Elmondanátok a párotoknak, hogy külsőre nem az esetetek, de a személyisége miatt vagytok vele? Van rá indoklásom is.

Nyilván csak így a semmiből nem vágnám hozzá, azért annyira tapintatlan nem vagyok. Sőt, egyáltalán nem vagyok az, ezért se tudom, hogy mi lenne a helyes döntés.

Ő mindig szokott nekem bókolni, meg nagyon sokszor mondja, hogy szép vagyok, meg csodálkozva mondja, hogy nem hiszi el, hogy "egy ilyen szép lány mit lát bennem", meg ilyenek. Nekem ő külsőre tényleg nem tetszik annyira, ezért ilyenkor sose tudok mit mondani erre, emitől hülyén érzem magam. Viszont belülről tényleg tökéletes, jobbat nem is kívánhatnék. Felsoroltam már neki, hogy mik azok a dolgok, amik miatt szeretem.

Az a helyzet, hogy pánszexuális vagyok, ami klasszikus értelemben azt jelenti, hogy nem a másik nemét nézed, hanem azt, hogy milyen ember. Ez is megvan nálam természetesen, de ami még nálam különösen jelen van, az az, hogy én tényleg csak a másik ember személyiségét nézem, és azt, hogy mennyire jövünk ki, mennyire passzolunk össze, milyen ember, stb.

Amikor következőnek azzal jön, hogy "sosem gondoltam volna, hogy bejövök egy ilyen szép lánynak", elmondanátok neki ezt a helyemben? Mert ilyenkor nagyrészt csak csöndben vagyok, nem mondok rá semmit, mert nem tudok mit. Én tényleg nagyon szeretem őt, de külsőre valóban nem az esetem, de ez nem is érdekel.