Fiktív kérdés következik, íráshoz, karakterépítéshez! > Ti hogyan éreznétek magatokat, mi játszódna le bennetek, ha a párotok megölné azt a férfit/nőt, akivel rendszeresen csaltátok?

Szerintem tök irreleváns, hogy miért kérdezi, ne ezen lovagoljatok már. Mondjuk, kérdező, a jövőre nézve szerintem máskor ne indokold, csak kérdezz, nem tartozol magyarázattal nekünk.

Kérdésre: nyilván megijednék és rettegnék, hogy én leszek a következő. Ha nem most azonnal, akkor a következő alkalommal, amikor elsózom a húslevest, tehát nagyon félnék bármi hibát véteni. Bűntudatom ha a megcsalás miatt nem volt, akkor emiatt sem biztos, hogy lenne, max ilyen túlélők bűntudata jellegű dolog, de felelősséget nem éreznék. A kettőnk kapcsolatának minőségétől függően gyászt és elkeseredettséget, magányt azt biztosan. Haragot max magammal szemben, hogy ebbe keveredtem, de nem ez lenne az elsődleges érzelem a terítéken.

De ha a te karaktered ilyen elsőszülött-szindrómás és mindenért-mindenkiért felelősséget vállal, akkor nagyon karakteridegen lenne, ha pont ebben a szituációban nem lenne bűntudata emiatt. És egy ilyen bosszúszomjas pár mellett az is irreális, hogy ne féltse a saját életét is. Szerintem.

30/N

Hát sose csalnám meg a Férjemet,nem csak azért mert imádom,hanem mert ő tényleg ölni lenne képes. De ha belegondolok,próbálom átérezni,nekem hatalmas lelkifurdalásom lenne. 1,a megcsalás miatt

2,hogy meghalt egy ember miattam. Mert akárhogy is nézzük miattam.

3,a Férjem miatt,mert az ő élete is tönkre ment

4, a gyerekek miatt,mert így az övék is.

Nagyon nehéz jusztifikálnom magamban annyira ezt a helyzetet, hogy bele tudjam élni magam, de megpróbáltam. Szerintem az első gondolatom az lenne, hogy le kell lépnem úgy, hogy soha ne találjon meg. A második, hogy előtte valahogy hangfelvételt kellene készítenem, amiben kimondja, hogy mit tett, és eljuttatni a rendőrséghez.

Hogy mit éreznék, az attól függ, mennyire állt hozzám közel az illető érzelmileg, de elsőre mindenképpen lesokkolna, hogy a "párom" mit tett. Ha fontos volt a másik, akkor valószínűleg gyászolnám és magamat okolnám a haláláért. Ha nem volt érzelmileg közel, akkor csak sajnálnám, de szintén megjelenne az önvád, némileg enyhébb formában. Az biztos, hogy a "páromban" nem bíznék többé, és sarokba szorítva, ketrecbe zárva érezném magam.