Hogyan lehet újra bízni a nőkben?

Anyám mérgező szülő, egy érzelgős, gyerekes, túlféltő mártír.

Apám beletörődött a sorsába, nem változtatott, nem lépett le - azt mondja, nem akart minket itt hagyni.

Életemben egy barátnőm volt, még gimiben. Hónapokkal az után, hogy összejöttünk, derült ki, hogy csak nem akart egyedül lenni és bánatában jött össze velem, mert az alfapasi (tipikus nagypofájú suttyó, bunkó tapló - hát ő volt a jobb pasi) dobta.

Közben az osztályban közröhej tárgya voltam, hogy összejöttem vele. Kaptam a megerősítést, hogy párkapcsolat = szégyen.

Más:

Legjobb haverom, elmeséli, hogy gimiben egy osztálytársába volt szerelmes, 4 évig udvarolt kitartóan, majd szalagavatón összejöttek. Vele vesztette el a szüzességét, majd a csaj közölte egy hét után, hogy kapott egy nagyobb összeget, hogy szánalomból feküdjön már le szegény sráccal, ha már olyan szorgalmasan ott volt 4 évig.

Más:

szintén egy jó barátom, 4,5 év után közölte a csaj, hogy megismert egy másik pasit és amugy is már régóta nem boldog a kapcsolatban, ezért ő most lelép. A srác már kinézte az eljegyzési gyűrűt, heteken belül megvette volna.

Mikor kidobta a csaj, mentem vele a Duna parton. Olyan roncs embert nem láttam még életemben. Hajnalban ment el aludni de nem azért mert túltette magát, hanem mert kimerült, egész este epét hányt.

Előttem pedig ott volt, hogy "Rám is ez vár, csak legyek olyan hülye, hogy összejövök egy lánnyal"

Kikerültem külföldre dolgozni. Volt egy aranyos csajszi, elég egyértelmű jeleket adott, bejöttem neki. Többen azt hitték, hogy már járunk is.

Majd mondta, hogy akkor lett vége egy 9 éves kapcsolatának. Nah, kész, ott lett elrontva a dolog. Belém hasított, hogy nah, ez is csak búfelejtőt lát bennem, meg nem tud egyedül lenni.

2 héten belül össze is jött egy másik sráccal ugyanarról a részlegről...

Szóval... ezek után... úgy érzem, hogy nem vagyok képes bízni egy nőben sem. Hogy ha kapcsolatot akarok, akkor meg kell játszanom magam, bunkónak, taplónak, suttyónak ki-ha-én-nem embernek kell legyek. Álarcot kell hordjak.

Hogy párkapcsolat = szégyen a környezetemtől.

Nagyon rossz, mintha lelkemben két tábor csatázna

egyik oldalon egy nagyon keserű, már-már nőgyűlölet szintű kiábrándultság

másik oldalon meg a hit, hogy a szerelem létezik az életben és lehet még részem benne.

ez megy már évek óta.

Volt ilyen valakinek? Mit lehet tenni ilyenkor?