Elvált szülők esetében az örökölt tulajdonságok vagy a szerzett, ill. tanultak dominálnak a gyerekeknél?

Nincsenek kőbe vésett szabályok!

Én elváltam első nejemtől. Két gyerekünket ő nevelte óvodás koruktól. Partnereit váltogatta, 2-5 évente más-más pasival élt. :-(

Amíg kicsik voltak a gyerekek a kétheti láthatás megvolt, majd havonta, több havonta találkoztam velük. Nem rajtam múlott! :-(

Én úgy tapasztaltam a nevelés nagyon sokat jelent! Amit ex-feleségem beléjük nevelt azt adják vissza a gyerekek. Élhetek én bármilyen kulturáltan, lehetek bármennyire tanult, tapasztalt, az idő előrehaladtával már egyre kevésbé látom bennük magamat. :-(

Amilyen színvonaltalanul él volt feleségem úgy élnek a gyerekek is felnőtten. Egyszerűen, mint egy faék, szinte igénytelenül.

Van másik családom, gyermekeim, akiket én és második felségem nevelünk. Ég és föld a két nagyobb a két kisebbhez képest. Mindegyiket nagyon szeretem! Amikor csak tehetem találkozom a nagyokkal is, de sajnos nem vagyunk igazán egy hullámhosszon.

A szerzett, tanultak dominàlnak.

Az öröklött tényezök ki is tudnak kopni visszacsatolas nelkül.

A mimika is, az öröklött tehetseg is, ugy, hogy maga a gyerek sem fogja tudni hogy pl kicsikent az apja mimikàit hasznalta de nagyobbkent valas utantol mar egyszer sem

Meghalt a bátyám, amikor a lánya 2 éves volt. Ugyanazokat az ételeket utálja, mint anno az apja. Megdöbbentően hasonló gesztusokkal, mentalitással reagál dolgokra. Agilis, tevékeny, jó humora van, mint az apjának volt. Az anyja egészen más.

Be vagyunk programozva, a genetika dönt, persze plusz a környezet, de az alapvetően öröklött jellemző vonások akkor is kiütköznek, ha nincs előtted a minta.

Ebből az is következik, hogy aki teljes családban nő fel, az sem feltétlenül azért reagál pontosan úgy, mint egyik-másik szülője, mert lemásolja, hanem azért, mert genetikailag bele van kódolva.

Ugyan a szüleim nem váltak el, de apukám egyáltalán nem volt jelen a családi életben. Annak ellenére, hogy egy háztartásban éltünk, nagyon ritkán találkoztunk. Mégis rá hasonlítok a személyiségemet, gesztusaimat illetőleg.

Így azt hiszem, az örökölteknek nagy szerepe van.

Minden ember, egyedi és megismételhetetlen.

Persze vannak hasonlóságok, de nem csak a felsorolt kapcsolatokban, hanem az emberi tulajdonságok ismétlődnek.

A gyermekek eleinte másolással tanulnak, később már a döntéseik, a kapcsolataik is befoljásolják.

Én azt látom és tapasztalom, hogy valóban nincs kőbe vésve az, mi válik dominánsabbá egy emberben pici korától nevelkedése során. Teljesen változó lehet, hogy az örökölt, avagy a nevelt, tanult tulajdonságok kerülnek-e túlsúlyba. Nincs erre számítás, vagy képlet. Embere válogatja.

Annyi azonban bizonyos, hogy amennyiben az ember saját személyisége alakulása, formálódása során észreveszi, felszínre hozza, vagyis felismeri azon örökletes (de akár tanult, kondicionált) mozzanatait, jellegzetességeit, melyek nem tetszik neki, nem tud azonosulni vele, akkor sokat tehet önmagáért, vagyis azért, hogy az örökölt/tanult jellegzetességeit leépítse, eliminálja önmagában. Illetve fordítva is, tehát a pozitívként azonosított vonásait (mert nyilván, azok is vannak), azokat meg erősítse.

Erre van lehetősége minden embernek, aki hisz abban, hogy létezik a 'szabad akarat', s nem pedig előre determinált, öröklődés által (is) felprogramozott, pusztán biológiai ösztön-lények vagyunk, élünk itt a Földön. Mint mondjuk a földigiliszta, vagy kenguru. Nekik, ugye nincs választási lehetőségük. Úgy élik le életüket, amilyenre fel lettek programozva évmilliók során.

Az embernek MINDIG van választási lehetősége. (Ezért is tartunk teljesen máshol, mint 100, vagy ezer-kétezer éve) És az ember mindig is döntéshelyzetbe keveredik. S csak az nem él a szabadon döntés lehetőségével, aki nem meri vállalni annak ódiumát, felelősségét.

Az ERŐ legyen Veletek!