Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan vegyem rá a barátomat, hogy higgyen nekem, hogy nem csaltam meg?
Az egyik kolléganője azt állította, hogy látott engem egy kocsiban smárolni és majdnem szexelni egy másik férfival. Ez egyáltalán nem igaz, sosem csaltam meg a barátomat.
A barátom hitt neki, mert elmondta a csaj, hogy milyen színű ruha volt "rajtam", és pont egyezett a felső színe.
Előjött az a dolog is, hogy én a kapcsolatunk előtt 8 férfival feküdtem le, és ebből 3 volt párkapcsolat, a többi egyéjszakás volt, vagy szexbarátság. Én ebbe az életformába beleuntam, összejöttem a párommal, szerelmes lettem belé, és soha az életben nem csaltam meg az 5 év alatt, mióta együtt vagyunk. Nem is vágyom senki másra. Ehhez képest ő azt vágta hozzám, hogy sejthette volna, hogy ilyen nő nem tud hűséges lenni.
A barátom egy találkozót is összehozott a kolléganőjével, hogy legyen egy konfrontáció, és a csaj csak kötötte az ebet a karóhoz, hogy én hazudok, gátlástalan vagyok, és igazságtalan, hogy nekem lehet kapcsolatom egy normális pasival. Végig csak mosolyogva ráztam a fejem teljesen higgadtan, és mondtam, hogy akármit hord össze, nem én voltam az, akit látott. Végül bőgni kezdett, elvileg azért, mert nagyon fáj, hogy meghazudtolom. Végül pszichopatának nevezett, mert a zokogása hatására sem mondtam azt, hogy én voltam, és azt mondtam, hogy semmilyen sértegetése nem hat meg, mert számomra ő egy senki. Megkérdezte, hogy akkor is higgadt lennék-e, ha már vagdalná a bőrét az idegtől, mire azt mondtam, hogy igen, akkor is, mert egyszerűen nincs igaza.
Végül a barátom hazakísérte, és azóta sem jött hozzám haza.
Nem tudom, mit tegyek, és 5 év után miért nem jár nekem némi bizalom. Semmivel nem szolgáltam rá erre, tiszta szívemből szeretem és hűséges vagyok hozzá.
Hogyan tegyem helyre benne a dolgokat?
Mellesleg nagyon zavar, hogy a kolléganője azzal (is) dobálózott, hogy én hány pasi alá feküdtem - ő fogalmazott így - ugyanis csak a párom mondhatta el neki, és szerintem ehhez annak a nőnek semmi köze.
26/N
27/F
5 ev alatt. tehat 26 - 5 = 19
19 evesen volt 8 kapcsolatot jezus maria jo nagy ize voltal
"26 - 5 = 19 "
:DDDDDDDDDD
Ha nem hisz neked akkor jobb ha találsz egy olyat aki megbízikbenned.
Egyébként sem értem hogy a másik nő mit topzódik és miért nem hagyja békén a párodat.
Lehet tetszik neki és szét akar titeket választani.
Elég szánalmas húzás..
F29
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!