Azt érzem, hogy toxikus vagyok a kapcsolatomban. Mit lehet tenni ellene?

Igen, pszichológus. Meg szerintem kezdj el gondolkodni, mi váltja ki. Felhozom az én példámat: alapjáraton rendkívül türelmes vagyok, és fát lehet vágni a hátamon, de van egy-két dolog, amivel a párom rettenetesen fel tud bosszantani. Apróságok, jó pillanatokban, kiegyensúlyozottan, kipihenten fel sem veszem, de rossz passzban igen. Elkezdtem visszafejteni, miért bosszant fel az, hogy megkér, tegyek el egy cserép virágot a konyhapultról. Reálisan tudom, hogy igaza van, normálisan is kért meg, nem volt sem bunkó, sem támadó, és ő nem is tudta volna eltenni, mert gyűjtemény, és nem szeretem, ha belepiszkálnak. Mégis olyan indulatokat váltott ki belőlem, hogy csak lestem, de visszafogtam magam és nem estem a torkának. Aztán arra jutottam, hogy valójában nem róla szól, nem is a virágról, hanem a gyerekkoromról és rólam. Világéletemben kupis voltam, ezt senki nem tudta kinevelni belőlem, ellenben rettenetesen utálta mindenki, és a szüleim állandóan cseszegettek nem túl kedvesen, hogy pakoljak el, tök mindegy, mit csináltam. És sosem a közös helyiségekben tartottam kupit, hanem a saját szobámban, ami még inkább felbosszantott, mert legalább a privát teremben hagyjanak nyugton. Na, és az akkori rengeteg indulat tört ki, meg hogy soha, senki sem akart ebben még csak megérteni sem, csak parancsolgatni meg csúnya jelzőkkel illetni, mert a szeretett dolgaimat kidobálni. És ez a felismerés nekem rengeteget segített: egyrészt abban, hogy jobban figyeljek azokra a terekre, amiket főleg a párom használ (amúgy ő is olyan kupis, mint én), másrészt abban, hogy ezeket a megjegyzéseket ne vegyem támadásnak, és ne csattanjak fel jogtalanul.

Szóval lehet, ezt neked is meg kéne próbálni, mert biztos, hogy nem a párodról szól ez.

És igen, a kötődési stílusoknak is nézz utána.

Lenne egy kérdésem. A párom ilyen amilyennek te írod magad, van eszem, felismertem hogy van valami kötődési zavara, de nem mondtam neki, majd rá nemsokkal egyszer ő hozta fel hogy olvasott a kötődési zavarokról és magára ismert, hogy ez lehet neki. Szóval ő is tudja magáról, hogy gond van vele. Azt hozzáteszem, szomorú, hogy ha én nem látok mélyre, plussz ő egyszer ezt nem hozza fel hogy ez az oka a viselkedésének akkor már rég hagytam volna, mert csak a felszínt látnám hogy "leszar".

Nagyon érdekelne, nem támadlak, hogy ha belegondolsz, hogy tudnád elképzelni hogy "jól érezd vele magad"? Ha távolságtartóbb lenne? Ha nem fejezné ki az érzéseit? Akkor "izgalmasabb" lenne? Ha semmire nem kérne választ?

Valamint mi váltja ki ezeket az érzéseket, hogy felisegesít közben nem ír semmi olyat? Emlékeztet a személyisége valakire akivel rossz élményed volt? Esetleg magadra ismersz benne, hogy valaha te is ragaszkodtál valakihez nagyon aki nem becsült meg és ezért idegesít az ő "gyengesége"? Köszi ha ezekre válaszolsz. Nekem is segítenél vele. Valamint magadnak is. Ha felismered hogy ő nem az aki egyszer talán valaha elhagyott, megbántott, az már jó. Lehet egyszer vele is vége lesz, mindig benne van a dologban, de ha minden kapcsolathoz így állnál, akkor sosem lennél boldog, sosem adnád át magad az érzésnek... Másik, hogy ha attól félsz hogy mindent "nekiadsz" magadból.. létezik középút! Ha szeret és te is őt akkor tudhatod hogy kell neki is a megerősítés, az hogy megkapja tőled hogy szereted. Azzal nem adtad el magadat. Max. ne írj olyanokat hogy örökre mellette leszel, senkit bem szerettél még így. Ezek inkább azok a mondatok amikkel mindent levetkőzöl. De abban hogy kifejezed hogy szereted, intenzíven reagálsz a dolgaira azzal még nem adtad át magad teljes egészben nyugi! Lehet mindig egy "távolságtartás", de ne úgy hogy leszarod, nem reagálsz, nem írod hogy szereted.