Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A párom titokban sztriptízbárba készül a haverjaival egy legénybúcsú miatt. Ez normális egy párkapcsolatban?
Sziasztok!
Eddig is tudtam, hogy a párom (fél éve vagyunk együtt, egyébként nincsenek problémáink) hivatalos a barátja legénybúcsújára, viszont nekem úgy adta elő, hogy a helyi városban iszogatnak, aztán felmennek az egyikőjükhöz és ott folytatják a bulit. Még külön mondta (anélkül, hogy én kérdeztem volna), hogy a vőlegény megegyezett a menyasszonyával hogy táncos lányok meg effajta dolgok nem lesznek.
Most pedig felvillant a telefonja és láttam az üzenetet, hogy sztriptizbárba készülődnek extra műsorral a vőlegénynek. Egyszerre szomorú és zaklatott lettem emiatt.
Ő nem tudja, hogy láttam, de nem is tudom, hogy mit mondanék. Nem is az zavar igazából, hogy mennek (persze az sem esik jól), hanem hogy ilyen szinten eltitkolja és hazudik róla. Pedig meg tudtuk volna beszélni, ha leül velem, őszintén elmondja, hogy mi a terv, de egyben biztosít arról is, hogy nincs mitől tartanom. Ennek alapján akár azt is hihetném, hogy (mivel elvileg nem tudok róla) megcsalna ott valamelyik lánnyal vagy bármi olyat tenne, ami nem fér bele egy kapcsolatba. Máskülönben miért nem mondja el? Persze lehet, hogy nem történik majd ilyesmi de mégis mi alapján legyek optimista? Eddig megbíztam benne, de ezt az oldalát még nem ismerem. Nem tudom mennyit fog ott inni, és az mit fog kihozni belőle. Főleg hogy kantársaságban elképzelhetőnek tartom, hogy bizonyítási vágyból hallgat majd a hülyeségre, amire rá akarják venni a többiek. Így pedig hogy eltitkolja előlem, nehéz nem a legrosszabbra gondolni.
Ti mit tennétek? Vagy mit gondolnátok? Szakító ok? Vagy nem nagy ügy?
24/N
20as, szerintem félreértettél!
Nem azt mondtam, hogy a kérdező ilyen, hanem azt, hogy a pasi ezt gondolja róla.
Egy pár hónapos kapcsolatom azért nem jött össze a dolog, mert kamuzott: az exével találkozott telefonszám-átírás miatt, nekem azt mondta, az anyukájával megy ugyanilyen ügyben.
Én meg találkoztam az anyjával a munkahelyemen, és iszonyú kínos volt, mikor rákérdeztem nála, szegény asszony meg csak pislogott, hogy miről beszélek.
A srác elmondása alapján félt, hogy mit szólok...
Két okból sértődtem meg:
-fèltékenykedő HP-nak tart
-konfliktuskerülésből kamuzik
A második a kriptonitom.
Ha nem vállalja fel magát előttem, nem vállalja az esetleges nézeteltéréseinket, hanem inkább hazudik, hogy könnyebb legyen, mi értelme az egésznek?
Szakítás után tök jóba lettünk amúgy, és pár évre rá megismerhettem az menyasszonyát is, tehát tanult a hibájából
No vagyok. A titkolozas, hazudozas a ferfi es no kulonbozo termeszetebol ered. Nagy valoszinuseggel ilyenkor pasik befizetnek egy lapdance-re, mikor egy lany ugy tancol az oleben, hogy a feloltozott allo farku pasi oleben tancol es vetkozik meztelenre teljesen. Szinte mindenki elmegy egy korre. Megcsalas a baratno szemevel, artalmatlan rosszalkodas a ferfi szemevel. A ferfi teljesen atadja magat az elmenynek, csodalatosnak tartja akkor es ott a tancosnot. Es szereti a baratnojet.
Maskepp vannak drotozva. Meg lehet tiltani, lehet ellenorizni. De a ferfiak gondolatban igy is, ugy is felrelepnek. Meg nok is neha.
Ilyen egy sztriptizbar.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!