Mit tegyek?A párom megbántott és nem tudok rajta túllépni.

Sziasztok. 33 éves vagyok(L) , párom majd négy évvel idősebb tőlem, lassan 6 éve hogy együtt vagyunk. A kapcsolatunkban mindig is én voltam inkább az irányító típus, ő a visszahúzódóbb csendesebb fajta. Félreértés ne essék én sem vagyok nagyszájú, hanem határozottabb jóval, így az intézkedések 90%-a rám maradt. A kapcsolatunk igen elmélyült, öt és fél éve együtt élünk, egy kassza közös kocsi, mindenben osztoztunk.

Többször is szóba került a házasság, mind a ketten mondtuk hogy szeretnénk megházasodni. Nem sürgetve hanem inkább viccelődve ,huncutkodva kérdeztem időről időre hogy mikorra jegyez el. Erre csak annyit mondott mindig hogy minél többet kérdezek rá annál később teszi meg, nem akkor amikor várok rá, s különben is ő különlegeset akar, ezután fel is hagytam a kérdezéssel. Két éve egy gyönyörű maldívi nyaraláson voltunk, azt hittem, akkor fogja, de nem történt meg. Utána egy kicsivel beszélgettünk és akkor bevallottam neki hogy én azt hittem hogy akkor el fog jegyezni, ő erre azt mondta hogy az milyen sablonos és kiszámítható lett volna. Én mondtam neki, hogy egyáltalán nem lett volna az ,hisz nem jut el az ember ilyen helyre sokszor, erre az volt a válasza hogy igen ,de az eljegyzés mint két embernek akarnia kell. Erre már nem igazán tudtam mit mondani. Őszintén szólva úgy éreztem, mintha pofon ütött volna ezzel a mondatával, hisz beszéltük hogy ő is szeretné, s nekem úgy jön le mintha én nyomást gyakoroltam volna rá, miközben ő egyáltalán nem akarta. Utána pár hónapra rá mondta, hogy megbánta amit mondott és szeretné az eljegyzést, de viszont bennem olyan keserű érzés van ezt illetőleg, hogy majd négy év után nemhogy gondolkodnia kellett az eljegyzésen, hanem nem akarta, miközben mindig őt helyeztem első helyre és mindent megtettem. Persze ezt én szabad akaratomból tettem ,ezért nem tartozik nekem semmivel az ég világon, csak azt nem értem ,hogy minek mondogatta ,hogy ő is akarja az eljegyzést ,ha nem így volt.

Év elején elég sok veszekedés volt ,mert nagyon sokat iszik 2-3 éve és amikor én megismertem akkor alig láttam még akár egy üveg sört is meginni. Emellett pedig inkább egy kicsit kényelmesebb típus, ejj ráérünk még fajta, nem kell magunkat megerőltetni, én főállás mellett takarításokat vállaltam, hogy jobb jövőnk legyen. Mondtam neki hogy szedje össze magát, mert így hogy bele van kényelmesedve az életbe semmi terv nélkül és hogy ennyit iszik én nem merek vele közös jövőt és gyermekvállalást tervezni. Erre az volt a válasza hogy én úgysem bírnám a gyereket. Lassan nyolc hónapja éjszakás műszakban dolgozom így hétvégente látjuk egymást másfél napra, és látom rajta hogy szeret és próbálkozik és fél hogy elveszít, de bennem az a két mondata megölte a szerelmet, a bizalmat (amit el is mondtam neki őszintén), hiába várom hogy az az érzés amit iránta éreztem visszajöjjön egyszerűen nem jön. És nem tudom mitévő legyek hisz a párkapcsolat ezen alapszik hogy mind a két fél tökéletlen és hibáznak és ezen hibák ellenére is együtt maradnak ,szeretik egymást , megbocsátanak egymásnak. Próbálom ezt a sértettséget túllépni, közeledni felé, de ha ezekre a dolgokra gondolok ,amit mondott akkor mindig fájdalmat és keserűséget érzek. Ti mit tennétek a helyemben?