Kezdek aggódni, hogy egy kisajátító kapcsolatba keveredtem, mi a megoldás?

Május elején kezdődött a kapcsolatom, ami most nyárra úgy érzem, hogy egyre fullasztóbbá válik számomra. Mindkettőnknek több ideje van így, napokat vagyunk együtt folyamatosan (egyetemre járunk mindketten és még nem dolgozunk, megtehetjük most). Azt érzem, a barátnőmnek egyszerűen semmi sem elég. Egész nap írogatni és telefonálgatni szeretne. Pár órát is alig bír ki, ha kimarad. Ha szerelmes, akkor csak a párja létezik, csak vele érzi jól magát. Nélkülem szinte létezni, aludni, enni se tud, semmihez sincs kedve. Ha a szüleivel van vagy valamelyik barátnőjével, azt minél hamarabb le akarja rendezni, hogy aztán nekem írjon. Én szeretek a haverjaimmal lenni órákon keresztül is. Ilyenkor több üzenetet is ír, hogy mennyire hiányzom neki és mennyire várja, hogy újra beszéljünk. Nem tilt meg semmit, nem bizalmatlan, de tudom, hogy ilyenkor otthon ül és rám vár, amíg én másokkal vagyok. Szó szerint egész nap, reggeltől estig dumálni akar. Én azért akarok külön lenni tőle néha, hogy egyedül is legyek és másokkal is, de ő olyankor is csak velem akar foglalkozni, chatelni, hívni stb. Neki az a tökéletes közös program, ha napokig döglünk és filmezünk, mert akkor vagyunk igazán együtt szerinte. Ha elmegyünk valahova, társaságban vagyunk, vagy van valami dolgunk, akkor felhozza, hogy szerinte ilyenkor nem tudunk rendesen kettesben lenni és az úgy kevés neki. Mindig mindenben meg kell erősítenem, hogy szeretem, hiányzik, jól éreztem magam stb. Ha kicsit fáradtnak tűnök vagy nem válaszolok rögtön, egyből elkezd aggódni, hogy elhidegülök tőle vagy megunom. Egyre több ilyen vitánk van, szerintem nem kell állandóan szavakkal meg már szinte nyálas dumákkal kifejezni a szerelmet, de nem érti meg. A tettek számítanak, nem véletlenül vagyok vele és nem véletlenül töltök vele közös időt, szeretem őt, de ezek a dolgok egyre jobban frusztrálnak. Nem tudok egész nap azzal törődni, mi hogy esik neki, mit hogyan mondok, mikor mennyi idő után tudunk újra beszélni, hány napot bír ki nélkülem. Mit gondoltok, hogyan lehetne ezt megbeszélni úgy, hogy ne legyen még nagyobb veszekedés belőle? Érdemes lenne szakembert keresnünk? Kezdek beleőrülni ebbe az egészbe. Annyira megszokta, hogy nyáron együtt vagyunk, hogy rettegek, ha ősztől óráink lesznek és tanulnunk kell és nem fogunk ráérni, hogyan fog kibírni egy napot is. Ha már most nem bírja, amikor aránylag sok időnk van, mi lesz később?