Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mennyire jellemző a kapuzárási...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mennyire jellemző a kapuzárási pánik az első gyerek születése miatt? Szerintetek mit kéne tennem?

Figyelt kérdés

A férjemmel 4 éve házasodtunk össze, előtte már 6 éve együtt voltunk.


Igaz, hogy van közöttünk korkülönbség (11 év), de ennek sosem éreztük a hátrányát. Gyereket is akkor vállaltunk, mikor már mindketten azt éreztük, hogy lenyugodtunk és nem fog hiányozni a minden estés kimaradás, havi szintű utazások stb. Őszinte leszek, én sokat olvasgattam már a terhesség előtt is és próbáltam a legrosszabbra készülni. Hogy majd lesz egy nem alvó, folyton síró babánk, akivel egy 10 perces autóút is rémálom lesz majd és elfelejthetjük 2-3 évre a szabadidőt, szórakozást és marad a zombi-mód, a túlélésért küzdés.

Ennek ellenére lett egy sosem síró, folyton mosolygó kislányunk tavaly decemberben. Nem fogok hazudni, az első hetek nehezebbek voltak, de nagyon hamar belerázódtunk. Kisebb-nagyobb szervezéssel, segítséggel szinte tudtuk folytatni a baba előtti életünket, nem kellett mindenről lemondanunk. Most lesz novemberben 1 éves, tehát azért még bőven a szülőség elején vagyunk, de úgy érzem, jól vesszük az akadályokat.


Ennek ellenére a férjemen azt veszem észre, hogy fél az idő múlásától. Tavasszal kitalálta, hogy neki kell egy sportkocsi, mert hogy a SUV-k nagyon "családi autók" és neki kell valami, amivel száguldozhat. Pedig ne olyan kocsikat képzeljetek el, amik tele vannak ragasztva matricákkal, ezekkel is bőven lehet gyorsulgatni...

Aztán azzal jött haza a múlt héten, hogy ő elkezdi a nagymotorra való jogosítványt, mert hogy én el nem tudom képzelni, hogy az mekkora szabadságot ad.

Az öltözködése is megváltozott, eddig teljesen az elegáns vonalon mozgott, ing-zakó/öltöny/nyakkendő. Most tapadósabb farmer, bőrdzseki, sportcipő, póló (idejét sem tudom, mikor vett fel utcára pólót).

Már akkor őszült, amikor megismerkedtünk és sosem zavarta, szerintem is inkább sármosabb tőle. Most kitalálta, hogy befesteti a haját...


30 éves vagyok, vigyázok a bőrömre, arcomra. Nincsenek is bőrproblémáim. Mégis valamelyik nap nézegette az arcom és hogy szerinte miket kéne megcsináltatnom az arcomon és hogy mit szólnék, ha ezeket kapnám tőle karácsonyra. Hát azt hittem, hogy visszaköpöm a kávémat hirtelen. Azóta viselkedik így, mióta megszületett a lányunk.

Ha mondom pl. hogy amit vett/felvett, nem illik hozzá, nem az ő stílusa, akkor magából kikelve veszekszik, hogy de igen és én csak féltékeny vagyok, mert félek, hogy így majd tetszeni fog a fiatalabb lányoknak és megnézik őt az utcán. Mondom nem, de 40 felett az ember ne öltözzön már kamaszfiúnak, könyörgöm. A barátai is múltkor végig szívták a vérét, hogy mi közös ruhatáron osztozunk mostanában, vagy miért hord a férjem ennyire feszülős nadrágokat.


2020. okt. 18. 19:27
1 2 3 4 5
 1/44 anonim ***** válasza:
84%

Nem jellemző.

Készülni kellene arra, hogy egyedülálló anyuka leszel.

2020. okt. 18. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/44 anonim ***** válasza:
86%
Szokásos sztori, bár nem írtad, hogy indult a kapcsolat, de van egy sejtésem, hogy a történelem ismételni fogja önmagát. Szóval csatlakoznom kell az 1-eshez, készülj fel a csonka családra, és hogy lecserél egy fiatalabbra.
2020. okt. 18. 19:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/44 anonim ***** válasza:
100%
Gyanús, hogy már van kinézve valaki más a férjed részéről, aki legalább egy 10-essel fiatalabb nálad... Nagyon sajnálom :(
2020. okt. 18. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/44 anonim ***** válasza:
92%

Kell neki a nagymotor? Az én barátnőm kategórikusan megtiltotta, és valamilyen szinten igaza is van, mivel félt. Ő ugyanis a kórház intezív osztályán dolgozik, és gyakran van motorbalesetes esetük.

Apaként inkább le kellene nyugodnia, mert otthon várja a gyereke, nem pedig vagánykodni. Én is mindig erre gondolok, és igyekszek ésszel közlekedni, mert tudom, hogy van két fiam akiket fel kell nevelni. Persze tudom, hogy én hiába vezetek így ha más meg nem, de kár kisérteni a sorsot.

2020. okt. 18. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/44 anonim ***** válasza:
100%
Rossz férfit fogtál ki. Vagy tűröd a hülyeségeit, vagy pedig elválsz. Nagyon hamar rátok fog unni.
2020. okt. 18. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/44 anonim ***** válasza:
89%

Becsajozott. Amig te babukáztál, ő beújított egy fiatal csajszit (nem anyukát).

Sajnos ez a pasikkal gyakran előfordul.

2020. okt. 18. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/44 anonim ***** válasza:
48%
Na-na, csak bizonyos típusú férfiak csinálják ezt, amit minimális élettapasztalattal már 20 évesen ki lehet szűrni. Úgyhogy a kérdező vagy naiv volt, vagy elszerette ő is vkitől a faszit.
2020. okt. 18. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/44 A kérdező kommentje:

Nem szerettem el senkitől senkit sem, mindketten függetlenek és szinglik voltunk, amikor megismerkedtünk. Szóval kerüljük ezt a fajta általánosítást, ha kérhetem.


Nem hinném amúgy, hogy lenne valakije, mivel az ideje nagy részében velünk van. Sosem volt az a sunyiskodó, titkolózó típus és most sem ezzel van a probléma.

2020. okt. 18. 19:59
 9/44 anonim ***** válasza:
100%
Nagyon sajnálom, de 90%, hogy már megvan a szerető. Kérdezz rá...
2020. okt. 18. 20:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/44 A kérdező kommentje:

Ennyire azért ismerem a férjemet. Nincsen szeretője.


Engem inkább ez a változtatási és vásárlási láz zavar.

2020. okt. 18. 20:08
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!