Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit gondoltok erről a helyzetről?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit gondoltok erről a helyzetről?

Figyelt kérdés

2 éve együtt vagyunk a barátommal (én 20/L,ő 19/F), mivel 40 km van köztünk és elég problémás a közlekedés, ezért csak hétvégente szoktunk találkozni, szóval távkapcsolatnak is tekinthető a miénk. Eddig mindketten tanultunk, megvolt a jól kialakult rutinunk (péntek estétől vasárnapig voltunk együtt), ami azonban most meg fog változni, mert a barátom végzett, jövő hónapban kezd dolgozni, ráadásul 4 műszakban, ha minden a terv szerint alakul. Én viszont még csak most kezdem az egyetemet, szóval jó pár évig tanulni fogok még (ráadásul dolgozni se tudok majd mellette, mert nehéz egyetemet választottam). Mivel a barátom most albérletben él a családjával, de van egy válásból maradt, rossz állapotú (tehát a villanyt meg mindent újra kell csinálni benne, több millió lesz, mire lakhatóvá válik) emeletes házuk, amit anyagi problémák miatt évek óta nem laknak, ezért megbeszélték a családjával, hogy főleg a barátom megkeresett pénzéből felújítják majd és cserébe a barátom megkapja a felső lakást. És azt tervezi a barátom (meg én se mondtam neki ellent, mert nem tudok jobb opciót mondani,tekintve, hogy anyagilag így nem tudnánk albérletbe se menni), hogy majd abban a lakásban összeköltözhetünk. Csak hát nekem kételyeim vannak az ötlettel szemben, mivel hát, a barátom családja nem egyszerű eset. A legproblémásabb az öccse, aki ADHD-s és rendszeresen dührohamokat kap például, ami engem kissé kezd már zavarni, amikor náluk vagyok. Ezen kívül az anyukája és a mamája nagyon kedves, de szeretik "ugráltatni" a barátomat, a legtöbbször neki kell boltba mennie, takarítani, mindenféle dolgot megcsinálnia, még akkor is, ha éppen elfoglalt lenne (most is például a vizsgájára készült). Többször is volt már, hogy kifakadt a barátom, hogy elege van, nem akar így élni, inkább elköltözik. De aztán mindig nagyon biztos benne, hogy egy "külön" lakással nem lesz ez a helyzet, akkor majd jobban békénhagyják, szóval ő ezt hosszú távra tervezi. Én azonban nem vagyok ebben biztos, sőt, nem hiszem, hogy egy emelet akadályt okoz majd a családjának. Szóval én eléggé afelé hajlanék, hogy nem szeretnék így élni, meg amúgy is, ez szinte olyan lenne, mintha a saját családomtól egy másik családhoz költöznék csak szintén gyerek szerepbe, pedig szívesen élnék már önálló életet. Viszont így, hogy anyagilag nem vagyok stabil helyzetben (vagyis, annyi "bevételem" van, ami néhány tízezer, amennyi az árvaellátási, mivel apukám nem él), úgy érzem, hogy nincs jogom ebbe beleszólni. Pedig én szívesebben mennék mondjuk albérletbe, de pofátlanságnak érezném, hogy a barátom tartson el gyakorlatilag. Meg nem érzem korrektnek, hogy befolyásoljam a döntésében, mivel mégis csak az ő "kapott" lakásáról van szó, ami manapság nagy előny. De az is frusztrál, hogy ez az Ő lakása és sosem lesz igazán a MIÉNK (bár ez egy albérletre szintén igaz, csak az még anyagilag is rosszabb hosszú távon). Általában mindent őszintén megbeszélünk, de ez a téma túl "nagy falat", nem tudom, hogyan kezelni ezt a szituációt, mivel sosem volt még ilyenben részem. Persze szoktunk róla beszélni, tudja is a barátom, hogy kicsit bizonytalan vagyok, de valahogy mégsem tudunk dűlőre jutni a témában.


Egyébként komoly dilemmában vagyok a továbbtanulásomat illetően is, mivel erősen gondolkodom rajta, hogy az egyetem helyett inkább elkezdek dolgozni és akkor simán tudnánk menni a barátommal albérletbe is. De az a baj, hogy ez az egyetem az álmom, biztosan megbánnám ha most feladnám.


Ti mit gondoltok erről a helyzetről, mi lenne a megoldás?


Előre is köszönöm a válaszokat:)



2021. aug. 9. 01:12
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 71/85 Gáspár Keve Balázs ***** válasza:
50%
(nézz körül bátran "spoiler" Lab5Architect)
2021. aug. 11. 09:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 72/85 A kérdező kommentje:
Nem tudom kinek van igaza, de azt hiszem ez csak akkor fog kiderülni, ha odáig jutnak a barátomék, aztán majd kiderül hogyan tovább. Szóval talán az lesz a legjobb ha elengedem ezt az egész témát egyelőre, aztán majd lesz valami. :D
2021. aug. 11. 10:00
 73/85 anonim ***** válasza:
85%

Madárnak baleknak nézik a srácot.

Semmi garancia hogy az évekig tartó nagy munka es penz befektetés után "megkapja" a fenti lakást ha ez nincs lepapírozva.

Es ha negkapja akkor még kap egy terhelt csaladot is a nyakava akik meg a boltba sem akarnak elmenni szalasztjak inkabb őt! Mivaaaan?!

Nem értem miert neki kellene 19 évesen megoldani a szülők elbahott életét, amikor a jövőjére kell koncentrálnia, előtakarékoskodni stb.

Neki inkább menekülni kellene onnan nem még téged is odavinni meg az összes energiáját odatolni.

Ki fognak akadni?! -a fejem fogom!!! Tinektek kellett volna kiakadni az "ajánlaton"!

A szüleid nem mondták hogy balekok vagytok?!

Hogy valasztjatok le a fenti emelet közműveit ha majd nem egyezik bele a tulajdonos? Mert nem fog! Igérni mindenki tud. Aztán majd fizetheti az egesz haz közműveit. Aztán kap egy strokeot te meg pelenkázhatod es jarhatsz 6 műszakba, hogy fizesd a piócák villanyát vizét? Jahh es a boltba is szaladj el közben!!

Szülsz oda gyereket a bolond rokon meg veszélyezteti majd?!

Rengeteg sebből verzik a történet tele van olyan buktatókkal ami rémalmaidban sincs! FUSS!

Mi a fenének akartok összeköltözni?! Költözzetek össze hazasság után!

40 km?! Akkor nem volt 40 km amikor összejöttetek?

Nem tudsz jobb opciót?! Ennél minden jobb, még az albi is jobb illetve csak a kisebbsz@r, ha annyira fontos együtt lenni minden nap! Miért is kellene?!

De az miért nem opció, hogy mindenki marad a seggén, és gyűjtöget egy sajat lakásra? Saját lakasra az ilyen problémas és önző emberektől minél messzebb! Te hajlektalan vagy talán, nincs hol laknod? Ebbe a csaladba akarsz te beházasodni?! Aztán tehermentes az ingatlan? Kinek a nevén van? Tudod te mennyi egy építkezés?! Tudod te milyen rohadékok az emberek meg a sajat verükkel is? Ne, ne akard tudni!

FUSS VISSZA SE NÉZZ! Sőt ha mód van rá inkabb a srác költözzön hozzátok ha mar annyira fontos egymas shggeben lenni, mert a fenti ötletnél MINDEN jobb meg hajléktalanul is. Bocs hogy kemeny voltam de KONGATOM A VESZHARANGOT! Kerd csak ki egy ügyved tanácsát es nézd ahogy elsápad, majd leizzad. Majd elmondja neked mekkora madárnak nezik a baratodat es hany vegezte öngyilkossággal a nagybides segítőkészségét!


Jól nézd meg a hatizsákodat, azt az egy darabot, és azt hordjad, ne a másét! Es jól számold meg, mert mindenkinek csak 1 db-ot kell hordani.


Szerencse hogy megszólalt a vészcsengőd es kiírtad ide ezt a kérdést mert itt a vészharang szól! Es szerencse hogy én olvastam! Engem is be akartak rántani, nem hagytam magam de meg így is becsaptak többmillióval az addig normalis szerető biológiai létrehozóim! Es kesőbb megtudtam mi volt még a tervük, mert totál hülyének néztek mint a baratodat! Ők is igy kezdték mint a srac szülei, mezesmadzag meg ígéretek.


Téged elmarnának, az lenne az első lépésük. Mert csak ők akarjak fejni a tehenet.


Azt javaslom továbbá hogy ha a srac belemegy ebbe, szakíts vele, különben tönkremegy az életed!!!


Sok szerencsét kislany! Nagyon vigyázz magadra KÉRLEK!

2021. aug. 21. 01:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 74/85 anonim ***** válasza:
100%

Az ilyen első szerelmekből az okos lányok menekülni szoktak.


Majd a gólytáborban megismerkedsz egy magadhozvalóval. Ez a srác ugyanis rémesen egyszerű.

2021. aug. 21. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 75/85 A kérdező kommentje:

#73 Eléggé megdöbbentett (és elgondolkodtatott) a válaszod, bár ennyire nem érzem azért tragikusnak a helyzetet, de lehet igazad van. És azért szeretnénk összeköltözni egyébként, mert nagyon megterhelő már így két év után, hogy konkrétan sehol sem tudunk kettesben találkozni. Itt az én családom nem lát minket szívesen, barátomnál pedig lehetünk (elvileg kedvelnek), de a legtöbbször azt kell hallgatnunk, ahogy a családtagjai ölik egymást. (Bár ahogy megy a spórolás a barátomnak, valószínűleg jó ideig marad ez az állapot...) De nem hinném, hogy a családja ennyire aljas lenne. Ennek ellenére tényleg megszólalt bennem a vészcsengó, ahogy kezd kissé aktuálisabb lenni a téma.


#74 Nem hiszem, hogy attól egyszerű lenne valaki, hogy segíteni szeretne a családjának is és esetleg belemegy egy rossz ötletbe.

2021. aug. 21. 12:47
 76/85 anonim ***** válasza:
100%

A családja lehúzza őt. Ez oké, de magadat ne hagyd.


Nem ő lesz az utolsó hapsid, kár ebbe ennyit belefeccölni.


Kezdd el az egyetemet, ott majd felnyílik a szemed.

2021. aug. 21. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 77/85 anonim ***** válasza:
100%

Az ilyenfajta lehúzás közel sem az aljasságról szól elsősorban.

Vannak emberek, családok,akik egyszerűen képtelenek a felelősségvállalásra,mint pl a barátod szülei.

Ilyen közegből nehéz másfajta mentalitást tovább vinni.

Kevés embernek sikerül 180 fokban változni, másképp gondolkodni.

Velük maradni, köztük élve ez nem fog tudni változni.

A 73-as nagyon szépen levezette,hogy mire számíthatsz.

Talán épp ezt látják a szüleid is ezért nem látják szívesen a barátodat.

Lehet hogy te nem látod ennyire tragikusan a helyzetet,de ha végigolvasom a hozzászólásokat jónéhány hasonló vélemény van.

Hidd el,hogy ez nem véletlen.

Ahhoz,hogy valaki végérvényesen lecsúszott ember legyen ez az egyik út, maradni, beleragadni egy ilyen szerencsétlen helyzetbe.

2021. aug. 21. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 78/85 A kérdező kommentje:
#77 Hát igen, kezdem elhinni, hogy ennyi válaszoló nem tévedhet. Az én családommal való problémák nem ebből fakadnak, alapvetően nincs bajuk a barátommal, csak azt szeretnék, hogy inkább én se legyek itthon, szóval bármilyen is lenne a barátom, nem vennék szívesen, hogy itt vagyok vele. És én úgy látom, hogy a barátom gondolkodása más egyébként mint családjáé alapvetően, csak mégis belemegy ezekbe családi dolgokba, ez a fő aggodalmam.
2021. aug. 21. 14:15
 79/85 anonim ***** válasza:
100%

#78

Ez abból látszik,hogy elment dolgozni.

Ezt az összeköltözést nem kellene erőltetni egyébként, legfőképp náluk.

Ha mégis,akkor a legegyszerűbb módja,ha egyetem környékén betársultok más fiatalokhoz és csak szobát béreltek.

Heti néhány órát te is tudsz suli mellett dolgozni és akkor lesz a legkevesebb a költsége.

Én inkább ilyesmiben gondolkodnék,ha együttélésről van szó.

2021. aug. 21. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 80/85 anonim ***** válasza:
93%

73-as vagyok.

Lassan 50 éves leszek, tehat van sok saját tapasztalatom, es masok tapasztalata is, ami alapján írtam fentieket. Ha minden sztorit elmesélnék, aminek kezdete azonos az általad írtakkal, akkor többé nem sejtesed lenne, hanem bizonyosságod. Hogy ez egy hatalmas csapda.


Kihasználják, hogy fiatal korotok miatt még naívak és erősek vagytok.


Van két, veletek azonos korú gyerekem, fiú es lány, így tisztán látom, hogy ez az egész sztori/javaslat becstelen, és önző! Jószándékú szülő ilyet fel sem vetne! Kérlek higgy nekem!


Van továbbá ket önző szülőm, akik berántottak. Fel nem jelentettem, be nem pereltem őket, de ettől meg úgy elszemtelenedtek, hogy megszakítottam velük a kapcsolatot. Es sose gondolnad róluk hogy ilyenek tudtak lenni a saját gyerekükkel. Velem gyerekkoromban ők mindig jól bántak! Felnőttként, ahogy lett valamim sajat erőmből, mindjárt el akarták venni, vagy el is vették, ha nem volt hasznuk belőlem, az se erdekelte őket élek-e, egyszer voltam bajban, amikor váltam, akkor segíthettek volna, de cserben hagytak. Megoldottam!


Szóval teljesen kompetens vagyok, hogy meg tudjam ítélni, hogy becstelenül állnak a fiúhoz.


Nem szeretném ha más is beleesne hasonló szrba.


En ki tudtam menekülni, még időben, mert szerencsém volt.


Egy ingatlan ügyben járatos ügyvédet keressen meg a barátod tanácsadáséet. Max 10 ezer ftba "fáj", ha nem ingyen okosítja ki, már a telefonos megkereséskor! -ez utóbbi gyakoribb egyébként! A legtöbb szívesen kiokosít abszolut ingyen! Volt ilyen időpontot kertem, az fizetős, de erőltették, hogy mondjam el miről van szó, es kb 40 percet okosítottak, nem a pénzre mentek!

De lehet utánanézni, remek oldalak vannak erre neten, esetleírásokkal, tanácsadással.

A házról neten ki lehet kerni az ingatlan adatait, jogállását is. Hogy pl. vettek-e fel ra kölcsönt, mert a szavukra én nem adnék, mert ha vettek fel, akkor azt nem csak a fiú pénze bánja!


El nem tudom képzelni hogy a 19 fiammal mentessem meg magam, mert elszegényedtem!! Pedig én valamennyire igen, mert a szüleim, mint mondtam berántottak! Felköpnék, és alá állnék! Inkább nyomtam hogy menjen egyetemre, meg fizetem a költségeit, max. kevesebbet zabálok! Nem küldöm el kereső állásba, hogy NEKEM könnyebb legyen, hogy ide hozza a fizetését az ÉN házamba! Az nem az ő felelőssége, hogy az ÉN HÁZAM fel legyen újítva! Mert az a ház, az én nevemen van, nem az övén! Ezt a felelősséget én vallaltam, nem ő!

Nincs ilyen, hogy én vagyok az anyád/apád, akkor rám dolgozz. Ha éheznék, akkor elfogadnám a segítségét! Tehát nem vagyok gőgös, hanem egyszerűen szeretem a gyerekemet es nem seprem le az asztalról az ő erdekeit! Neki az a dolga hogy megteremtse sajat jövője alapjait, nekem pedig kötelességem ebben támogatni ahogy csak tudom! Ha pedig nem tudom, akkor nem még befogni húzó lónak a malmomba! Nem azert szültem, hogy használjam.

Jézusom, fel sem merült volna ilyen bennem szülőben!!! Van mit csinálni a házamon pedig. Segíthet vakolni, szépen megköszönöm, de akkor sem az ő felelőssége, hogy be legyen vakolva. Értsd a különbséget.


Egy ilyen hozzáállasú családban (bolt+viseld el az agresszív gyereket) nem szabad maradni, energiat fektetni.


Gondolkodjatok egy integrált, saját, közös életben, ha együtt akartok maradni. (En szakítanék nekem bolond balek nem kellene, de hát 19 éves..., tapasztalatlan naív még, tehat ezt te tudod, tud-e változni es komolyan merlegelni, ÉLETDÖNTÉSEKET, azaz hogy alkalmas-e együttélésre.)


Neki kellene eldöntenie, hogy a sajat jövendő csaladjába, azaz jelenleg kettőtökbe, vagy a származasi csaladjába fekteti az energiáit. Ha előzőbe feccöl az akár olyan, mintha nem is akarna veled közös jövőt.


A kettő együtt nem működik! Nem működik, es csak rombol.

2021. aug. 21. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!