Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Más elnézné, hogy a mennyasszo...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Más elnézné, hogy a mennyasszonya ennyit jótékonykodik?

Figyelt kérdés

Jövőre tervezzük az esküvőt, de minden pénz kifolyik a kezünk közül, mert a barátnőm eladományozza. Tavaly kezdődött, hogy egy romániai beteg kisfiú kezelésére küldött 20ezer forintot. Akkor előtte megbeszélte velem, és helyeseltem is dolgot. Akkor azthittem, hogy egyszeri alkalom lesz, végül a harmadik hónap után tudtam meg, hogy ő havonta küldött ennyit. Egy kis vita után megbeszéltük, hogy ezt nem engedhetjük meg magunknak, es abban maradtunk, hogy ezután 2havonta fogjuk 10ezerrel támogatni. Ezenkivül a helyi kutyamenhelynek is rendszeresen szállit eledelt, havi 8-10ezer forint értékben. Vásárlást is inkább már csak egyedül intézem, mert nem tud úgy bemenni a tescóba, hogy ne adna 1-2ezer forintot a cigány gyerekeknek, akik a parkolóban tologátják a bevásárlókocsit. Még a télen étteremben ebédeltünk, és a pincérnek adtam kb 600forint borravalót (jó szolgáltatást kaptunk) amit a barátnőm nem helyeselt, mert szerinte a pincér a fizetésért dolgozik, és azt pénzt adhattam volna valaki rászorónak.

Albérletben élünk, ami havi 80ezer, és a kettőnk jövedelme 330ezer. Nem egyik hónapról a másikra élünk, de szerintem azt pénzt amit eladományoz költhetnénk magunkra is, főleg, hogy jövőre összeházasodunk. Miután ezt neki is elmondtam megsértődött, és szerinte én önző vagyok, mert nem segitek másokon.



2020. jún. 12. 09:53
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:
96%

Nem nézném el. Egy dolog a jótékonykodás, meg egy külön dolog az, hogy a saját életünk rovására teszi. Nem dolgoznék a közös életért úgy, hogy ő a pénzét elosztogatja inkább.


Nekem egyébként is herótom van a túl 'romantikus' lelkületű emberektől akiket mindenki lehúz/megvezet/kihasznál, mert senkinek nem tud nemet mondani. Engem ez bosszant, mellettem nem is maradna meg egy ilyen ember.

2020. jún. 12. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 anonim ***** válasza:
100%
Én sem nézném el. Ez így nem működik, hogy a közös pénzeteket eladományozza. Persze más lenne a helyzet ha úgy állnánk anyagilag, hogy megtehetjük. De így biztos, hogy nem maradnék vele.
2020. jún. 12. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 anonim ***** válasza:
100%
A jótékonykodás szép dolog, de csak amíg nem megy a ti életminőségetek rovására. Ha szükségetek van arra a pénzre, amit eladományoz, akkor nem oké amit csinál.
2020. jún. 12. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 anonim ***** válasza:
100%
Én rendszeresen adományozok egy alapítványnak, de nem megy a saját életünk rovására és nem hiányzik a kasszából. Ezt a fajta jótékonykodást én sem tolerálnám.
2020. jún. 12. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem, ha szeretitek egymást, akkor úgy kellene, hogy leültök és megbeszélitek, hogy mit hogyan.

Közös kassza vagy sem stb.


Mármint beszéljétek át, hogy mire mennyi pénzt szántok, mennyit raktok félre havonta az esküvőre, mennyit raktok félre megtakarításra, mennyi a havi kaja stb.


megbeszélve, hogy melyik kategória mi konkrétan, hogy értse (hasraütött számok jönnek):

Pl. Esküvő 1 millió ft, ebből 400ezer van, tehát 13 hónap van a maradék 600ezerre, így havonta 50ezret kell félreraknunk az esküvőre.

Havonta 30ezer a rezsi, 80ezer az albérlet, 80ezer a kaja, 25ezer a tisztító szerek, 15ezer az ajándékok (pl szülinap stb), éttermezések, 10ezer biztosítás meg egyéb havi kiadás, 20ezer hobbik,edzés stbstb és a végén marad mondjuk pár ezer forint, amit közösen döntötök el, hogy kinek adományoztok minden hónapban. Persze, légy rugalmas és érezze, hogy ő is hozzászolhat a pénzügyeidhez, nemcsak az adományozós részéhez. Beszélgetés jellegű legyen.


Nem kell ennyire garasoskodva a mindennapokban, csak egyszer le kell ülni és átbeszélni, hogy értse, lássa. Ha nem tud egyetérteni vele vagy nem tartja magát a megbeszéltekhez, akkor hosszútávon nem működne a dolog, mert nem lesz félrerakva a gyerekekre vagy ha elromlik valami, akkor sem lesz pénz, plusz nem tudsz számítani rá stb. Erre nem venném feleségül.


N

2020. jún. 12. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/24 anonim ***** válasza:
100%
Talán próbáld megértetni vele, hogy ha ti anyagilag stabilabbak és tehetősebbek vagytok, akkor később többet tudtok segíteni, mint pár tízezer forint. Egyelőre a saját életeteket kell megalapozni és később már ti is jobban tudtok jótékonykodni, nem úgy, hogy az életszínvonalatok bánja.
2020. jún. 12. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat! Ehhez még hozzátenném, hogy a bringáját is aukcióra bocsátotta, és a befolyt pénzt szintén a román kisfiúnak küldte.(talán 35-40ezer volt) Futár vagyok, és tavaly megütöttem a céges autót, 120ezer volt a kár. Ezt 4hónapig levonták fizetésemből, akkoriban a párom nem haragudott miatta, még vigasztalt is, hogy semmi baj mert havi 30ezret tudunk nélkülözni. Most egy évvel később a szememre hányja, hogyha annó figyelmesebb lettem volna, akkor 120ezerrel előrébb lennénk.
2020. jún. 12. 10:40
 8/24 Sunshinedoll ***** válasza:
100%

Szerintem az adományozás fontos és szép dolog, de nem a létszükségletek rovására. Elég soknak tűnik ez a jövedelmetekhez képest. Főleg így, hogy esküvőt terveztek.


Én a jövedelmem max 5%-át szoktam eladományozni havonta attól függően, mikre van szükségem az adott hónapban... Próbáljatok valami kompromisszumot kötni, mert ez tényleg elég sok.

Beszéljétek meg, hogy a bevételetek hány %-a menjen az esküvőre, mennyi menjen jótékonykodásra, mennyi menjen a napi szükségletekre, és tartsátok is be! Nekem ez bevált módszer, szerintem egy próbát megér.

2020. jún. 12. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem a csajnál nem stimmel valami. Ez egyáltalán nem normális dolog. Ha volna miből adakozni, akkor oké, de így sajnos ez a kapcsolatotok rovására fog menni. Ne legyél hülye, el ne vedd feleségül, amíg ez a probléma meg nem oldódik!

Javasolnám, hogy költsétek azt a pénzt inkább pszichológusra, vagy tanácsadóra, tudna ebben (is) segíteni. Komolyan mondom. Próbáld meg kedvesen rávenni erre, hosszú távon megéri a befektetés.

2020. jún. 12. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 anonim ***** válasza:
100%

Dejól megy egyeseknek.

Mond meg a barinődnek, hogy akkor adományozzon, ha lesz felesleges pénzetek.

De úgy látom nem így álltok anyagilag.

Szép dolog a segítés, de adjon az, akinek már mindene megvan, és csak feleslegben termelődik a pénze.

De főleg erről az osztogatásról szoktasd le, mert így követhetetlenül folyik a pénz.


Válasszon egy valakit/valamit akit támogat, maximum havi 2000 ft ot szánnék erre a ti fizetéseteket figyelembe véve. Egy centtel sem többet. Messze nem vagytok abban a helyzetben.

2020. jún. 12. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!