Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan vegyem rá, hogy mindent elmondjon nekem? Hogyan bízzak meg benne ezek után?
A párommal szeptemberben költöztünk össze, előtte távkapcsolatban éltünk. Régen tudom, hogy tudatmódosítókkal élt, de ezzel már egy éve leállt. 2 hete (tudom szörnyű és nem kellett volna) volt egy megérzésem és belenéztem a telefonjába, ahol azt beszélte ki, hogy pár napja milyen jól beszivott és én észre sem vettem, hanem azt hittem, hogy fáradt. Én sajnos nem voltam ilyen közegben soha, így nem ismerem fel a jeleket.. Nem volt se vörös a szeme se semmi..
Miután szóvá tettem, majdnem szakítottunk, aztán a vége az lett, hogy ezentúl bármi van, megbeszéljük. Állítása szerint félt attól, hogy hogy reagálom le a dolgot, mert egyszeri eset volt. Ebben maradtunk végül. Ma elmesélte nekem, hogy holnap eltűnnek a haverjaval pár órára, mert elkíséri cuccot venni. Ő nem fog, csak a haverja nem ismeri az illetőt és fél.. Később nem hagyott nyugodni a gondolat, ezért beleneztem a telefonjaba újra. A haverjával azt beszélték, hogy ő is akar, bár én nem tudok róla..
Már nem merek szólni, félek a balhé miatt. Mit tehetnék, hogy megbízzon bennem és mondjon el mindent? Nem zavar ha néha néha csinálja, de legalább tudjak már róla.. És az nem opció, hogy mondjam ezt el neki, mert múltkor mondtam és ahogy a mellékelt ábra mutatja, semmi hatása.
Előre is köszönöm a válaszokat!
23/L
Várjál már... Most teljesen összetörtem. Itt minden női válasz arról szól, hogy a nőknek a normális férfiak jönnek be. Akkor mégsem? :OOO
Amúgy sehogy. Egy drogossal vagy, nincsenek nagy elvárásaid és így nem is fog nagy szintet nyújtani. Ő cuccozott, cuccozik, te pedig a telefonjában nézelődsz. Tökéletesen passzoltok. Ő továbbra sem lesz őszinte, te továbbra is bizalmatlan leszel.
Csak légyszi... Gyereket ne csináljatok.
Én sem értem... minek vagy egy drogossal aki még hazudik is?
Ennyire nincs önbecsülésed?!
Tényleg csak a drogos hazug senkiháziak kellenek???!
Mit tegyél?
Dobd már ki a francba!!!!!!!
Aztán drogozzon kedvére, neked meg LEGYEN ÖNBECSÜLÉSED!
Az igen... mennyire szolgalelkű szánalmas pcsa vagy te jó isten.
Drogos-drogos de nem annyira... :D
Némi fű nem fogja visszahúzni mert csinált már durvábbat is.
Istenem.... most komolyan ennyi eszed van? Költői kérdés...
Szolgalelkű szánalmas pcsa???
Azért mert segíteni akarok valakin, mert történetesen szeretem és szeretném, ha normális életet élne? Ezért lennék szolgalelkű? Segítséget kértem, nem pedig mindennemű idiotanak elhordást
Figyelj nyuszifül!
A barátod egy hazug drogos.
Te meg mint a mellékelt ábra is mutatja szeretnél "megmentő" lenni.
Súgom halkan rohadtul nem fog sikerülni. Sem most sem máskor.
Azért vagy szolgalelkű pcsa nulla önbecsüléssel, mert egy normális nő szóba sem állna egy drogos xarházival, pláne nem hazugság után.
De a te dolgod, ha neked kb ennyire van igényed akkor egy szinten vagytok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!