Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit gondoltok erről a helyzetről?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit gondoltok erről a helyzetről?

Figyelt kérdés

2 éve együtt vagyunk a barátommal (én 20/L,ő 19/F), mivel 40 km van köztünk és elég problémás a közlekedés, ezért csak hétvégente szoktunk találkozni, szóval távkapcsolatnak is tekinthető a miénk. Eddig mindketten tanultunk, megvolt a jól kialakult rutinunk (péntek estétől vasárnapig voltunk együtt), ami azonban most meg fog változni, mert a barátom végzett, jövő hónapban kezd dolgozni, ráadásul 4 műszakban, ha minden a terv szerint alakul. Én viszont még csak most kezdem az egyetemet, szóval jó pár évig tanulni fogok még (ráadásul dolgozni se tudok majd mellette, mert nehéz egyetemet választottam). Mivel a barátom most albérletben él a családjával, de van egy válásból maradt, rossz állapotú (tehát a villanyt meg mindent újra kell csinálni benne, több millió lesz, mire lakhatóvá válik) emeletes házuk, amit anyagi problémák miatt évek óta nem laknak, ezért megbeszélték a családjával, hogy főleg a barátom megkeresett pénzéből felújítják majd és cserébe a barátom megkapja a felső lakást. És azt tervezi a barátom (meg én se mondtam neki ellent, mert nem tudok jobb opciót mondani,tekintve, hogy anyagilag így nem tudnánk albérletbe se menni), hogy majd abban a lakásban összeköltözhetünk. Csak hát nekem kételyeim vannak az ötlettel szemben, mivel hát, a barátom családja nem egyszerű eset. A legproblémásabb az öccse, aki ADHD-s és rendszeresen dührohamokat kap például, ami engem kissé kezd már zavarni, amikor náluk vagyok. Ezen kívül az anyukája és a mamája nagyon kedves, de szeretik "ugráltatni" a barátomat, a legtöbbször neki kell boltba mennie, takarítani, mindenféle dolgot megcsinálnia, még akkor is, ha éppen elfoglalt lenne (most is például a vizsgájára készült). Többször is volt már, hogy kifakadt a barátom, hogy elege van, nem akar így élni, inkább elköltözik. De aztán mindig nagyon biztos benne, hogy egy "külön" lakással nem lesz ez a helyzet, akkor majd jobban békénhagyják, szóval ő ezt hosszú távra tervezi. Én azonban nem vagyok ebben biztos, sőt, nem hiszem, hogy egy emelet akadályt okoz majd a családjának. Szóval én eléggé afelé hajlanék, hogy nem szeretnék így élni, meg amúgy is, ez szinte olyan lenne, mintha a saját családomtól egy másik családhoz költöznék csak szintén gyerek szerepbe, pedig szívesen élnék már önálló életet. Viszont így, hogy anyagilag nem vagyok stabil helyzetben (vagyis, annyi "bevételem" van, ami néhány tízezer, amennyi az árvaellátási, mivel apukám nem él), úgy érzem, hogy nincs jogom ebbe beleszólni. Pedig én szívesebben mennék mondjuk albérletbe, de pofátlanságnak érezném, hogy a barátom tartson el gyakorlatilag. Meg nem érzem korrektnek, hogy befolyásoljam a döntésében, mivel mégis csak az ő "kapott" lakásáról van szó, ami manapság nagy előny. De az is frusztrál, hogy ez az Ő lakása és sosem lesz igazán a MIÉNK (bár ez egy albérletre szintén igaz, csak az még anyagilag is rosszabb hosszú távon). Általában mindent őszintén megbeszélünk, de ez a téma túl "nagy falat", nem tudom, hogyan kezelni ezt a szituációt, mivel sosem volt még ilyenben részem. Persze szoktunk róla beszélni, tudja is a barátom, hogy kicsit bizonytalan vagyok, de valahogy mégsem tudunk dűlőre jutni a témában.


Egyébként komoly dilemmában vagyok a továbbtanulásomat illetően is, mivel erősen gondolkodom rajta, hogy az egyetem helyett inkább elkezdek dolgozni és akkor simán tudnánk menni a barátommal albérletbe is. De az a baj, hogy ez az egyetem az álmom, biztosan megbánnám ha most feladnám.


Ti mit gondoltok erről a helyzetről, mi lenne a megoldás?


Előre is köszönöm a válaszokat:)



2021. aug. 9. 01:12
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 61/85 A kérdező kommentje:

Az a baj, hogy ezzel igazából cserben hagyná a családját ha nem segítene nekik, szóval nem "merem" ezt így az arcába mondani, hogy hagyja az egészet mert hülyeség.


Egyébként szerintem csak a létfontosságú, alap dolgokat tervezik megcsinálni, hogy lakható legyen a ház,így jöhet ki ez az összeg akkor.

2021. aug. 11. 00:07
 62/85 Gáspár Keve Balázs ***** válasza:
100%

#59 kicsit visszábbról segítségül/ Nem tudták eladni. Bojler elromlott azóta lakatlan, áramvezetékek nem tudni hol vannak vagyis öreg ingatlan több mint 30év, áthuzalozni szeretnék az ingatlant. Csővezeték biztos hogy elfagyott a rossz bojler miatt, 2 szint (gondolom nem 1 fürdő), mivel lakatlan valszeg tetőtér is olyan amilyen állapotban. Fútés nem derült ki de szerintem a korából fogva kályha.


Kozmetika kevés szerintem, bár gusztus dolga hogy beköltöznél-e olyan házba amit statikus nem látott rég óta, és lehet ráddől. Én feleséggel tuti hogy nem, gyereket szeretnék annak meg biztos hely kell.

2021. aug. 11. 00:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 63/85 Gáspár Keve Balázs ***** válasza:
100%
Mondjuk ha kút van nem létfontosságú a csővezeték, a melegvíz, és a csatorna sem ha pottyantós a wc. Viszont ez így lehet sarkosan fogalmazott, de nagyvárosból kicsibe mondhatni falusi életre sokkal nehezebb átállni mint fordítva.
2021. aug. 11. 00:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 64/85 A kérdező kommentje:
Szerinted akkor így összességében mit kéne akkor tennem? Csendben maradni és hagyni, hogy rájöjjenek barátomék, hogy ez így nem fog működni?
2021. aug. 11. 00:21
 65/85 A kérdező kommentje:
Azért ennyire nem szélsőséges a helyzet, van rendes wc a lakásban, meg egyikünk sem ilyen 100 fős faluban él, de nem is városban.
2021. aug. 11. 00:23
 66/85 Gáspár Keve Balázs ***** válasza:
100%
Ha nem haragszol privi leírok neked egy történetet, és döntsd el mit tennél. Segíteni fog abban, hogy most hogyan dönts. Nem akarom nyilvánosan kiírni, mert kapcsolati feltárás és nem azért árulnám el hogy kib@sszak párommal nagy nyilvánosságban.
2021. aug. 11. 00:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 67/85 Gáspár Keve Balázs ***** válasza:
100%
Szóval ez már jöhet ide. Tanulságos hogy hova vezetnek életutak, az is komoly következménnyel jár ha semmit nem teszel, de a jelentős tettek is bekövetkezhetnek, ha adsz rá esélyt de esély nélkül és időkorlát nélkül csak halálraítélt vagy és vergődsz a semmiért. A sok éve történt kérésem miértje ennyi: Adni esélyt magamnak is, mert így van értelme élni még ha az nem is a legjobb amit magadnak adhatsz, mert amit megtanulsz belőle az az igazi kincs, nem az amit addíg átélsz. Ezen érdemes töprengeni amikor hasonló helyzettel nézel szembe: hogyan adjak esélyt mindennek?
2021. aug. 11. 02:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 68/85 anonim ***** válasza:
100%

Fú, te! Az ilyen gáspárfélékre nehogy hallgass! Szinte semmi infód nincs NEKED se a házról, de ez a nyomi fossa itt a hozzászólásokat a milliókról!!! LOL

Csináltam már lakhatatlan házból lakhatót. Villany, csatorna, víz, kőműves munkák... Krucifixes volt, és dága is. De ennyi infóból LEHETETLEN megmondani, mennyi lehet a vége. Még megközelítőleg se!

Nem is a lóvéval van itt az elsődleges probléma. Hanem azzal, hogy kikkel fogtok összebútorozni.

Egy rossz bojler miatt kiköltöztek a házból. Hát erre csak azt tudom mondani, beszélj a barátoddal, hogy reálisan lássa a helyzetét. Ilyen fiatalon még sok hülyeséget bevállal az ember, a multik kapkodnak is ezért a korosztályért. Ezért nem jó elköteleződni ennyi idősen. Közös hitelt fölvenni meg pláne. Ez a ház pedig lehet, hogy hitelre fog szorulni, ha lakhatóvá akarják tenni, bár ezt nem tudom, mert nem LÁTTAM saját szememmel. Mindenesetre minden jót kívánok neked, remélem reálisan fogjátok látni a helyzetet.

2021. aug. 11. 09:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 69/85 A kérdező kommentje:
#68 Köszi a választ, megpróbálok akkor még többet beszélni erről a barátommal.
2021. aug. 11. 09:41
 70/85 Gáspár Keve Balázs ***** válasza:
87%
#68 Bocsi. Ennek a nyominak az első mondata 8000huf statikusra vagy földbiztosra vagy építészmérnökre akik bevizsgálhatják egyáltalán hogy felújítható e, lakhatóvá tehető e. Nem millió ahhoz hogy tudja mi a helyzet a házzal. Meg az évek alatt felszedett infó arról hogy mit nézzen ingatlannál mi mennyibe kerülhet ha családot tervez valaki. Plusz van egy épülettervező tesóm saját céggel és tömérdek infóval arról hogy mennyire tervezz előre. Egy BP-i panelfelújítás 5mben meg tud állni, egy Veszprémi panel is. Miből gondolod hogy egy nem BP-i Ház, ahová mindent vinni kell még ha magad csinálod is ugyanott lesz a végén mint egy panel árban? Maga az alapanyag odavitele is kiadás akkor is ha tudod te vinni, mert van amit nem. És nem mindegy hogy úgy csinálsz e lakhatót valamiből hogy azt akár a leendő gyereked is élvezhesse évekig utánnad is, vagy úgy hogy legyen fölötted tető amíg tud ha nagy távot tervezel, de lehet hogy fél távon meg összedől, vagy hogy eltakarj egy rossz állapotot hogy kinézzen valahogy és eladhasd.
2021. aug. 11. 09:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!