Mit gondoltok erről a helyzetről?

2 éve együtt vagyunk a barátommal (én 20/L,ő 19/F), mivel 40 km van köztünk és elég problémás a közlekedés, ezért csak hétvégente szoktunk találkozni, szóval távkapcsolatnak is tekinthető a miénk. Eddig mindketten tanultunk, megvolt a jól kialakult rutinunk (péntek estétől vasárnapig voltunk együtt), ami azonban most meg fog változni, mert a barátom végzett, jövő hónapban kezd dolgozni, ráadásul 4 műszakban, ha minden a terv szerint alakul. Én viszont még csak most kezdem az egyetemet, szóval jó pár évig tanulni fogok még (ráadásul dolgozni se tudok majd mellette, mert nehéz egyetemet választottam). Mivel a barátom most albérletben él a családjával, de van egy válásból maradt, rossz állapotú (tehát a villanyt meg mindent újra kell csinálni benne, több millió lesz, mire lakhatóvá válik) emeletes házuk, amit anyagi problémák miatt évek óta nem laknak, ezért megbeszélték a családjával, hogy főleg a barátom megkeresett pénzéből felújítják majd és cserébe a barátom megkapja a felső lakást. És azt tervezi a barátom (meg én se mondtam neki ellent, mert nem tudok jobb opciót mondani,tekintve, hogy anyagilag így nem tudnánk albérletbe se menni), hogy majd abban a lakásban összeköltözhetünk. Csak hát nekem kételyeim vannak az ötlettel szemben, mivel hát, a barátom családja nem egyszerű eset. A legproblémásabb az öccse, aki ADHD-s és rendszeresen dührohamokat kap például, ami engem kissé kezd már zavarni, amikor náluk vagyok. Ezen kívül az anyukája és a mamája nagyon kedves, de szeretik "ugráltatni" a barátomat, a legtöbbször neki kell boltba mennie, takarítani, mindenféle dolgot megcsinálnia, még akkor is, ha éppen elfoglalt lenne (most is például a vizsgájára készült). Többször is volt már, hogy kifakadt a barátom, hogy elege van, nem akar így élni, inkább elköltözik. De aztán mindig nagyon biztos benne, hogy egy "külön" lakással nem lesz ez a helyzet, akkor majd jobban békénhagyják, szóval ő ezt hosszú távra tervezi. Én azonban nem vagyok ebben biztos, sőt, nem hiszem, hogy egy emelet akadályt okoz majd a családjának. Szóval én eléggé afelé hajlanék, hogy nem szeretnék így élni, meg amúgy is, ez szinte olyan lenne, mintha a saját családomtól egy másik családhoz költöznék csak szintén gyerek szerepbe, pedig szívesen élnék már önálló életet. Viszont így, hogy anyagilag nem vagyok stabil helyzetben (vagyis, annyi "bevételem" van, ami néhány tízezer, amennyi az árvaellátási, mivel apukám nem él), úgy érzem, hogy nincs jogom ebbe beleszólni. Pedig én szívesebben mennék mondjuk albérletbe, de pofátlanságnak érezném, hogy a barátom tartson el gyakorlatilag. Meg nem érzem korrektnek, hogy befolyásoljam a döntésében, mivel mégis csak az ő "kapott" lakásáról van szó, ami manapság nagy előny. De az is frusztrál, hogy ez az Ő lakása és sosem lesz igazán a MIÉNK (bár ez egy albérletre szintén igaz, csak az még anyagilag is rosszabb hosszú távon). Általában mindent őszintén megbeszélünk, de ez a téma túl "nagy falat", nem tudom, hogyan kezelni ezt a szituációt, mivel sosem volt még ilyenben részem. Persze szoktunk róla beszélni, tudja is a barátom, hogy kicsit bizonytalan vagyok, de valahogy mégsem tudunk dűlőre jutni a témában.

Egyébként komoly dilemmában vagyok a továbbtanulásomat illetően is, mivel erősen gondolkodom rajta, hogy az egyetem helyett inkább elkezdek dolgozni és akkor simán tudnánk menni a barátommal albérletbe is. De az a baj, hogy ez az egyetem az álmom, biztosan megbánnám ha most feladnám.

Ti mit gondoltok erről a helyzetről, mi lenne a megoldás?

Előre is köszönöm a válaszokat:)