Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem elég hogy megcsalt, de jön a baba. Mit tegyek?
6eve vagyunk együtt, ebből két év házasság, van egy 1eves kislanyunk. Csak hogy most tudtam meg a ferjem megcsal.. de a gratisz az, hogy úton a második gyerkőc, szeptemberre várható, és meg egy gratisz hogy a csokot is felvettük 3gyermekre, így vettünk hazat, ami felújítás alatt áll, majusba lesz költözheto. Én meg szinte most se hiszem el, hogy megcsal, csak hat a saját szememmel szembesültem róla. Nem értem miért tette ezt, mikor tényleg jó kapcsolatunk volt, megadtunk egymásnak mindent, a családommal is nagyon jóban van, azt mondta nem velem van a baj, de ő egyszerűen már kiszeretett belőlem.. tudjatok, mint halottnak a csók. Azt mondta, már egy fel éve tart, de nem értem, akkor decemberbe minek kezdtünk bele a babaprojektbe?!! Nem tudott csak annyi választ adni, hogy akkor meg azt hitte, hogy nem lesz tartós kapcsolata akivel megismerkedett. Arra nem tudott normális választ adni, hogy miért tette ezt, annyit mondott jó feleség vagyok, kedves és szerethető de egyszerűen megismerkedett ezzel a személlyel aki azonnal megfogta.. kb mint akibe kést szúrtak, úgy éreztem magam, és persze most is.
Azt mondta hogy májusban nyugodtan menjek oda a kislányommal a házba, és hogy teljesen rendbe lesz rakva nekem semmit sem kell rajta csinálnom, fizeti a havi 40e gyerek tartást, és hogy válni akar.. én meg lakjak ott nyugodtan. Igen am, de a bank mit fog szolni ehhez? Mármint oke 2gyerek lesz, de 3kell mivel olyan csokot vettünk fel. Egyszerűen annyira tanácstalan vagyok... teljesen felszarvazva érzem magam és rettenetesen csalódott vagyok, első komoly kapcsolatom ez volt.. és ráadásul itt lesz egy kisbaba, aki az apját se fogja ismerni.. a szüleim természetesen mindenben segítenek, anyagi gondom úgymond nincs, ennyi. Bocsánat ha kicsit össze vissza, de most annyira rosszul vagyok lelkileg, hogy nem tudtam jobban összefoglalni..
Én 24eves vagyok, ferjem 30.
Hú én mondjuk ilyen esetben választás elé állítanám. Egyértelmű, hogy a csaj (akinek valszeg nincs gyereke) azt akarja, hogy a pasijának se legyen, csak ugye ezt nem tudja visszavonni, így tiltja tőle/tőlük. Ha viszont az apukának ez fontosabb, akkor se havonta, se félévente, se évente ne akarja látni a gyereket. Rosszabb egy olyan apa, aki ha kedve tartja (vagy el tud szökni az asszonytól) akkor meglátogatja a gyerekét, aztán szarik rá.
Akkor nem kell látogatni, a csaj is örül, mert volt gyerek, nincs gyerek, viszont szépen tejeljen, elvégre ő (is) csinálta.
Köszönöm ❤️
Gondoltam erre igen, csak hát a gyerekének joga van, mint ahogy a kislányunknak is, hogy tartsa az apjával a kapcsolatot. Gondolkodtam azon is, hogy felkeresem a kedves hölgyet, hogy hogy gondolja ezt a tiltás dolgot, mikor a saját gyerekérol van szó. De azt se értem, hogy a ferjem hogy engedheti ezt meg, hogy a kislányát tiltsák tole.(arról nem is beszélve, hogy találtam egy beszélgetést ahol az egy éves gyerek “hülye gyereknek” van megszólítva a no által)...
Tiltani nem tilthatod, ahogy írod joga van hozzá. De nem muszáj élnie a jogával, lehet hogy nem is akar.
A nőt hiába keresed fel, ha a férjed hagyja hogy eltiltsák a gyerekétől, az az ő szegénységi bizonyítványa.
58as
A bankban van félre rakva penz amit gyerekkorom óta gyujtok. Plusz fizetésből is mindig raktam el ami szinten a bankba ment. A szuleimtol amit mindig kaptam penz pl ballagás, karacsony és ebbe beleértem a rokonok álltál adott pénzeket, én kb 90%at félre raktam a szamlamra.
Nem tudom miért baj, ha az anyagi helyzetemtol nem felek?
A szuleimre bármikor szamithatok, emellett nagycsaladunk van, van testvérem, barátnőm akik tudnak segiteni! Óvoda iskola, minden itt van a számban, és az új házzal is igyvan. Jogosítványom van, autóm van(férjemnek is van külön amit majd visz) szoval, nem panaszkodom, ezt leszámítva hogy megcsalt nagyon is jó helyzetben vagyok, mert számíthatok a családra.
A gyerekeket sajnálom a legjobban..ennyi
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!