Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Bántalmazó kapcsolatban vagyok?
Különböző cikkekből szedtem össze az én kapcsolatomra mi jellemző.
- mikor megemlítem hogy számomra milyen fárasztó a takarítás már azt mondja erre, hogy ennyit én is megtehetek, ennyi dolgom lehet. Persze megcsinálom, de nem szeretem.
- volt már úgy hogy megharagudott azért, amiért nem mutattam meg neki egy családtagommal mit beszélek, illetve az is zavarja, hogy az internetes előzményeimet mindig kitörlöm.
- egy este mikor együtt aludtunk, elmondta mennyire zavarta, hogy az éjszaka sokat kijártam a wc-re, és hogy mi a f...szért kellett annyiszor kimennem. Azóta ha itt alszik, próbálok minél kevesebbet kimenni, hogy ne zavarjam.
- mikor együtt vagyunk nála állandó program az, hogy masszírozzam meg, illetve megkér arra, hogy a kaját vigyem be neki az ágyba. Úgy érzem ez lefáraszt engem.
- ezt úgy személyesen nem mondta, csak írta, hogy jobb ha nem hozom ki a sodrából, és hogy ő megjegyzi mennyiszer viselkedek rosszul
- ezek ellenére magához kötni még sem akar, mert olyan hogy házasság nincs eszében.
- így beszél velem, ha felidegesítem, hogy "nem elpofáztam, hogy miért nem találkozunk ma."
- most nagyon szépen viselkedik velem, máskor pedig nem.
- sokszor mondja azt hogy biztos pasizok, de olyan nagy féltékenységet eddig nem mutatott.
- egy pár alkalommal próbált arra rávenni, hogy gumi nélkül csináljuk, nem mentem bele.
- fenyegetőzött már öngyilkossággal is.
Mi a kérdés?
Valahogy próbálj kilépni ebből a kapcsolatból. Szülőt, barátnőt, valakit vonj be.
Ennyiből nem lehet megállapítani szerintem, de nekem nem férne bele ez az "elpofáztam..." dolog.
Nehogymar megszabja hányszor mész ki wcre...
Meg mutasd meg neki a beszélgetéseidet? Hát hol a bizalom? Meg miez már? Gondolom a jelszavad is tudni akarja.
Hát hogyne.
Ehhez tényleg szükség volt egy cikkre?
Meg mi az, hogy nem találnál? Ne viccelj már! Ilyen barmot bármelyik kocsmában első blikkre!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!