Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Hülyének néz, de sajnálom....

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hülyének néz, de sajnálom. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Az exemmel 2 évig voltam együtt. Azt hittem minden rendben, de 2 év után közölte, hogy Ő ezt nem bírja. Sokat dolgozom, mert főállás mellett egy vállalkozást is vezetek. Monda, hogy megismerkedett valakivel. Meglepett a dolog, hiszen azt hittem, hogy elfogadta már akkor amikor megismerkedtünk.

Szóval bejelentette, hogy vége. Nem is problémázott sokat, 1 héten belül elköltözött az új pasijához.

Fél évig semmit nem tudtam róla, csak pletykák voltak. Ezelőtt 2 héttel újra megkeresett és újra akarja kezdeni. Megbánta, nagyon sajnálja, és hasonló szövegeket nyomott.

Az igazságot persze tudom. (A másik pasi mellett nem volt olyan "anyagi háttér", mint amit nálam megszokott")

Tudom róla, hogy szereti a luxust. Nekem ez teljesen megfelelt, hogy megteremtem neki, hiszen nekem is van hibám(munkamániás vagyok..)

Persze nem fogok megbocsátani neki, mert egyszer volt Budán kutyavásár, hogy olyan pasija volt aki megadott neki mindent... de mégis sajnálom..

Már egyáltalán nem az a Nő aki mellettem volt. Látszik, hogy eléggé leadta a másik mellett.


Ti mit tennétek? Segítenétek neki egyenesbe jönni? Vagy figyelmen kívül hagynátok?


2016. dec. 21. 07:12
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
100%
Nem az apja vagy, majd eltartja magát.
2016. dec. 21. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 anonim ***** válasza:
100%
Velem ugyanez volt, csak én nő vagyok:) Még rosszabb. Mármint én tartom el a pasimat kb, mert harmadát keresi az enyémnek, én otthagytam. de visszakönyörgött, én sajnáltam, visszamentem, megint ugyanaz van. Rosszul tettem, most költözöm el másodszorra, örökre. És egyetértek a többiekkel, sajnos saját tapasztalatból. És az is igaz, hogy miért is kellene segíteni?? Én is mindig segítettem, és ugyanúgy kihasználtak. Aztán rájöttem, hogy ez csak egy mártírkodós ördögi kör lesz, és valóban: soha nem fog talpra állni, ha mindig valaki segít neki. Az ilyen önsajnáltatós embereknek az tesz a legjobbat, ha egyszer az életben végre önállóan kell boldogulniuk! Nekik is jobb, ha megtanulnak "halászni", mint ha csak folyton "halat" kapnak. Fogd fel úgy, hogy azzal segítesz rajta hosszabb távon, ha most elengeded a kezét, és megtanul egyedül talpra állni. Én is ezt fogom tenni az enyémmel.
2016. dec. 21. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:
40%
Legelőször keress egy pszichológust, akivel feltárjátok a problémáid gyökerét ami elől a munkamániádba menekülsz. Az a nő, aki szereted téged, önmagadért és nem a pénzedért, nem fogja elviselni hosszú távon, hogy minden idődet a munkád tölti ki. Hiába a sok pénz és a csillogás, ha nem tud veled időt tölteni. Az én férjem is ilyen. Inkább elküld egyedül világ körüli útra, minthogy eljöjjön velem egy hétre nyaralni és ott kelljen hagynia a munkáját. Csoda, hogy szeretőm van?
2016. dec. 21. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:
Párszor húzd meg, aztán zavard el. Nem érdemel mást.
2016. dec. 28. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:
Hány privátot kaptál? :)
2016. dec. 28. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:
12. Ja te vagy a krőzus, de te költözöl el...hihető.
2016. dec. 28. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!