Tipikus kérdés sokszor is volt, de mit választanátok? Albérlet vagy szülőnél lakni ?

Mi laktunk anyósomnál másfél évig, de az úgy nézett ki, hogy kb csak aludni jártunk oda, mert amúgy minden szabadidőnkben dolgoztunk és minden bevételünket félretettük, hogy összespóroljunk egy értelmes önerőt egy valamelyest értelmes lakásra. Nálunk tudott működni a dolog, mert anyósom normális, jól kijövünk és egyébként is igyekezett észrevétlen lenni, de az is milyen már, hogy ő a saját otthonában tojáshéjakon járkált, hogy minket ne zavarjon. Szóval mi siettünk elfelé onnan, ahogy csak tudtunk, ez tényleg azt jelentette, hogy másfél éven keresztül csak a kötelező szabadságainkon nem dolgoztunk, egyébként hétvégék meg munkaidő után is még tök sokszor sok extrát bevállaltunk, mert kellett a della. Azt viszont aláírom, hogy hatalmas segítség volt, hogy ez az idő alatt nem kellett másra fizetnünk, anyósomnak adtunk havi asszem 50 ezret, hogy azért valamelyest fedezzük a saját életköltségeinket nála (kaja, rezsi, ilyenek), de amúgy másra tényleg nem kellett fizetnünk. Így rohamtempóval tudtunk félretenni és tényleg jött is a lehetőség aztán.

Mondjuk a saját anyámmal biztos nem költöztem volna össze ilyen feltételek mellett sem, vele két órát nem tudok megmaradni egy helyiségben, nemhogy együtt élni, szóval azért ezen is sok múlik, hogy milyen a viszony köztetek, illetve a párod és anyukád között. Ha az lenne az opció, hogy anyámnál költözzünk össze vagy albérlet, akkor engem nem érdekelne a magas albérletár, nem is lenne kérdés, mit választok.

Illetve most oké, kerestek amennyit kerestek, de gondolom törekedtek ti is a jobb felé, képzitek magatokat, szerzitek a tapasztalatot, ez idővel növekedhet. Ha most albérletbe költöztök, az elég rugalmas ahhoz, hogy ha jön egy jobban fizető lehetőség, akkor akár afelé mozoghassatok, de még ha nem is lesz ilyen, akkor is később növekedhet annyival a fizetésetek, hogy idővel félre tudjatok tenni és tudjatok venni egy sajátot. Vagy ha csak már tényleg egy kevés hiányzik, akkor a végső hajrában még mindig lehet menni anyukádhoz, hogy ne két év alatt jöjjön össze a maradék pénz, csak mondjuk egy év alatt, azzal is már előrébb vagytok.

Szóval nektek kell eldönteni, hogy közösen számotokra hogy lenne optimális, de az, hogy jelenleg mik a lehetőségeitek, nem vési kőbe a jövőbeni anyagi helyzeteteket.

40.

Amúgy tényleg az a legjobb. Ha van pénzed rá, hogy olyanra alakítsd amely teljesen korszerű és kényelmes is (összkomfort, jó internet, alacsony fogyasztású gépek). Csendes, békés és nyugodt. Még a védelem amire törekedni kell ilyen helyen (minimum valami saját nagyobb kaliberű fegyver és biztonsági hálózat). Kell egy megbízható autó amivel a közeli nagyvárosba (ténylegesen nagyváros, nem valami vidéki kisváros) bejárkálsz színházba, gyógyfürdőbe, vásárolni meg múzeumokba.

Ha nyernék a lottón ezt tenném. A második legjobb lakástípus. Az első a "régi skóciai/ír kastély", ott még az időjárás is pont megfelelő, mert nincsenek ilyen brutális nyarak, mint itthon.

42

Ez komoly? Nem kell sajnálgatni. Vagyis de, sok dologért lehet, de ezért pont nem. Számomra a "másokkal egy lakásban élni" sosem volt és sosem lesz opció. Esetleg egy ötször ekkora házban ahol van lehetőség egyedül is lenni. Mindig összezárva lenni valakivel - nem kellemes érzés!

Tud az kellemes lenni, ha olyan emberrel vagy összezárva, akit szeretsz és ő is viszont szeret és remekül eltudjátok foglalni magatokat együtt, és külön is.

De erről neked nyilván nincs sok tapasztalatod. Ezért szánlak.

Azért 2 fizetésből tudjatok már megoldani egy albérletet, úgy hogy maradjon is pénz.

Mert ha még ez lenne a kérdés hogy egyedül melyiket válaszd..

45.

Szerintem akkor sem kellemes ez. Mármint egy lakásban igen, de nem egy helyiségben állandóan. Egy idő után úgyis beleköt abba, hogy miért ezt vagy azt csinálom, és miért nem azt amit szerinte kellene. Hol marad így a felszabadultság? Hol marad a szabadság?

Fuh ilyen mentalitással komolyan nem csodálom, hogy egyedül vagy.

Normális kapcsolatban nem kötjük meg a másik kezét, hogy ki mit csinál és miért. Mi is szoktunk egy szobában lenni, mégis tök mást csinálni. Én gépen játszok, ő meg telefonon zenét hallgat. De külön szobába is eltudunk vonulni, ha akarunk, és sosincs ebből probléma.

Normális kapcsolatban nem korlátozzuk egymást és ugyanúgy megmarad a privátszféra, de ehhez ugye először kéne egy normális kapcsolat, amihez meg egy normális személyiség.. én úgy látom, nálad ez hiányzik, mert bicskanyitogatóan idegesítőnek tűnsz már csak az írásod alapján is.

Egyedül is elhúztam albérletbe otthonról, amint csak tehettem, 23 évesen.

K-rva gáz anyu szoknyája mellett élni egy felnőtt embernek, szingliként is, de párral meg aztán pláne :D

48.

Te így látod, a személyes ismerőseim nem. Tavaly a munkatársaim megszavaztak a legjobb dolgozónak - amit én magam sem értettem, mert egy másodpercig sem voltam ambicíózus vagy törtető - egyszerűen azért, mert kedvelnek. Ez engem is meglepett.

Ebben nagy jelentősége van annak, hogy a "valódi személyiségem" nem olyan, mint az internetes. Igaz mindig szerepet kell játszanom, de ezt megtanultam már. És ez az amit itthon nem bírnék elviselni, ha már az utcán és a hivatalos helyeken kötelező. De még a "családi összejöveteleken" is, ott sem teheted ami jólesik, hanem szabályoknak kell megfelelni különben cseszegetnek. Csak akkor vagyok felszabadult, ha egyedül lehetek. Akkor senki nem bánt vagy piszkál. Nincsenek "vicces" beszólások, kétértelmű utalgatások, "építő jellegű" leszólások ami általában nem más, mint a "viselkedj úgy, ahogy a társadalom elvárja" gyorstalpaló. Pl. van aki még abba is beleköt, hogy én "miért ilyen körettel eszem ezt vagy azt a húst, mert olyat nem lehet ám" - miért is nem? Miért kötnek bele mindenbe? Miért nem lehet szabadon választani, vagy ha mégis akkor kötelező hallgatni mások fikázását?