Éreztétek már úgy, hogy nem azzal fogjátok leélni az életeteket, akivel éppen kapcsolatban vagytok?

Minden kapcsolatomnál azt éreztem, hogy ő az igazi és vele képzelem a jövőmet. Mindegyik szakítással végződött.

Utána találkoztam a mostani párommal, akivel eleinte viharosabb volt a kapcsolatom, mint bárkivel azelőtt. Ordítva veszekedtünk néha, képtelenek voltunk problémát megoldani közösen, de mégsem mentünk szét, volt valami érzés mindkettőnkbe, amire ráfogtuk eleinte, hogy biztos megszokás, félelem a váltástól stb.

Ennek 16 éve, ő két gyermekem apukája és a férjem.

Évek kellettek, mire összecsiszolódtunk, biztos voltam benne, hogy pár év után szétmegyünk de akkor úgy gondoltam, hogy jó most ez így, elvagyok vele.

A végére annyira összecsiszolódtunk, hogy konkrétan előjött a rózsaszín köd, ami normál kapcsolatokban az elején van.

Életem legjobb döntése volt. Nem mondom, hogy ez "átlagos", vagy normális, de ritka az biztos.

Gyerek korunk óta ismertük egymást és szinte mindenben különböztünk,,,,, mondhatni két külön világot képviseltünk. Senki nem tett volna rá egy petákot sem, hogy valaha közünk lehet egymáshoz, ennek ellenére 16 évesen mégis összejöttünk. Néhány hónap után az intrikák kikezdték a kapcsolatunkat és ahogyan azt mindenki várta, szakítottunk. Nem estem kétségbe, csajoztam tovább ezerrel. :) A szakításunk után 3 hónappal bekövetkezett amire senki nem számított (még én sem),,,,, ismét összejöttünk. Ha az első együttjárásunknál nem adott senki esélyt annak, hogy a kapcsolatunk hosszútávú lehet, hát ennél a második összejövetelnél, teljes volt rá az esélytelenség.

Ennek már több mint 37 éve,,,,, dacolva az esélyekkel, azóta is együtt vagyunk és felneveltünk 3 igazán jól sikerült gyermeket.

Nincsenek reménytelen kapcsolatok, csak reménytelen emberek.