Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit gondoltok erről a helyzetről?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit gondoltok erről a helyzetről?

Figyelt kérdés

2 éve együtt vagyunk a barátommal (én 20/L,ő 19/F), mivel 40 km van köztünk és elég problémás a közlekedés, ezért csak hétvégente szoktunk találkozni, szóval távkapcsolatnak is tekinthető a miénk. Eddig mindketten tanultunk, megvolt a jól kialakult rutinunk (péntek estétől vasárnapig voltunk együtt), ami azonban most meg fog változni, mert a barátom végzett, jövő hónapban kezd dolgozni, ráadásul 4 műszakban, ha minden a terv szerint alakul. Én viszont még csak most kezdem az egyetemet, szóval jó pár évig tanulni fogok még (ráadásul dolgozni se tudok majd mellette, mert nehéz egyetemet választottam). Mivel a barátom most albérletben él a családjával, de van egy válásból maradt, rossz állapotú (tehát a villanyt meg mindent újra kell csinálni benne, több millió lesz, mire lakhatóvá válik) emeletes házuk, amit anyagi problémák miatt évek óta nem laknak, ezért megbeszélték a családjával, hogy főleg a barátom megkeresett pénzéből felújítják majd és cserébe a barátom megkapja a felső lakást. És azt tervezi a barátom (meg én se mondtam neki ellent, mert nem tudok jobb opciót mondani,tekintve, hogy anyagilag így nem tudnánk albérletbe se menni), hogy majd abban a lakásban összeköltözhetünk. Csak hát nekem kételyeim vannak az ötlettel szemben, mivel hát, a barátom családja nem egyszerű eset. A legproblémásabb az öccse, aki ADHD-s és rendszeresen dührohamokat kap például, ami engem kissé kezd már zavarni, amikor náluk vagyok. Ezen kívül az anyukája és a mamája nagyon kedves, de szeretik "ugráltatni" a barátomat, a legtöbbször neki kell boltba mennie, takarítani, mindenféle dolgot megcsinálnia, még akkor is, ha éppen elfoglalt lenne (most is például a vizsgájára készült). Többször is volt már, hogy kifakadt a barátom, hogy elege van, nem akar így élni, inkább elköltözik. De aztán mindig nagyon biztos benne, hogy egy "külön" lakással nem lesz ez a helyzet, akkor majd jobban békénhagyják, szóval ő ezt hosszú távra tervezi. Én azonban nem vagyok ebben biztos, sőt, nem hiszem, hogy egy emelet akadályt okoz majd a családjának. Szóval én eléggé afelé hajlanék, hogy nem szeretnék így élni, meg amúgy is, ez szinte olyan lenne, mintha a saját családomtól egy másik családhoz költöznék csak szintén gyerek szerepbe, pedig szívesen élnék már önálló életet. Viszont így, hogy anyagilag nem vagyok stabil helyzetben (vagyis, annyi "bevételem" van, ami néhány tízezer, amennyi az árvaellátási, mivel apukám nem él), úgy érzem, hogy nincs jogom ebbe beleszólni. Pedig én szívesebben mennék mondjuk albérletbe, de pofátlanságnak érezném, hogy a barátom tartson el gyakorlatilag. Meg nem érzem korrektnek, hogy befolyásoljam a döntésében, mivel mégis csak az ő "kapott" lakásáról van szó, ami manapság nagy előny. De az is frusztrál, hogy ez az Ő lakása és sosem lesz igazán a MIÉNK (bár ez egy albérletre szintén igaz, csak az még anyagilag is rosszabb hosszú távon). Általában mindent őszintén megbeszélünk, de ez a téma túl "nagy falat", nem tudom, hogyan kezelni ezt a szituációt, mivel sosem volt még ilyenben részem. Persze szoktunk róla beszélni, tudja is a barátom, hogy kicsit bizonytalan vagyok, de valahogy mégsem tudunk dűlőre jutni a témában.


Egyébként komoly dilemmában vagyok a továbbtanulásomat illetően is, mivel erősen gondolkodom rajta, hogy az egyetem helyett inkább elkezdek dolgozni és akkor simán tudnánk menni a barátommal albérletbe is. De az a baj, hogy ez az egyetem az álmom, biztosan megbánnám ha most feladnám.


Ti mit gondoltok erről a helyzetről, mi lenne a megoldás?


Előre is köszönöm a válaszokat:)



2021. aug. 9. 01:12
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 41/85 Gáspár Keve Balázs ***** válasza:
100%
Veszprémben egy albérlet 32nm 20-40+rezsi. 2 személynek kicsit kicsi de nagyon spórolós, átlagbér 40%át tudod félrerakni okosan, és 1,5 óra BP busszal. 52nm 40-75+rezsi, ez egy arany-közép fizu kb 15%a megmarad (bérlettel együtt számolok, és berendezett ingatlant), 54nm és fölött 90+rezsi. Ha ez segít a reálárak feltérképezésében, van egy térkép az albérlet árak változásáról országosan amit javaslok megnézni. BP berendezés nélkül 90+rezsi 32nm. 100-120 berendezve.
2021. aug. 10. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/85 anonim ***** válasza:
85%

Hát ezt a valaszolót jól atverték mert nekem 350 ezer ből húzták át a panellakasomat mindennel együtt ( biztosítéktabla, konnektorok, minden, elmünél regisztrált szakember Budapesten. De a legmagasabb ajanlat amit kaptam az is fél milla volt.

Szóval aki a két millás akánlatot tette az egy jó lehúzós csaló volt.

Vidéki házat is most húzattuk át, ott még bővítés is volt, vésés minden és 800 ezer alatt megállt. Nem kell az első csaló ajánlatát elfogadni, jóval olcsóbban fel lrhet újítani, de tény hogy három millánál nem fog megállni egy ház felújítása. A törmelékszállítás pedig aprópénz, be ne vedd hogy öt milla...

2021. aug. 10. 21:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/85 Gáspár Keve Balázs ***** válasza:
25%

#42 Ingatlanállapottól függ a törmelék mennyiség. És itt nem csak a vésésre gondolok, a rossz csövek, a tetőtéri gerendák ha rosszak, a pala ha az van külön történet mert azt nem lehet akárhová elvitetni. Konténer bérlés a palán kívül minden másra 4m/db egy hosszú felújításnál simán megvan az 5m (nem panelnél számolva).


Ugyanígy az áramhálózat áthúzás úgy hogy a panelban benne élsz, többe kerül mint ha nem élsz benne. Bútorozott lakásnak nem annyi az ára mint annak ami üres. Ha kiürítem a lakást és elköltözök 1m lenne áthuzatnom, úgy hogy mellette albit fizetek és a bútoroknak garázst ugyanott vagyok árban mint ha nem költözök ki. - Ezeket azért vedd figyelembe.

2021. aug. 10. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/85 A kérdező kommentje:
Most már végképp nem tudom mit higyjek. :D
2021. aug. 10. 21:31
 45/85 Gáspár Keve Balázs ***** válasza:
100%
Nameg egy 30 éves panel áthúzása nem egyenlő árban egy 15 évesével. Más az építési technológia, többet kell szenvedni, nincs lehetőség csak külső csatornázásra.. családi háznál meg a falak állapota számít. Ha nem lakják az időszakos munkák festés ahol kell, tetőtér karbantartások többnyire kimaradnak, és amilyen esőink voltak mostanában nem csodálkoznék ha bontást ajánlanak egy 2szintesre ahol nem tudni hol futnak a vezetékek.
2021. aug. 10. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/85 A kérdező kommentje:
Ez a ház már elég régi az biztos.
2021. aug. 10. 21:46
 47/85 Gáspár Keve Balázs ***** válasza:
71%
Egyébként az a legszarabb ha rossz egy főgerenda tetőtérnél, és ez csak akkor derül ki amikor már felújítottál alatta. mert darabja 3m egy főgerendának, le kell szedni az egész tetőt, és elég nehéz úgy lekapni a főgerendát hogy alul ne legyen sérülés abban ami már jó. Ezt csak azért hogy lásd hogy nem lentről felfelé néz szaki felújítást, hanem fentről kezd, ha a tető nem jó és a vezetéket nem lehet megállapítani hol fut, nem fog repesni örömében aki lentről kezd.
2021. aug. 10. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/85 A kérdező kommentje:
Köszi, hogy ilyen részletes választ kapok tőled, de őszintén szólva én ennyire nem értek ehhez, én csak szeretnék a barátommal élni és ehhez a legokosabb megoldást megtalálni :D
2021. aug. 10. 22:26
 49/85 Gáspár Keve Balázs ***** válasza:
100%
Ahhoz tájékozódni kell világi dolgokról, mivel hosszú távra tervezte a felújítást bátorkodtam részletezni mennyire nem reális 1,5 év és 3m lakatlan családi házra, hogy legyen érved az albi mellett. Azt a döntést hogy neki hogyan van elképzelve a valóság felül fogja írni, csak nem mindegy hogy mikor - Szakember 1. lépés. 8000 forint nem a világ vége kezdetnek abból már lehet gondolkodni hogyan tovább. Legalábbis neked nem mindegy gondolom. Ha nem beszéltek róla úgy hogy már valamennyire tisztában vagy ezzel a kérdéssel az nem túl jó kapcsolati kezdet. Közösen hozzatok döntést, a továbbról, de szerintem Ti hozzátok meg ne a szülők helyettetek. Erre kellene sarkallnod párodat, hogy ne azt nézze mi a jó másoknak hanem magának, elsősorban. Mivel önmaga jó színvonalban tartása nélkül nem fog tudni segíteni úgy ahogy azt ő szeretné, csak úgy ahogy elvárják tőle.
2021. aug. 10. 22:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/85 anonim ***** válasza:
100%
9-15 ezer forint egy köbméter konténer Budapesten. Honnan veszed a milliókat, nem is értem. Kinek érné meg a többmilliós konténer? A te áraiddal négy konténerből már egy komplett jó állapotú másfél szobás lakás meglenne? Mindenki konténeres vállalkozó akarna lenni, ha így lenne. Ne rögögtess már. Nagyon el vagy tájolódva ami nem baj, csak félrevezeted itt a kérdezőt teljesen
2021. aug. 10. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!