Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A párom nem akar kielégíteni,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A párom nem akar kielégíteni, mit tegyek?

Figyelt kérdés
A párommal lassan öt éve élünk együtt, de a szex sosem volt az igazi. Én megosztottam vele a problémáimat, hogy nem tudok elmenni, csak ha orálisan kényeztet, de azt mondja, hogy ő ezt nem szeretné (nincs gond a higéniával, évente járok szűrővizsgálatra, teljesen egészséges vagyok ott lenn). Próbálok színt vinni a kapcsolatunkba, de neki csak abból áll a szex, hogy rámmászik, aztán ennyi, semmire sem nyitott, például nagyon szeretek valakit én orálisan kielégíteni, de még az sem kell neki. Ezért gyakran önkielégítek illetve szex után a vibrátoromat használom, kértem, hogy esetleg ő használja velem, de annyiban maradt a dolog. Eddig el is nyomtam magamban ezt az egészet, persze mindig nyíltan mondtam, hogy mi a bajom és mit szeretnék, de úgy gondoltam, hogy a kapcsolatunkért ennyi áldozatot hozhatok, hiszen nagyon szeretem őt. Viszont egyszer csak benyögte, hogy szakítsunk. Teljesen magamba fordultam majd lefeküdtem valakivel, és élveztem, nagyon odafigyelt rám. Utána persze szörnyű volt, mert nem őt szeretem, és csak haza szerettem volna menni. Végül a párom megkeresett, bocsánatot kért és megbeszéltük a problémáinkat, a szex azonban azóta sem változott és most már zavar, mert tudom, hogy ha odafigyelne rám akkor én is élvezhetném. Mit gondoltok, mit tegyek? Régóta együtt vagyunk, közös az életünk, hogy lehetne ezen javítani?

2021. jan. 2. 02:39
1 2 3 4 5 6
 1/53 anonim ***** válasza:
91%

Ha nincs akarata, akkor sehogy.

Vagy szeretőt tartasz, vagy pedig vállalod, hogy előbb- utóbb klf. betegségekkel kell megküzdened, mert a kielégítetlenség, főleg, hogy rendszeresen felizgat téged, és félbehagyja a szeánszot. Az idegrendszeredet, a hormonháztartásodat komolyan befolyásolni fogja.

2021. jan. 2. 02:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/53 anonim ***** válasza:
98%

" és megbeszéltük a problémáinkat, a szex azonban azóta sem változott "

A szexet is megbeszéltétek, és nem változott?


"Mit gondoltok, mit tegyek? "

Szájbarágósan kell magyarázni, ha nem érti és együtt akar lenni. Demonstrálni neki, hogy NÉZD, te ezt csinálod, *leírod a jelenetet*, pedig én EZT élvezném *leírod mit élveznél.* MEGBESZÉLTÜK, HOGY KÉNE CSINÁLNI, MIÉRT NEM AZT CSINÁLOD? ÍGY NEM ÉLVEZEM AZ EGYÜTTLÉTET ÉS NEKEM NEM JÓ, NEM AKARSZ TENNI AZÉRT, HOGY NEKEM IS JÓ LEGYEN?


Ha ezeket egyenesen kimondod újra és újra, kíváncsi leszek az eredményre.


Az, hogy szakított aztán elkeseredett a SAJÁT döntése miatt, önismerethiányra vall. Nem vagyok benne biztos, hogy azért volt elkeseredett, mert rájött mennyire kellesz neki, hanem mert csak egy céltalan megbánás a fejébe verődött, mint ahogy szokott az embereknek szakításkor.


"hogy esetleg ő használja velem, de annyiban maradt a dolog."

Hogy zajlott ez le? Nagyon érdekel. "Kicsim, segítesz nekem, mert én nem tudtam elélvezni VELED?"

- Hát, most inkább hagyjuk.

- Rendben. :/

?


Szerintem nagyon alaposan újra kéne beszélni minden részletét, ki mit élvez, mi a jó, mi van elrontva és MI LESZ A KÖVETKEZMÉNYE, ha nem változtat.

2021. jan. 2. 02:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/53 anonim ***** válasza:
92%
Erre max a szerető vagy egy új kapcsolat lesz a megoldás.
2021. jan. 2. 02:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/53 anonim ***** válasza:
2021. jan. 2. 02:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/53 anonim ***** válasza:
96%
" a lelki egészség szempontjából is fontos: hiánya ugyanis erősíti a szorongást, és hajlamossá tesz a depresszióra, továbbá a pszichoszomatikus betegségek kockázatát is növeli. "
2021. jan. 2. 02:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/53 A kérdező kommentje:

Első: igen, egy ideje pszichológuson gondolkodom, ugyanis kifejezetten depressziósnak érzem magam, azt hiszem lehet köze ehhez.


Második: megpróbálom amit mondtál, hogy ultimátumot adok. Ezerszer elmondtam neki, hogy én csak így megyek el, ő meg besértődik és ennyi, de eddig nem volt szívem megvonni tőle a szexet.

Ez úgy nézett ki, hogy megvettem a kütyüt, hogy de jó lesz majd, mondtam neki, hogy hogy csinálja nekem, de nem is igazán fáradozott a dologért, így nem is kértem többször.

2021. jan. 2. 02:57
 7/53 anonim ***** válasza:
91%

Azon felül, hogy a férjed szexuális hozzáállása kulturálatlan, a felfogása végzetesen primitív. Lehet, hogy ilyen határtalanul önző a természete, de talán más oka lehet. Ezért annak is a végére járnék, vajon miért undorodik az alternatív megoldásoktól?

Ha pontosan írtad le, akkor neki a szex egyszerű, időnként jelentkező biológiai szükség, amit, miután kielégített, nem érdekli tovább.

Beszéld rá, hogy menjetek el ketten egy szexuálpszichológushoz.

2021. jan. 2. 03:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/53 anonim ***** válasza:
63%

1-es és 7-es vagyok.


Hány éves volt, amikor összeházasodtatok? Több barátnője, esetleg jegyese is volt neki?

2021. jan. 2. 03:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/53 A kérdező kommentje:
Igazad lehet, a lelki oldalát is szívesen megismerném ennek (fel is vettem az egyetemen egy ezzel kapcsolatos kurzust, de a vírus miatt csak leosztályoztak :/ ). Az a probléma, hogy nagyon szűkbeszédű, az istenért nem lehet egy szót sem kihúzni belőle, hátha egy pszichológusnak jobban megnyílna.
2021. jan. 2. 03:12
 10/53 anonim ***** válasza:
98%

"eg besértődik és ennyi, de eddig nem volt szívem megvonni tőle a szexet."

" így nem is kértem többször."

Tehát a követelésed mögött nincsenek következmények, nem tartod be őket, ő pedig nem veszi észre hogy mennyire fontos ez neked, nem figyelmes. Aki nem figyelmes, annak oda kell csapni ezekben, hogy észrevegye.


Azért nem működik még, mert nem lépsz, nem csinálod komolyan.

2021. jan. 2. 03:13
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!