Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Hogy lehet ezen túllépni 8 év...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy lehet ezen túllépni 8 év után?

Figyelt kérdés
20 illetve 22 évesen jöttünk össze, a mai napig szerelmes vagyok belé, a legfontosabb ember az életemben. Együtt élünk, a nemi életünk nagyon gyakori, sokszor én is kezdeményezek. Februárban el kellett menjek munkaidőben (késői ebédidő volt) egy közeli bevásárlóközpontba ügyet intézni. Legnagyobb megdöbbenésemre ott megláttam őt egy kajáldában egy lány munkatársával csókolózni. Úgy csináltam, mint aki nem lát semmit, igyekeznem kellett vissza a munkahelyemre, a lány előtt sem akartam elkezdeni vele vitatkozni. Este otthon megkérdeztem tőle, hogy ezt mégis mire véljem. Közölte, hogy a csaj nagyon nyomult rá ès évek óta velem van, legyezgette a hiúságát és jólesett neki ez az új impulzus, bevallotta, hogy több alkalommal az irodájában szexeltek is. Engem ez extrém mértèkben megviselt, ennél rosszabb dolgot el sem tudnék képzelni, mint azt, hogy a szerelmem, akinek mindent, de mindent megadok az ágyban és azon kívül is, megcsal. A történtek után hetekeig nem tudtam rendesen enni, nem ment le a torkomon az étel, pár hét alatt 8 kg-ot fogytam, ami a 60 kg-os súlyomból elég sok. Nem szakítottunk, egyszerűen nem menne, ő a mindenem, azóta elmondása szerint befejezte a lánnyal. Egyáltalán nem vagyok féltékeny típus, lánybarátait is abszolút elfogadom, de mikor az említett lánnyal csinálnak közös projekteket, akkor a mai napig görcsbe rándul a gyomrom és idegeskedem.

2020. okt. 22. 18:19
1 2 3 4
 11/37 A kérdező kommentje:
Nem tudok vele szakítani, minden összeköt vele. Házasok nem vagyunk, nem is leszünk (sok az ismerősi körben a válás, illetve házasság után megromlott kapcsolat, emiatt nem szeretnék esküvőt), viszont 3 éve van egy közös bokatetoválásunk egy mindkettőnk számára fontos szimbólummal. Egy mozdulatából, nézéséből rögtön tudom, hogy épp milyen hangulatban van. Mindenről hasonlóan gondolkodunk, szinte be tudjuk fejezni a másik mondatait. Az ominózus eset előtti hetekben is láttam rajta, hogy feszült, ezt azzal magyarázta, hogy 1 kollégája felmondott és ameddig nem vesznek fel a helyére senkit, neki kell ellátnia az ő munkáját is. Emiatt azon sem gyanakodtam, ha 1-2 órával később ért haza a szokásosnál. Láttam rajta azt is, hogy nagyon bántja a dolog és utána mèg jobban próbált apróságokkal (nem csak tárgyakkal) a kedvemben járni, érezteti és mondja is, hogy nagyon szeret.
2020. okt. 22. 18:51
 12/37 anonim ***** válasza:
90%
Komolyan jól olvastam, hogy még együtt vagy vele?! Remélem nem hiszed el, hogy nem találkozgat már vele. Nagyon buta vagy, ha ezután még így folytatod a kapcsolatot vele, mintha mi sem történt volna. Legyen már tartásod basszus! Amíg téged emészt ez az egész és teljesen tönkreteszed magad, addig 110%-ra mondom, tuti hogy még mindig félrekefél vele. Te meg még kis ártatlan módon "támogatod" is ebben. A helyedben én nagyon sürgősen kib*asznám, hát nehogy már...
2020. okt. 22. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/37 anonim ***** válasza:
96%
Azért kedveskedett, mert bűntudata volt, amiért megcsalt. Kihasználta a jóhiszeműségedet. Közös lakás, ház, cég, akármi van? Ha nincs, akkor tulajdonképpen a tetkón kívül semmi nem köt össze vele fizikailag. Szakítanék a helyedben.
2020. okt. 22. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/37 anonim ***** válasza:
92%

Szerintem a közös tetkó épp elég indok arra hogy ne tedd ki 😄😄😄

Ne haragudj de nem tudlak sajnálni, ha ő kell akkor elviseled a kilengéseit. Ennyi.

2020. okt. 22. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/37 anonim ***** válasza:
95%

Kérdező az csak egy tetoválás.

Már simán el lehet távolítani lézerrel, nehogy ezen keseregj. Nő vagy, legyen benned tartás és méltóság. Ennél az aljas szar alaknál csak jobbat kaphatsz.

2020. okt. 22. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/37 anonim ***** válasza:
83%

Az a jó hír, hogy ti nem váltok, ez csak sima szakítás. Ne aggódj, majd kihajít a fantasztikus párocskád, ha lesz jobb.

Addig kicsit hízeleg, te meg úgy teszel, mintha nem lenne közös a hüvelyflórád a másik csajjal... Finccssiiii...


Ne aggódj, csak az első lebukása ráz meg ennyire, pár eset után befásulsz.

2020. okt. 22. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/37 A kérdező kommentje:
Voltam több psziciháternél, egyik mindenáron enyhe nyugtatót akart felírni, másik a szakítást vagy a magánnyomzóval történő titkos megfigyeltetést ajánlotta megoldásként, ami nálam nem opció. Közös autónk van (neki van céges is), illetve közösen bérlünk egy albérletet. 3 éve volt egy bőrdaganatom, végig mellettem volt és csak hetek múlva derült ki, hogy szerencsére "csak" jóindulatú. A műtét után mondtam neki, hogy életed végéig melletted leszek, amit én nagyon komolyan gondoltam és gondolok, utána csináltattuk 5 hónapra rá a közös tetovalást. Nekem ez ezerszer többet jelent, mint egy gyűrű.
2020. okt. 22. 19:03
 18/37 A kérdező kommentje:
Nem a tetoválás miatt nem szakítok vele, ezt teljesen rosszul gondolod. Nem volt közös hüvelyflóránk, óvszerrel védekezünk az aktus során, de ha lett volna is, ez igen alpári megjegyzés volt.
2020. okt. 22. 19:07
 19/37 anonim ***** válasza:
96%
Hát te nagyon súlyos eset vagy. Ezek csak tárgyak. Autót eladni, bútorokat eladni, tetoválást lézerrel eltávolítani, albérletet felmondani, ajtót bezárni és új életet kezdeni. Csak az első lépés nehéz. Teljesen tönkreteszed az életedet.. elhiszem, hogy neked mindez sokat jelent, amiket felsoroltál, de látod hogy neki semmit se. Ha képes volt ezt tenni, nem értékel és kb. a markába röhög, milyen naiv vagy. Kérlek hallgass az eszedre és ránk, a szíved helyett.
2020. okt. 22. 19:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/37 anonim ***** válasza:
96%
Akkor miért nyávogsz? Ha úgysem hagyod el akkor el kell fogadni.
2020. okt. 22. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!