Ha egy férfi szerelmes, mégsem bír elszakadni az exétől, és visszamegy hozzá, mit jelenthet az, hogy az a kapcsolat "abban a formában" nem működhet, ahogy most van? Kifejtem.

#16, ezt nem is olvastam az előbb.

A tegnapi telefonos beszélgetésünkkor mondta, hogy az érzelmei nem múltak el. Én visszakérdeztem, hogy ez esetleg nevezhető szerelemnek? Nem emlékszem tökéletesen a szavaira, de olyasmit mondott, hogy igen, elképzelhető, de nem tud most reagálni.

A szakítás valóban nem lett kimondva, pedig én ösztönöztem, hogy ha ezt akarja, mondja ki. Szóban is rákérdeztem, hoyg akarja-e, hogy soha többé ne keressem? Írásban is. A válasz: Nem, nem akarja.

A ruhái itt vannak nálam. Ezt is felvetettem tegnap, hogy nem vitte el. Azt mondta, eszébe jutott ugyan, mert szüksége lett volna már pár cuccra az elmúlt 2 hétben, de ő tudja, hogy szándékosan hagyta nyitva azt a kaput, mert nem tudja, mit akar.

Érzem én, hogy mennyire szenved és gyötrődik, mindent akar, és senkit sem akar bántani, csak ez két teljesen különböző szeretet, és nem tud döntést hozni. Én a szerelme vagyok, a másik az anyja, és nem tud választani, főleg hogy az anya-kapcsolat is párkapcsolatként jelenik meg az életében.

Ez egy annyira összezavarodott, gátlásos, elnyomott ember, hogy én ide kevés vagyok, bármennyire akarom. De kezdem azt gondolni, hogy nem csak én, hanem már Ő maga is kevés ide, és ezen már szakember sem tudna segíteni.

Mert mit tudna tenni egy szakember, ezteket hogyan oldja fel? Ti jártatok már valaha pszichológusnál? Beszéltet, visszakérdez, de egy zárkózott ember vagy nem fog beszélni, vagy nem mindent, vagy azt fogja szajkózni, amit belésulykoltak. Őszintén szólva nem tudok elképzelni olyan terápiás módszert, ami fel tudja ezt már oldani, ha ennyire mélyen vannak a gyökerei, és ilyen korú emberről van szó.

Semmiképpen sem voltam szerető. Még csak ismerkedtünk, semmi nem történt köztünk, mikor elmondtam neki, hogy nem akarok második lenni, nem fogok úgy belemenni. Akkor is lelkiztünk, esténként írogattunk. Írta, hogy tudja, hogy nála pattog a labda, és ezt most emészti, mert én határozottan megmondtam, mit akarok, és itt neki kell döntést hoznia. De meghozta, és tényleg tisztességesen köölte a másikkal, hogy beleszeretett valakibe.

Egy pillanatig sem voltam szerető, ott összepakolt, onnan elköltözött.

Igen, ragaszkodom hozzá. Valóban, ezt nem is tagadtam. Csupa olyasmit írok le, vagy szerinted "látok bele", ami vagy megtörtént, vagy beszéltünk róla. Mondjuk azt, hogy anyakomplexusom van, nyilván nem fogja soha senki kimondani, főleg ha nincs is vele tisztában.

Hogy kihasznál... ez így megfogalmazódott bennem is, de nem úgy, mintha a pénzedért lenne veled valaki, hanem ott a biztonságot adó fészket használja ki, itt nálam meg azt, hogy új életre vágyott és szerelmet érzett.

tudom, hogy leírtátok, hogy döntésképtelen ember, de hé! Hát én is ezzel kezdtem! ilyen válaszoktól nem félek, mert ez a legegyértelműbb dolog a történetben! Te most csupa olyasmit írsz, ami szándékos félremagyarázás.

Sőt, még rosszindulat is van benne. Nem használ. Mióta elvitte a ruhái egy részét, többször beszéltünk, 2x találkoztunk, tehát nem teljesen tűnt el, csak bezárkózik. Ugyanúgy bezárkózik amott is, mert nem beszéltek magukról, csak a kutyákról vagy a ház körüli dolgokról. Ha használna, idejönne szexelni, de erről szó sem lehet.

Igazából azt a nőt elhagyta, és bár visszament a saját házába, de párként nincsenek együtt. Én épp tegnap közöltem vele, hogy tulajdonképpen mi még nem szakítottunk, amire úgy reagált, hogy tudja, de nem is tud, mert nem múltak el az érzelmei.

Sértegetheted te őt is meg engem is, mert úgy látom, ez a cél, csak épp fogalmad sincs egy ilyen élethelyzetről.

Hogy mindent elhiszek neki? Hát, eddig sem hazudott, meg egyenes volt, amikor tudta, mi van. Most fogalma sincs, mit akar az élettől, vagy melyik utat válassza, most nincs olyan, hogy valamit elhigyjek neki, mivel ő sem tud semmit mondani.

Valamiért kapaszkodom ebbe az emberbe? De hát én ezzel tisztában vagyok. Azért kapaszkodom, mert amikor tudott önmaga lenni, akkor nagyon tudtuk szeretni egymást, míg a problémái be nem árnyékolták ezt. De ezt nem akarom újra leírni, eléggé kiveséztem már. Igazából itt valamiért te azt akarod elérni, hogy neked legyen mindenben igazad, és amit átéltünk vagy érzünk, azt csak rosszul érezhetjük, te meg egy névtelen oldalon mindenkinél jobban tudsz mindent, és biztosan tudd a végkimenetelét.

Nem voltál ott köztünk, ha jól emlékszem. Nem én vallottam szerelmet többször. Nem láttad, mennyire új helyzet ez neki, mennyire szorongott, mire ki tudta mondani. Amikor kb 20 éve ők összejöttek, nem volt harmadik fél, akinek fájdalmat okozzon, sőt fiatal volt, gond nélkül kijelenthette. Most gyötrődött, de úgy szorított magához, hogy alig kaptam levegőt, úgy mondta, hogy belémszeretett. Ezt nem képzelem bele.

Az benne van, hogy nem engem választ. Le is írtam. Azt hiszem, késő, túl sk idő telt el, nem fogja tudni már ezeket levetkőzni. Ott fog maradni a biztos helyen, én is így gondolom. De nem találja önmagát, szenved, mert ő is érzi, hgy ott nem boldog, és soha nem is lesz.

Tudod, miért ott van?

Mert az az ő háza, és a nőt nem fogja kidobni, mert nem olyan ember. A nő meg ott lesz még fél évig, azalatt meg nyilván megbeszélik, hogy maradjon minden a régiben. Az rengeteg idő, de addig nincs hova mennie.

És amikor eljött, csak ruhát hozott, mert nekik mindenből egy van, nem fogja elhozni sem a kávéfőzőt, sem a mosógépet a nőtől. De minek is hozná? Itt minden van. Viszont így meg itt kb vendégségben volt, semmi nem volt a sajátja, ez így idegölő és ki a franc akar hetekig vendégségben lenni? Főleg úgy, hogy itt sem ketten éltünk, ezt nem említettem, de nekem gondoskodnom kell valakiről, ami egy új és idegen helyzet neki, nem könnyű megbirkóznia vele. Nem csak a nő volt itt, aki miatt szakított, hanem még egy idős szülő is, amit el kell fogadnia, ami nem lehet könnyű. De ez hozzám tartozik, tudta az elején is. persze ettől még nem egy ideális helyzet. Ebben az egész történetben semmi, de semmi nem volt ideális.

És elfogadtam mindenki véleményét, akkor is, ha azt írták, hogy nem lesz ebből már semmi. Addig, amíg ez nem rosszindulat volt.

Te nem tudod azt elhinni, vagy nem érted meg, mert nem voltál még ilyen helyzetben, hogy vannak emberek, akik valami olyasmit hordoznak magukkal egész életükben, ami egy akkora teher, hogy soha nem tudják elengedni, és soha nem tudnak boldogok lenni, pedig vágynak rá. Hogy én ilyen vagyok-e, az sem kizárt. Hogy ő ilyen, az nem kérdés. De azt ne kérdőjelezd meg, mert nem voltál részese, hogy szeretjük egymást, még akkor is, ha soha többé nem leszünk együtt. Nem olyan egyszerű az élet, ahogy azt te látod. Elmehetnék én is, de nálam nem gyerekkori traumát kell feloldani, hanem rávezetni, hogy ez nem működik. OK, flesleges kimondani, ha jövő héten meg azután sem jön helyre, akkor nem működik, ehhez nem kell külső segítség. Fáj, kiírom magamból, idővel majd enyhül, ahogy írták is többen. Teljesen sosem múlik el, szerettem, vagy szeretem, mindig emlékezni fogok rá, csak megtanulok együtt élni vele. De ha akarom azt, hogy ő később ne úgy haljon meg, hogy egész életében egy boldogtalan, depressziós ember vlt, és nála egy terápia talán ESÉLY arra, hogy más életet éljen, akkor igenis mondom neki, és küzdök érte, hogy jobb lehessen neki. Hogy el tudja engedni azt, ami megfojtja. Aztán majd lehet, hogy nekem is jön 5 év múlva valaki, csak akkor már túl lesze a 40-en, talán sosem lesz gyerekem, vagy egyre kisebb az esély rá, hogy egészséges legyen. Itt van ő, aki az ideköltözése napján kijelentette, hogy nem lenne ellenére, tehát ott motoszkált benne talán már évek óta, hogy igazából az élet rendjének tartja a házasságot meg a gyereket is, csak még nem találta meg azt, akivel ezt megélhetné. És ha megtalálta, hetekig tartott, mert valami nagyobb és sötétebb erő erősebb volt. Én nem tudom őt kényszeríteni, ő nem tudja ezt feldolgozni. Mindketten fogunk szenvedni és vágyni egymásra, akkor is, ha távol leszünk egymástól. Akkor is, ha idegenek a gyakorin halálosan biztosak abban, hogy ő nem szeret és bebeszélem magamnak. Nem volt soha hazug ember, csak képtelen nyitni a változásokra. Beteg ember. Én pedig szintén belebetegedtem abba, hogy nem tudok ezen változtatni. Igen. Tudom. De -as, ne gondold azt, hogy a te lelkivilágos normális és egészséges, mert nagyon nem az.

Volt egy lány, azt hiszem, Amerikában, akinek az anyja valamilyen mentális betegségben szenvedett, és örökre magához akarta láncolni a lányát úgy, hogy elhitette vele, mindenféle betegségben szenved. Erős dioptriás szemüveget adott rá kiskorától, amitől a látása sérült. A haját leborotválta. Tolószékbe kényszerítette, így az izmai ki sem fejlődtek rendesen. A fogait kihúzatta. Nem volt élete, nem volt gyerekkora, csak az anyja volt az egyetlen támasza. Sok orvoshoz jártak, de az anyja megtiltotta a lánynak, hogy beszéljen, vagy előre megmondta, miket mondhat. Az orvosoknak pedig azt mondta, nem jól hall a lány. Így mindenféle vizsgálatnál csak az anya által elmondottakra tudtak támaszkodni. Emiatt olyan kezeléseknek vetették alá, olyan gyógyszereket írtak fel neki, amikre valójában nem volt szüksége a lánynak, de tönkretették vele az egész életét.

Ahogy idősebb lett, és kezdett rájönni, hogy mi van, illetve kamaszodott, valahogy internethez jutott. Ott megismerkedett egy fiúval, akivel egymásba szerettek. Mikor ráébredtek, hogy mi történt, ketten meggyilkolták az anyát. Egy ember élete... aztán kettőé. Most azt hiszem, a lány is és a fiú is börtönben ül a gyilkosságért. Pedig ők csak normális életet akartak élni, de egy lelki zavar ezt megakadályozta.

Haláleset az egyik félnél, és két másik élet a börtönben. Soha, egyiküknek sem volt, és nem is lesz már normális életük. Soha.

Hogy miért írtam ezt le?

Nemrég egy közös simerősünk felakasztotta magát. Rákos volt, előrehaladott stádiumban. Rajta már nem lehetett segíteni.

Aztán ahogy nemrégiben ezek a dolgok megtörténtek velünk, és rájöttem, illetve rázúdítottam, hogy itt nagyon komoly problémák vannak, egy telefonbeszélgetésünk alkalmával mondtam neki, hogy nagyon félek, hogy úy fog járni, mint XY. És ő azt válaszolta, hogy ez neki nem új, már többször megfordult a fejében.

Én nem akarom azt, hogy egyszer, pár év múlva egy reggel arra ébredjen, hogy elment mellette az élet, sosem volt boldog. Pedig lett volna rá lehetősége, de nem merte felvállalni, félt, remegett mindentől, ami változás, ami új, ami nem a megszokott, és az anyja sosem közölte vele, majd később visszafogták, nem tudott élni, és már soha nem is fogja visszakapni azokat az éveket.

Tudom, hogy csak ő döntheti el. De ha 100 lánccal vagy kikötözve, akkor hiába akarsz szabadulni, mert nem tudod őket elszakítani. Akkor csak úgy fogsz kiszabadulni, ha jön valaki, és leveri azokat a láncokat. Ha nem jön senki, aki hajlandó erőfeszítéseket hozni, akkor ott fogsz elsorvadni. Talán adnak enni, talán még az öregkort is megéred, de le leszel láncolva egész életedben. És soha nem teheted azt, ami örömet okozna.