Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Megcsalt a párom egy 16 éves...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megcsalt a párom egy 16 éves kislánnyal!?

Figyelt kérdés

A történet mindössze annyi, hogy volt egy kiscsaj, Tomiékhoz protekcióval bekerült ""dolgozni"", az összes sráccal flörtölt, a fél csapat írkált neki, így Tomi is megtalálta. Eleinte a csaj lerázta, de aztán elkezdtek 0-24-ben írkálni, találkozgatni a hátam mögött, a tudtom nélkül. Mindenképp látnia kellett a kis krvának, hogy mi együtt vagyunk, mert össze-vissza lájkolgatták egymás képét, és minden 2.-3. képünk Tomi oldalán közös kép.

A haverjai elmondása alapján a szokásos pénteki esti sörözés, vacsi után elkísérték őket, ketten mentek fel a lakására. Persze, pontosan nem tudhatom, hogy mi történt, de nyilvánvalóan nem sakkoztak, mikor olyanokat írkáltak, hogy erőszakolj meg, huncut kismalac vagy, szétharaplak, szivi. Illetve, valamilyen véletlen ok folytán kb. 150-200 üzenet lett kitörölve a beszélgetésükből. És abban is biztos vagyok, hogy nem az volt az egyetlen alkalom, hogy ki tudja miket csináltak az ágyunkban.

Jelenleg nem élünk együtt, utolsó féléve van egyetemen, nekem már sikerült elhelyezkednem, csak havonta tudunk időt tölteni együtt, inkább Facetime-ozni szoktunk. A vicc az egészben, hogy májusban lennénk 5 évesek, világ életében hűséges volt, soha, még csak a gyanúja sem merült volna fel annak, hogy megcsalna engem, vakon megbíztam benne. És én még szabadságot akartam kivenni, hogy az évforduló alkalmából elmehessünk valahova...

Mikor megtudtam az egészet és számonkértem ezt rajta, elinte tagadta, hogy jajj, ő csak egy haver, aztán már beismerte, de bocsánatot mai napig nem kért, azzal burkolózik, hogy a csaj kergette bele ebbe az egészbe őt.


Most hogyan tovább? Úgy volt, hogy miután befejezi az egyetemet, véglegesen összeköltözünk, házat veszünk, stb. Teljesen össze vagyok törve, már a harmadik napja nem beszélünk, a mobilszámom letiltotta, Messengeren próbáltunk egyszer beszélni, de óriási veszekedés lett belőle. Hétvégén megpróbálok megint leutazni hozzá, de félek, hogy egyszerűen nem engedne be a lakásba. Velem szemben lóg a falon a kis képünk, az előző nyaraláson boldogan szelfiztünk a strandon. Nem akarom elengedni, nagyon-nagyon szeretem, ennek ellenére is, és meg tudnénk neki bocsájtani, de ő meg már egyre jobban-és jobban zár ki az életéből. Mit csináljak? Keressem meg a csajt? Vagy már itt nem segít semmi, el kell engednem? :( Hogyan lehet ezt a kapcsolatot még megmenteni?


Légyszi, segítsetek, magatehetetlennek érzem magam..


2019. ápr. 1. 19:30
1 2 3 4 5
 1/43 A kérdező kommentje:
Azt elfejtettem leírni, hogy a párom 27, én 25 vagyok.
2019. ápr. 1. 19:34
 2/43 anonim ***** válasza:
99%
Ez a te Tomikád szimplán egy f.. sz. A legjobb lenne, ha te is kizárnád őt az életedből.
2019. ápr. 1. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/43 anonim ***** válasza:
100%

Basszus, vedd már észre magad, hogy szakított veled a pasid, és már mással van!

Itt nincs mit megmenteni, csak tudomásul kell venned neked is, hogy vége.

2019. ápr. 1. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/43 anonim ***** válasza:
31%
Ez mekkora kamu:DDD De ha nem akkor csak annyit mondanék hogy borzasztóan összeszedetlenül és össze-vissza írsz. Az ilyet meg ki kell hajítani.
2019. ápr. 1. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/43 anonim ***** válasza:
96%
Uram isten, te megszállott vagy. Bolond vagy, nem normális. Lemész hozzá a lakására? MINEK? Nincs benned önbecsülés? Megcsalt, átvert, hazudott, tiltott, mi kell még? Nem tudná ennél jobban a tudtodra adni ez a gerinctelen féreg, hogy nem kellesz neki? A csajnak ehhez vajmi köze van, ha a drága párod, akit annyira szeretsz, nem lett volna kapható egy kis erre meg arra, a csaj akár fejen is állhatott volna... Nehéz, baromi nehéz, amikor elárul az, akiben eddig hittél, de valószínűleg ez nem egy csapásra történt, csak nem vetted észre a jeleket, mivel havonta 1x találkoztatok. Lehet évek óta csalt már. Ne keresd többet ezt az embert, ne járasd le magad.
2019. ápr. 1. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/43 anonim ***** válasza:
100%
Ne alázd tovább magad! Igy is eléggé lejáratod magad előtte, hogy te keresed és még le is mennél hozzá! Ha egy csepp tisztelet és szeretet lenne feléd benne, akkor a lábaid előtt esedezne bocsánatkérésekkel. Sajnálom, tudom, hogy 5 év az nem semmi, de jobbat érdemelsz. Na meg aki egyszer megtette....
2019. ápr. 1. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/43 Hamvas rétihéja ***** válasza:
11%
Ha a csaj akivel megcsalt, 18 alatt van, akkor az nem számít megcsalásnak. Szóval nem kell aggódnod.
2019. ápr. 1. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/43 anonim ***** válasza:
94%

Ennek a kapcsolatnak annyi. De valahol meg is értem, ha öt èv utàn még mindig a Facetime-on élitek az életeteket...

Ne alàzd meg még jobban magad; nem tudom mit kell olyan szekér utàn futni ami nem vesz fel.

Mellesleg ne a kiscsajra haragudj, nekem nagyon úgy jön le, hogy a te Tomikàd loholt utàna, simàn elképzelhető, hogy a kiscsajnak az lett beadva, hogy téged màr le akart építeni amúgyis...

2019. ápr. 1. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/43 A kérdező kommentje:
De az nem megalázkodás, hogy rendbe akarom hozni a dolgokat. És ha máshogy nem tudunk beszélni, akkor igeneis le fogok menni hozzá.
2019. ápr. 1. 19:43
 10/43 A kérdező kommentje:
Nem öt évig Facetime-oztunk, csak az előző félévben költöztünk külön, mert munkát kaptam. Addig együtt éltünk, mikor nem volt vizsgaidőszak, heti kétszer szaladt le Szegedre.
2019. ápr. 1. 19:45
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!