Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Beleszerettem a munkatársamba,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Beleszerettem a munkatársamba, de mindkettőnknek van párja, mi a jó megoldás?

Figyelt kérdés
4,5 évvel fiatalabb, most lett 30 éves a pasi, 2 hónapja van a cégnél. Első látásra végem volt tőle, majd ahogy egyre többet beszélgettünk, egyre jobban megismertük egymást, ez az érzés csak fokozódott. Munka utáni beülések, közös programok követték mindezt, majd heves csókok, szenvedélyes szeretkezések. Soha nem szerettem még ennyire senkit, pedig tudom az eszemmel, hogy nem kéne, ott van a férjem, illetve neki is van barátnője, akik erről nem tudnak semmit. Munkahelyváltás nem opció, imádok itt dolgozni, jófejek a kollégáim, anyagilag is meg vagyok becsülve, és ő sem fog máshova menni. Válni sem szándékozom, a férjem is szeretem, csak máshogy, vele sosem volt ilyen mindent elsöprő lángolás, de bűntudatom van, nem érdemli meg, hogy ezt tegyem vele a háta mögött. Légyszíves segítő módon kommenteljetek, nem akarom, hogy még ismeretlenek is forgassák bennem a kést, van elég galiba emiatt így is a lelkemben.
2023. máj. 21. 10:26
1 2 3
 11/27 anonim ***** válasza:
55%
Hol akarod látni magad 2 év múlva pl? Vagy 5 év múlva? Ezt akarod folytatni? Gondolkozz rajta.
2023. máj. 21. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/27 anonim ***** válasza:
46%

Mi az irodában felvállaltuk, aztán azon kívül is. A lángolás nem csökkent.3 éve vagyunk együtt, bár nálunk már egyetemista gyerekek vannak, akik miatt nem aggódtunk.

Ha hosszútávra tervezel vállald fel magad, őt. Egyszer élünk.

2023. máj. 21. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/27 anonim ***** válasza:
86%

+1, én is kétlem hogy a 30 éves pasi dobbantana a 2 gyerekes, férjes nőért, hogy ezután ketten együtt legyenek…


Plusz, ha ez valóban az az elsöprő szerelem lenne, akkor nem dilemmaznál rajta, hogy felvállalld-e, pont azért, mert ha valóban szerelem és kölcsönös, meg máshoz nem hasonlítható, akkor tudnál mellette dönteni. És nem a langyos, de kényelmes kapcsolatodat néznéd, mert pont ez a különbség ébresztene rá, hogy nem elég a kapcsolatod és most van lehetőséged másra.


Persze utóbbi az én véleményem, és csak saját tapasztalat, estem már bele másba én is kapcsolat alatt. Tudom h szar érzés, de azt is hogy miatta kiléptem volna.


Az meg elég gáz, hogy haza is viszed… ha annyira félsz a lebukástól, nem is értem.


Lényeg a lényeg, ha valóban szerelem lenne, és biztos lennél a pasi érzéseiben, szerintem melllette tudnál dönteni.

2023. máj. 21. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/27 A kérdező kommentje:
Elsődleges a gyerekeim érdeke, még kicsik, egyik 5, másik 6,5 éves, nem akarom, hogy traumatizálódjanak, azt meg végképp nem, hogy ne családban nőjenek fel. Rengeteget panaszkodnak kolléganőim, hogy a férjük miket csinál, vagyis inkább miket nem csinál otthon, hazamegy, lefekszik a kanapéra és bámulja a meccset vagy pörgeti a hírfolyamát. Én ilyen szempontból nagyon szerencsés vagyok, a férjem mindenből kiveszi a részét, akár a gyereknevelésről, akár a házimunkáról van szó. Anyák napja alkalmaból ki kellett tölteni a gyerekeknek egy lapot az óvónő segítségével, az egyik kérdés az volt, hogy mit szeretsz anyában a legjobban. Erre a kisebbik gyerekem azt írta, hogy mikor apát reggelente egy hatalmas puszival kelti (gyerekeket keltem hamarabb, majd a férjemet, én kelek leghamarabb). 10 percig zokogtam, persze senki sem értette, hogy miért, nem is mondhattam volna el, mert különben lebuktatom saját magam. Viszont a szex a kollégámmal nagyságrendekkel jobb, sokkal jobban vonzódom hozzá. Egyszer hoztam fel a lakásunkba, mikor a barátnő beteg volt, otthon feküdt, oda mégsem mehettünk, ezt leszámítva soha nem voltunk nálunk. Emiatt lakást bérelni nem szeretnénk, főleg, hogy közös kasszán vagyunk, azonnal észrevenné és megkérdezné a férjem, hogy mire ment el X összeg.
2023. máj. 21. 18:30
 15/27 anonim ***** válasza:
100%
Arra gondoltal mar, hogy amikor lebuksz, akkor a gyerekeid mit fognak hozza szolni. Ha gyanut fog a ferjed, eleg egy gps jeladot eldugnia valahova es mar johet is a siras rivas, hogy neked mennyire fontosak a gyerekek. Persze miutan a lyukad nem viszket. Az azert megis fontosabb.
2023. máj. 21. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/27 anonim ***** válasza:
86%

Nagyon megható kis szöveget írtál ide, bravo. De a lényeg megint ott van benne, a kollégáddal való szex az első, minden más másodlagos.

Ha szegény gyerek tudná, hogy reggel anyuka azzal a szájjal ébreszti, amivel előtte a szeretőjét s.....a.

2023. máj. 21. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/27 anonim ***** válasza:
83%

Lehet elvált szülőként is remekül gyereket nevelni, ha a felek képesek normálisan megegyezni egymással.

Nem lenne jobb tisztán, őszintén legalább a gyerekeid szemébe nézni?

Aztán azzal hetyegnel akivel akarsz.

2023. máj. 21. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/27 anonim ***** válasza:
100%

Legalább a hitvesi ágyban csináltátok? 🤮

"megkérdezné a férjem, hogy mire ment el X összeg." Már így is költöttél a szeretődre ezt azt akarva akaratlanul.

2023. máj. 21. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/27 anonim ***** válasza:
100%

Remek! A kur.v@ és a hím ringy.ó egymásra találása.

Remélem lebuktok a párjaitok előtt is, a gyerekeid előtt is és a munkahelyen is!

2023. máj. 22. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/27 anonim ***** válasza:
70%

Nagyon szépen fogalmaztál önmagad előtt,de ez minden csak nem szép és nem fair.A gyerekeid,az apjuk,tökmindegy hányszor vitted fel

a csávót a közös otthonotokba,ilyet még az se csinál aki

amúgy szeretőt tart..Gondold át,te mit szólnál ha valakivel a te

ágyadban kufircolna a férjed? Azt se értem hogy egy 5 és 6.5 éves gyerek,

munka és otthon mellett,hogy az istenbe van neked időd kamatyolásra?

Hol vannak a gyerekek? Háztartást ki csinálja? Én örülök hogy

végzek a napi teendőimmel estére...

2023. máj. 22. 14:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!