Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Történt már veled ilyen?
Évek óta szeretek valakit. Először úgy tűnt, reménytelen a helyzet, teljesen magamba voltam zuhanva, aztán egyszer kitálaltam annak a valakinek. Kiderült, hogy ő is így érzem, ekkor hihetetlenül boldog voltam. Pár nappal később kezdtem úgy érezni, hogy egyáltalán nem vagyok biztos magamban, meg voltam zavarodva, még testi tüneteket is produkáltam... aztán egy hét után jobban lettem. Üresnek éreztem magam, pedig tudtam, hogy szeretem.
Olyan volt, mintha elmúlt volna az egész, ahogy elmeséltem neki.
Ő egyre többet akart velem lenni, gondoltam, hogy megpróbálhatjuk a dolgot, és lassan "újra" megszerettem, legalábbis feltámadt az, amiről azt hittem, sosem fog visszatérni, és most megint boldog vagyok.
Nem tudom, hogy érthetően fogalmaztam-e, de ha valaki érzett már ilyesmit, akkor talán megérti :D Szerintetek mitől lehetett ez?
Talán csak megnyugodott a lelked, hogy ő is viszonozza azt amit érzel iránta és ez jo. Most pedig más formában mehet tovább a dolog (nem titokban a részedről és részéről) és szerethetitek egymást sokáig :).
sok boldogságot nektek és remélem összejön ;)
18L
Majd késöbb bemásolok neked egy idézetet,ami pont ide illik :) meg fogod magad érteni.
A véleményem pedig az hogy azért nem vagy boldog,mert pont az adott neked boldogságot,hogy volt ki után sóvárogni,álmodozni,és miután megkaptad,elmúlt ez a vágyad tárgya,mert hát ott van melletted :) remélem érthető.
Sajnos a mai emberek többsége ilyen...nem ismeri fel mi az igazi boldogság.Te azt hiszed hogy akkor voltál boldogtalan,amig nem volt veled a lány.Pedig épp az ellenkezője történt.Volt az életedben egy vágy,egy álom,és ez boldogságot,célt adott.Amiért úgy érzed elmúlt,az csak azért van,mert beértél a célba :) Ha elég bölcs,sztem,úgy fordulsz ezek után a lány felé,hogy elváráok,vágy,álmok nélkül.Új célt tűzöl ki vele szembe. :) És akkor talán megismered őt magát is,és akkor fogod meglátni hogy tudod ŐT szeretni,vagy sem...
És ha elfogadsz egy tanácsot tőlem :) ne csak nézz,láss is :) vagyis,legközelebb lásd,hogy a hétköznapi dolgok is boldogságot adnak,függetlenül mindentől.És hogy a célhoz vezető utat is úgyanúgy élvezd!Mert hát az az igazi boldogság! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!