziasztok. 33 éves vagyok(L) , párom majd négy évvel idősebb tőlem, lassan 6 éve hogy együtt vagyunk. A kapcsolatunkban mindig is én voltam inkább az irányító típus, ő a visszahúzódóbb csendesebb fajta. Félreértés ne essék én sem vagyok nagyszájú, hanem határozottabb jóval, így az intézkedések 90%-a rám maradt. A kapcsolatunk igen elmélyült, öt és fél éve együtt élünk, egy kassza közös kocsi, mindenben osztoztunk.
Többször is szóba került a házasság, mind a ketten mondtuk hogy szeretnénk megházasodni. Nem sürgetve hanem inkább viccelődve ,huncutkodva kérdeztem időről időre hogy mikorra jegyez el. Erre csak annyit mondott mindig hogy minél többet kérdezek rá annál később teszi meg, nem akkor amikor várok rá, s különben is ő különlegeset akar, ezután fel is hagytam a kérdezéssel. Két éve egy gyönyörű maldívi nyaraláson voltunk, azt hittem, akkor fogja, de nem történt meg. Utána egy kicsivel beszélgettünk és akkor bevallottam neki hogy én azt hittem hogy akkor el fog jegyezni, ő erre azt mondta hogy az milyen sablonos és kiszámítható lett volna. Én mondtam neki, hogy egyáltalán nem lett volna az ,hisz nem jut el az ember ilyen helyre sokszor, erre az volt a válasza hogy igen ,de az eljegyzés mint két embernek akarnia kell. Erre már nem igazán tudtam mit mondani. Őszintén szólva úgy éreztem, mintha pofon ütött volna ezzel a mondatával, hisz beszéltük hogy ő is szeretné, s nekem úgy jön le mintha én nyomást gyakoroltam volna rá, miközben ő egyáltalán nem akarta. Utána pár hónapra rá mondta, hogy megbánta amit mondott és szeretné az eljegyzést, de viszont bennem olyan keserű érzés van ezt illetőleg, hogy majd négy év után nemhogy gondolkodnia kellett az eljegyzésen, hanem nem akarta, miközben mindig őt helyeztem első helyre és mindent megtettem. Persze ezt én szabad akaratomból tettem ,ezért nem tartozik nekem semmivel az ég világon, csak azt nem értem ,hogy minek mondogatta ,hogy ő is akarja az eljegyzést ,ha nem így volt.
Év elején elég sok veszekedés volt ,mert nagyon sokat iszik 2-3 éve és amikor én megismertem akkor alig láttam még akár egy üveg sört is meginni. Emellett pedig inkább egy kicsit kényelmesebb típus, ejj ráérünk még fajta, nem kell magunkat megerőltetni, én főállás mellett takarításokat vállaltam, hogy jobb jövőnk legyen. Mondtam neki hogy szedje össze magát, mert így hogy bele van kényelmesedve az életbe semmi terv nélkül és hogy ennyit iszik én nem merek vele közös jövőt és gyermekvállalást tervezni. Erre az volt a válasza hogy én úgysem bírnám a gyereket. Lassan nyolc hónapja éjszakás műszakban dolgozom így hétvégente látjuk egymást másfél napra, és látom rajta hogy szeret és próbálkozik és fél hogy elveszít, de bennem az a két mondata megölte a szerelmet, a bizalmat (amit el is mondtam neki őszintén), hiába várom hogy az az érzés amit iránta éreztem visszajöjjön egyszerűen nem jön. És nem tudom mitévő legyek hisz a párkapcsolat ezen alapszik hogy mind a két fél tökéletlen és hibáznak és ezen hibák ellenére is együtt maradnak ,szeretik egymást , megbocsátanak egymásnak. Próbálom ezt a sértettséget túllépni, közeledni felé, de ha ezekre a dolgokra gondolok ,amit mondott akkor mindig fájdalmat és keserűséget érzek. Ti mit tennétek a helyemben?
Jelenleg sem gyereket nem akarok tőle, sem házasodni nem akarok vele, amit szintén elmondtam neki őszintén.
Nem vagyok amúgy a kígyót bekát kiabáló típus, külön bankszámlát nyitottam egy ideje, biztos s elegendő tartalékkal , ha úgy van, fogom a cuccaim s megyek, nem fogok mocskolódni, annak már semmi értelme nem lenne
válasza: válasza:Kedves Kérdező!
Az írásodból, s a válaszaidból ítélve valamilyen szinten, ott mélyen legbelül szerintem már te lemondtál erről a kapcsolatról, csak fűznek még hozzá az érzelmek, és az együtt töltött idő. De ez a kapcsolat külső szemmel sokkal inkább megszokásból 'működik'. Az olvasottak alapján már csak 'vergődtök' egymás mellett, semmi kiegyensúlyozottságot, semmi tenni akarást, kölcsönös problémamegoldásra való hajlamot nem látok. Sok válaszolónak igaza van, ha csak húzzátok, halasszátok a dolgokat, akkor még több év csúszik ki a kezeid közül. Ez már az az állapot, amikor valóban az észnek kell dominálnia.
De ha esetleg úgy látod, látjátok, hogy még van remény, vagy tanácstalanok vagytok, keressetek fel szakembert, lehet olyan dolgokra világítana rá, ami megbizonyosít arról, mit is kéne tenni.
Vagy! Őszinte kommunikáció. Leültök, és kerek perec átrágjátok újra az egész kapcsolatot, a múltat, a jelen helyzetet, s a jövőt. Nem vádaskodva, de őszintén. Milyen érzések kavarognak bennetek, mit szeretnétek a jövőben, milyen céljaitok vannak, stb.
válasza:Kedves utolsó válaszadó!
Igazad van ,valamilyen szinten én ezt a kapcsolatot már eltemettem magamban, de természetesen vannak érzések is, és egyszerűen nem jutok se előre se hátra a döntéssel. Hazudnék ha azt mondanám hogy én mindenre tökéletesen reagáltam, mert biztos van amivel én sértettem meg vagy Én bántottam meg őt. Eleinte sokszor csúnyán összevesztünk, de az utóbbi években próbáltam nyugodtan megbeszélni a dolgokat amennyire csak lehet. Kérdeztem tőle hogy mi az amit én nem csinálok jól ,mi az amin én változtassak, de mindig mondta hogy minden jó nem kell változni. Nem hallgattam én el előle soha semmit, próbáltam mindig mindent a legőszintébben elmagyarázni elmondani, hisz néma gyereknek anyja se érti a szavát, és csak a megfelelő kommunikáció segítheti a megfelelő kompromisszum megtalálását. Az évben már többször szó volt arról hogy elköltözik hogy mind a ketten el tudjuk gondolni hogy mit is akarunk, de ő nem keresett lakást én kezdtem neki, és valahogy ez az utóbbi időben abbamaradt. De ő nem is kérdezte azóta hogy bennem mik zajlanak és hogy miket gondolok kettőnkről vagy akármiről is ami kettőnkről szól. Ő ilyeneket nem kérdezz sose, és nem tudom hogy én mint nő gondolom ez túl, hogy ezt igenis kellene kérdeznie és nemcsak élni az életet mintha semmi nem történt volna.
Nem szeretném én őt semmivel megbántani és nem szeretnék neki semmi rosszat okozni, és legfőképpen nem szeretném ha egymás idejét feleslegesen húznánk, mert annak én is tudom hogy nincs értelme.
válasza:Kedves 13-as kommentelő!
Sosem tudnék egy házasságot kikényszeríteni , meg sem próbálnám. Sőt szerintem azért is van ez a keserűség bennem ,mert azután a mondata után én úgy vélem hogy ő úgy érezte, hogy én ki akarom kényszeríteni ezt belőle. Ha már kényszeríteni kell valakit valamire az veszett ügy, és szerelemben semmit nem lehet ki zsarolni az emberből, mert az minden csak nem boldogság és nem tiszta érzések.
Én pedig annyira akartam ,hogy ez működjön. És lehet hogy én vagyok a hisztis lehetetlen személy de én már nem hiszek abban hogy ő megváltozik, és nem tudom hogy mit kellene tennie ahhoz hogy én újra meg tudjak bízni benne. Nem egy rossz ember, nem kívánok én neki semmi rosszat Sőt kívánom hogy találja meg az életben minden boldogságát és nem azért mert szeretem hanem mert tényleg megérdemli.
Nekem ő volt a második komolyabb kapcsolatom. Az elsőnél még nagyon fiatal voltam utána pedig teljesen magamra maradtam 18 évesen és robotoltam éjt nappallá téve, hogy haladjak valamire, vagy ha éppenséggel időt szántam egy kapcsolatra akkor sajnos én húztam a rövidebbet egy harmadikkal szemben.
Engem és testvéreimet is az édesanyánk nagyon de nagyon csúnyán átvert kihasznált és magunkra hagyott, talán ezért is esik nehezemre hogy megbízzak másokban, és őszintén szólva félek attól hogy jó példa híjján tudnék jó anya lenni, talán ezért is ütött nagyon szíven, amikor azt mondta nekem a párom hogy én úgyse bírnám a gyereket
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!