Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Helyre lehet ezt még hozni?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Helyre lehet ezt még hozni?

Figyelt kérdés

Az utóbbi időben gondok vannak köztünk a párommal, mivel sosem tudja magát tartani ahhoz, amit megbeszélünk, mindig előjönnek a régi problémák, folytonos veszekedés.

Közben megismertem valaki mást, akit megkedveltem, de közölte, soha semmi nem lehet köztünk, soha nem járna velem, és le sem tudna velem feküdni, bájos kislány vagyok, de nem tud rám úgy nézni (nincs senkije, de nyilván van más, aki érdekli).

Úgyhogy megbeszéltük, hogy nem beszélünk, igyekszem tartani magam ehhez.

Persze azért bánt meg minden, de hát ez van.

Az utóbbi időben rettenetes a lelkiállapotom, valahogy minden összejött, étvágyam sincs hetek óta, motivációm sem felkelni.

Már arra is gondoltam, hogy terhes vagyok, csak hogy teljes legyen a katasztrófa (késik 3 napja).


Szeretném helyrehozni a dolgokat a párommal, de ansyira tudom, hogy megint megígér mindent, aztán megint minden apróságon balhé lesz, hogy már belefáradtam :(


2018. dec. 18. 17:08
 1/6 anonim ***** válasza:
53%

Ha nagyon akarjuk, még felhozzuk a Titanicot is, aztán végül is hátha jó lesz még.

Vagy nem.

2018. dec. 18. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
63%

#2

Tegyél mindannyiunknak egy szívességet, és dugd fel magadnak a gerincedet!

2018. dec. 18. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
64%
#3 Bocsánat hogy az erkölcs számomra még létező fogalom. De látom hibáztam testi megcsalás nem történt. De akkor is gusztustalan a kérdező hozzáállása.
2018. dec. 18. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 Rockarc ***** válasza:
56%

Ezen mit akarsz helyre hozni?


42F

2018. dec. 18. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
94%
Szedd össze magad és akkor lehet helyrejönnek a dolgok.Ha hetek óta nem eszel rendesen,azért késhet a menstruációd...
2018. dec. 18. 17:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
62%
Igazából tényleg érdekes. Kapcsolatban vagy, megismerkedsz valakivel akivel csak azért nem mész félre mert ő nem akarja. De biztosan a párod a szemét és miatta futott zátonyra a kapcsolatotok. És akkor még te vagy rosszul lelkileg és sajnálatra méltó. Kezdek szimpatizálni a nőgyűlölőkkel.
2018. dec. 18. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!