Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egy nem tervezett terhesség esetén mi a megoldás, ha a felek nem egyformán gondolják?
Előre leszögezem, nem vagyok érintett, de ilyen esetben nem lehet úgy kihozni, hogy ne sérüljön senki.
Az evidens, ha egyik sem akarja, abortusz.
Ha mindkettő, nyilván megtartják.
De ha nincs egyetértés?
Az egymás hibáztatásán kívűl mi a legcélszerűbb?
Illetve ti hogyan kezelnétek ezt a helyzetet?
#20
Elviekben rendben.
(Tetszik a gondolkodásod, nyilván nőként egyet is értek.)
De mégis itt a gyk-en rengeteg nő van bevádolva azzal, hogy ráerőszakolta a palira a gyereket, aki amúgy nem is akarta.
Akkor is, ha semmit se tudnak az életükről, de biztos úgy volt, meggyőződésük.
(Most azt a bizonyos elvont agyú felhasználót fel se hozom, nem is láttam mostanság szerencsére.)
A másik, hogy való életben meg sokszor láttam a másik felét, mikor a pasas sír, hogy a szemét nő elvetette a gyereket...
A tapasztalatom, ha eljut erre a pontra a kapcsolat, utána a szakítás jön.
Ha megszületik a gyerek, akkor ez valamennyire kitolódik, de a vége akkor is az.
Mert az alul maradt fél nem fog tudni túllépni.
Ezért is írtam az elején, hogy sajnos nem lehet úgy, hogy valaki ne sérüljön.
(Nem kerültem sose ilyen helyzetbe, de nem is szeretnék, csak elgondolkodtatott.)
Már szinte mindent leírtak előttem, így a konkrét kérdésedre tudok válaszolni. A megoldás szinte mindig a szakítás. Ha a férfi nem akarja a gyereket, általában akkor is vállalnia kell a felelősséget. Nem tudom a lemondás hogy működik, bár szerintem ha megcsinálta akkor vállalja a következményeit, ami nem feltétlenül csak annyi, hogy "menj el kaparásra én meg meg is úsztam ennyivel". Ezek után fizet gserektartást, de nem kell gyereket nevelnie.
Ha meg a férfi akarja nagyon és a nő elveteti, akkor ott egy törés lesz és nem biztos hogy helyre lehet hozni a kapcsolatot.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!