Hogy "benyújtják a számlát" nektek egy nap, attól nem féltek?

Azt nem mondom hogy nem tartok attól hogy egyszer visszaüt a sors....de annyi sz.r volt már az életemben.....

Úgy gondolom hogy egyszer élünk...és ezt ki kell használni

Én igazából nem félek attól, hogy bármilyen számlát be nyújtson bárki vagy bármi, mert nem hiszek se Istenben és a sorsszerűségben sem, és az sem mellékes, hogy próbálok úgy élni, hogy ne ártsak másoknak és ne bántsak másokat annyira.

Attól nyilvánvalóan tartok, hogy lesz majd aki cserbenhagy és eldob magától, de nem lenne ez más, mint amiket eddig átéltem, mivel számomra ez egyáltalán nem ismeretlen dolog.

Nyilván lehet, hogy "visszakapja" és a másik is szenvedni fog majd, de én ebbe nem igazán látom bele azt, hogy azért történt vele, merthogy megbüntette az élet azért amiért éppen mást, vagy engem bántott. Ez igazából szerintem csak belemagyarázás. Az életben mindenkivel történnek rossz dolgok és ez ellen nem lehet tenni. Mindenki életében lesznek betegségek, mindenki életében lesznek csalódások és lesznek olyanok is akiket szeretünk és meghalnak. Ez igazából az élet rendje, csak az ember hajlamos kárörvendő lenni, ha olyas valakivel történik rossz aki neki rosszat tett. Én ezzel úgy vagyok, hogy eddig még nem nagyon okozott örömet, ha rossz lett idővel annak a személynek aki engem bántott.. Bár én nem vagyok jó ember és eltudok képzelni olyan helyzetet amikor örömet okozna a másik szenvedése, de ezek már morális/emberi kérdések inkább. (Például: Megérdemli-e azaz ember a szenvedést aki mondjuk egy ittas baleset következtében valamely szerettünkkel rossz dolgot tett.) De ez igazából egyáltalán nem ide tartozik.

Nem, ezek egyikében sem hiszek, és nem félek attól, hogy nemlétező dolgok majd számon kérnek. A túlvilágban sem hiszek, szóval erősen kétlem, hogy elszámoltat majd valami felsőbb hatalom bármely bűnömért.

És mi van, ha az én hűtlenségem a párom büntetése az ő saját korábbi bűneiért? Hiszen ilyen alapon ő is valamit tett a múltjában, ami miatt ezt megérdemelné. Vagy ha engem már eleget vert a sors, és így fizetem vissza én a korábbi fájdalmakat? Az én lelkiismeretem tiszta.

Tele vagy logikai hibával, már ha lehet logikáról beszélni valakivel, aki Isten meg túlvilág meg karma relációjában beszél.

Első vagyok.

"De abban igen, hogy a bűnök nem maradnak büntetlenül, így vagy úgy, de felelned kell érte."

A bűneimért meg kéne fizetnem, én lennék a legutolsó csöves már.

Vagy rég belehaltam volna már valami betegségben. Súlyos beteg leszek is, egy pillanatra nem gondolnám, hogy ez régebbi tetteim megtorlása.

Ez nem a sors.

Adva van egy hűtlen ember, aki csalja a párját, mindenre ez a megoldás. És adva van egy szerető, akinek szintén nem fontos a hűség, és nem egy jellemóriás, ha annyival elintézi, hogy nem neki kell hűsegesnek lennie, ő nem bűnös.

Két ilyen ember, akik nyíltan felvállalják egymás előtt a rosszabbik arcukat, amit a többség az anyja előtt is titkol.

Teljesen logikus, hogy fájdalmat okoznak egymásnak, vagy önmaguknak, mert rossz párkapcsolati mintát követnek. Ezt minden új kapcsolatukba viszik magukkal, és borítékolható, hogy ott se lesznek boldogok.