Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Rossz vagyok, ha nem vonzódom hozzá, mert meghízott?
27/F. Az illető nővel már régóta forrt közöttünk a levegő, még ha nem is jöttünk össze ilyen-olyan okok miatt. Több, mint 10 éve ismerjük egymást. Volt, hogy máshol laktunk, neki volt valakije, vagy nekem. Mindig jól látszott egészen mostanáig is, hogy neki is komoly szándékai lennének velem, mint ahogy nekem is. Még az éppen aktuális párja mellett is újra-újra jeleket adott, hogy szeretne tőlem valamit.
Az a helyzet, hogy időközben az elmúlt 1-2 évben meghízott, előtte tökéletesen nézett ki. Sokat álmodoztam arról - már sok évvel ezelőtt is - , hogy ha összefutok vele legközelebb, most már tényleg elmondom neki őszintén, hogy szeretnék tőle többet, még ennyi év után is, de ez nekem most elvette a kedvem tőle. És nem érzem helyesnek, mert nem a külső miatt, hanem a belsővel együtt kedveltem meg, de azzal, hogy felszedett sokat, számomra blokkolja a vonzalmat.
Egyébként annyira túlzottan nem vészes, de +10kg biztos van, talán +15 is.
Azon tűnődtem mi lett volna, ha ez idő alatt együtt lennénk és közben hízik el. Rossz embernek gondolom magam emiatt, helytelennek tartom, de a belülről jövő érzéseim, vonzalmaim, vágyaim azt mondják, hogy így nem kell, és ez nem olyan, amit az ember csak úgy tudatosan befolyásolni tud. Pedig nem tartom magam felszínesnek.
3: most jobb, kijött minden?
Kérdező: nem rossz. Nálam ez nem jelent gonnot, de abszolút jogod van a sajat ízlésedhez és preferenciáidhoz. Csak ne bántsd meg, ha nem muszáj.
Vedd úgy, hogy ez egy kiváló önismereti tréning volt a számodra mondhatni, 0 ft tanulópénzzel. Így a legolcsóbb!
Most már tudod hol vannak a hátáraid, hol a türőképességed, így ha belekezdesz egy kapcsolatba, tudod min bukhattok el (részedről). Így zsákbamacskát sem árulsz.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!