Mit gondoltok erről a helyzetről, ti mit tennétek a helyünkben?

8. éve vagyunk együtt, 3. éve házasok. Az esküvő után néhány hónappal megfogant az első babánk, pont, amikor azt mondtuk, mégis védekezzünk. A várandósság jól telt, szerelmesen, tervezgetve. Aztán megszületett a baba, és bennem feltört az az érzés, hogy mindig is hiányzott valami a kapcsolatunkból, nem érzem magam férfinak, nagyjából semmi sincs rendben. Egy céges buli után lefeküdtem a kolléganőmmel, akivel már régóta kerülgettük egymást. Aztán ez a kapcsolat tartott néhány hétig, majd a nő kirúgott, veszekedünk néhányat, tudom, hogy nem szerelemből volt velem, csak élvezte, hogy végre kell valakinek, aztán össze- vissza hazudozott. Mérges voltam rá, de a vonzalom sajnos nem múlt. Ezt még ekkor nem mondtam meg a páromnak, hanem csak hogy át akarom gondolni a dolgot, és valószínűleg el kellene válnunk. Ő hazament az anyjáékhoz a gyerekkel, majd egy hét múlva telefonon közöltem, hogy döntöttem, váljunk el. Ennek ellenére tisztázni akartuk, hogy mi miért is történt, így elmentünk egy ismerős terapeutához, hogy segítsen nekünk ebben. Ő azt mondta, mindketten tárgyként használtuk egymást a kapcsolatunkban, és sohasem ismertük egymás valódi arcát. Tud abban segíteni, hogy egy valódibb megismerés kialakuljon köztünk és utána döntsünk a válásról. Ennek a folyamatnak a végén vagyunk, úgy döntöttünk, újrakezdjük, minden jól alakul, sokat tanultunk és meg van a lehetősége egy nagyon jó kiteljesedett kapcsolatnak.

A múlt héten viszont nagyon magam alá kerültem, mert úgy éreztem, a gyakorlatba nem tudom átültetni a tanultakat, ugyanazokat a köröket futom, amiket nem akarok, és ami a személyes fejlődésem útjában áll. Aztán úgy gondoltam, szükségem van rá, hogy megmondjam a kolléganőmnek, hogy vele soha semmi nem lesz már, és rendbe hozom a házasságomat. Sajnos a végén megcsókoltam, majd le is feküdtünk egymással. A feleségem érthető módon nagyon szomorú, csalódott, megalázottságot érez. Nem akarok válni, az ő kezébe adtam a döntést, hogy ezek után velem akar-e maradni. Nem merek eljönni a munkahelyemről, míg nincs a másik helyen munkám, ez még egy kis időbe telik, de addig minden nap együtt kell dolgoznom a nővel, akibe egyébként szerelmes vagyok, de ellent akarok ennek állni, mert a családot tartom értéknek. A feleségem otthon retteg, mikor engedek újra a késztetésemnek, vagy döntök a másik nő mellett. Labilis vagyok, és nem érzem magam elég erősnek, nem érzem, hogy meg tudok felelni, ez amúgy is egy sarokpontja az elcseszett életemnek, mármint a megfelelés.

Mit gondoltok?