Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nagyon csúnyák a melleim, hogy működhetne így?





Ki szidná? Hülye vagy?
Nem letépni kell egyébként, bár szexe válogatja
Nekem nagy melleim vannak, és nem pont ott ahol kellene. Eszem ágában sincs rejtegetni. Ha rólam nem akarnák letépni, vagy hallgatnának róla, hát vérig lennék sértve. Ilyen ember mellett nem maradnék.
hála Istennek panasz még nem volt de el tudom képzelni hogy összetörne a dolog





"Ki szidná?"
Nézd meg bármelyik kérdést, ahol a lány szégyellősködik, a srác meg nem nagyon akar várni, hanem már szedné lefelé. Itt valahogy minden párkapcsolati problémánál a srác van kihozva bűnösnek.





Óriási különbség van aközött, hogy még csak randiznak és ismerkednek, mint mikor már együtt járnak és még mindig pólóban van a lány.
Egyiknél illik várni ÉS biztatni, hogy minden jó, másiknál kifejezetten tuskó dolog nem szólni, és nem megnyugtatni a másikat.
Légy férfi, ne óvodás





Hm, elismerem, újra elolvasva a kiírást, valóban jó ideje szexelnek és eleinte még biztatta is a srác.
Azért egy kicsit még beszélek a srác védelmében, mert úgy érzem, talán aránytalanul lett támadva. Tegyük fel, nem igazán tudja elfogadni a kérdező melleit. Megjátszani nem tudja magát, ha valami elveszi a kedved a szextől, akkor nem fog állni a cövek. Hazudni nem akar, mert nem szép dolog hazudni, különösen a párunknak, aki ezek után egy szavunkat se fogja hinni. Megbántani nem akarja, mert fél, hogy végképp lenullázódik a kérdező önbizalma. Szakítani nem akar, mert mondjuk sok más tekintetben jól érzi magát a kérdezővel, na meg mindenhonnan azt hallja, hogy felszínes dolog a másik mellei miatt szakítani.
Szóval summa summárum, ő is csak 24 éves, ez még nem az a kifejezett érett életkor, a fiatal sokszor nem tudja magabiztosan, mikor mit helyes.





Ok. kora kb. mentség. De ha már az elején zavar egy ilyen, az nem vezet jóra. Hiába mondják, hogy egy nő több, mint egy pár mell, ami igaz is, hát szemmel láthatóan zavarja. Nem hülye a kérdező, hát látod érzékeli, hogy baj van.
Nem bántaná meg, ha szépen szakítana, és mondjuk azt mondta volna, hogy azért mert nem illenek össze. De igenis kell a kegyes hazugság néha. Ez egy életre nyomot hagyhat, ráadásul rengeteg férfinak nem gond egy ilyen mell.





Nekem volt már nagyon csúnya mellű nőm, együtt voltunk évekig, nem ez számított. De tény, alig foglalkoztam az ágyban a melleivel, és a külső vonzerejét jelentősen megdobta volna, ha akár csak egy "ilyen gyakran előfordul" szinten csúnya melle lett volna, vagy neadjisten egy átlag vagy annál szebb cickó.
Szóval nem ezen fog múlni, hogy szeret-e vki, meg lesz-e szex, de ha jót akarsz magadnak, és meg akarsz szabadulni valamitől, ami így vagy úgy, de jelentősen rontja a vonzerődet, akkor én a helyedben összeszedném a pénzt és megcsináltatnám.





Itt az elsőnél valóban nagyon ronda a cici, a második esetben viszont baromira vonzó. Engem felizgat a kettes előtte-utána pár bal oldali képe.










Azért az nekem kicsit meredek, hogy ennyire ámítják szegény lányt, miközben a valóságban megy a finnyogás a legapróbb dolgokon is. Nekem pl. kisebb és egyenes orrom van a Barbra Streisandénál és tökéletes alakom, mégis mindig belém kötnek. Mondjuk belém csak azért, mert eme "hibám" ellenére megvan a kellő önbizalmam, amit nem hagyok lerombolni mások által, és ez zavarja a frusztrált, buta gyökereket. Akkor ha engem egy ilyen apróság miatt mindig piszkálni akarnak, majd pont a kérdező melleit fogják szó nélkül hagyni. Szóval borítékolható, hogy még intézhetnek támadást az önbizalmad ellen. Ami azért neccesebb, mert a szexnél a tested van előtérben és ezzel tönkrevághatják a nemi életed is. Szerintem előbb szedd össze magad lelkileg, akár pszichológushoz is menj, aztán döntsd el azt, hogy egyfajta "belépőként" meghagyod ezeket a melleket alapállapotban, vagy inkább megműtteted őket.
Én megmondom őszintén, szerintem hagynám így, ahogy vannak. Amilyen férfiak vannak, csüngő hasúak, kopaszodók, nagyfejűek stb. Mindegyik egy adonisznak képzeli magát...én az ezeknek való megfelelésért 2 forintot nem adnék ki a kezemből. Majd aki téged így is felvállal, az lesz az igazi társad. Mindenkinek van valami testi sajátossága, ami más mint a többieké.
Fogadd el magad.





Nekem is tuburális melleim vannak. Tiniként rengeteget sírtam miattuk, ma már nevetve gondolok vissza rá. Egy normális férfit, aki egyébként vonzódik hozzád, nem fogja izgatni. Sokkal lényegtelenebb dolog ez, mint hinnéd. Sőt, még olyanok is akadnak, akik kimondottan vonzónak tartják, nekem volt olyan párom, aki meg volt bolondulva a melleimért.
Tanuld meg szeretni magad, hidd el, hogy vonzó vagy teljesen így is. Ne legyenek tévképzeteid, igazából nem olyan ritka az ilyen mell, mint hinnéd. Illetve másoknak más miatt van önbizalomhiányuk. Szinte mindenki feszenghetne valami miatt az ágyban.
A párod viszont érdekes, engem is zavarna, ha így reagálna. Szerintem próbáld meg vele megbeszélni, még ha kínos is.
Amúgy eszembe jutott, hogy lehet, hogy látta rajtad, hogy nagyon kellemetlenül érzed magad melltartó nélkül, és rosszul esett neki látni, hogy így szenvedsz miatta. Persze erre nem az lenne a megoldás, hogy inkább semmit sem tesz, de lehet, hogy nem tudja kezelni a szituációt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!