Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem elég hogy megcsalt, de jön a baba. Mit tegyek?
6eve vagyunk együtt, ebből két év házasság, van egy 1eves kislanyunk. Csak hogy most tudtam meg a ferjem megcsal.. de a gratisz az, hogy úton a második gyerkőc, szeptemberre várható, és meg egy gratisz hogy a csokot is felvettük 3gyermekre, így vettünk hazat, ami felújítás alatt áll, majusba lesz költözheto. Én meg szinte most se hiszem el, hogy megcsal, csak hat a saját szememmel szembesültem róla. Nem értem miért tette ezt, mikor tényleg jó kapcsolatunk volt, megadtunk egymásnak mindent, a családommal is nagyon jóban van, azt mondta nem velem van a baj, de ő egyszerűen már kiszeretett belőlem.. tudjatok, mint halottnak a csók. Azt mondta, már egy fel éve tart, de nem értem, akkor decemberbe minek kezdtünk bele a babaprojektbe?!! Nem tudott csak annyi választ adni, hogy akkor meg azt hitte, hogy nem lesz tartós kapcsolata akivel megismerkedett. Arra nem tudott normális választ adni, hogy miért tette ezt, annyit mondott jó feleség vagyok, kedves és szerethető de egyszerűen megismerkedett ezzel a személlyel aki azonnal megfogta.. kb mint akibe kést szúrtak, úgy éreztem magam, és persze most is.
Azt mondta hogy májusban nyugodtan menjek oda a kislányommal a házba, és hogy teljesen rendbe lesz rakva nekem semmit sem kell rajta csinálnom, fizeti a havi 40e gyerek tartást, és hogy válni akar.. én meg lakjak ott nyugodtan. Igen am, de a bank mit fog szolni ehhez? Mármint oke 2gyerek lesz, de 3kell mivel olyan csokot vettünk fel. Egyszerűen annyira tanácstalan vagyok... teljesen felszarvazva érzem magam és rettenetesen csalódott vagyok, első komoly kapcsolatom ez volt.. és ráadásul itt lesz egy kisbaba, aki az apját se fogja ismerni.. a szüleim természetesen mindenben segítenek, anyagi gondom úgymond nincs, ennyi. Bocsánat ha kicsit össze vissza, de most annyira rosszul vagyok lelkileg, hogy nem tudtam jobban összefoglalni..
Én 24eves vagyok, ferjem 30.
75 ezer gyerektartás a 2 gyerekre maximum, ami 300 nettóból jár. Javaslom, hogy válóperkor kérd a maximumot és akkor abból tud ő alkudni a bíróság előtt. Az a gyerekek pénze, ne engedj belőle.
A banknál pedig érdeklődj a csokkal kapcsolatban, mert az összeget is vissza kell fizetni és kamatkedvezményt is bukjátok, tehàt nagyobb lesz a törlesztő részlet is.
Mit tegyél? Irány a bank és egy ügyvéd. Hozd ki a helyzetből a maximumot.
29!
Ezzel nem értek egyet, egyáltalán nem tartom magam gyereknek, sem a ferjem, hiába tette ezt, amit tett.
Attól, hogy fiatalon szültem, nem jelenti azt, hogy gyerek vagyok, vagy a gondolkodásom gyerek.
Hidd el, tudtam mire valallkoztam, a gyermekeimet soha nem bánom meg, hogy lettek! Én ezt a kapcsolatot sajnálom, hogy itt fog befejeződni.
31!
Valószínű így fogok tenni.
Van időpont a bankhoz is, és az ügyvédhez is már.
Jovoheten okosabb leszek :)
Ja, tényleg azt hiheti, hogy elveteted, azért számolt 40 gyerektartással.. Az fejenként szokott annyi lenni ekkora fizunál.
Micsoda szemét. Havi szinten látni a kislányt? Persze, csodás apuka lesz..szerintem az többet árt egyébként, mint használ, 1 hónapnyi idő rengeteg a gyereknek. Egyébként az a nő, aki ilyen férfival kapcsolatba kezd szintén gerinctelen, szóval biztos boldogít a tény, hogy nem lesz sokáig boldog a pasi sem. :D
Komolyan ki áll le olyan férfival, aki havonta csak egyszer látogatja a gyerekét??
Majd megfogom kérdezni, ezt hogy gondolja, mert én nem vezetem el!
Ebben nagyon tanácstalan vagyok, nem tudom mi lenne a jó, én tiltani nem akarom a gyerektől, hiszen joga van latni, de havi egy szörnyen kevés pláne az a pár óra..
annyit tudok, hogy 26eves a kedves hölgy, és nem szeretne ha a gyerekével tartana a kapcsolatot! Mármint hogy hanyagolja az egy éves kislányát.. szóhoz nem tudtam jutni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!