Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért csalom meg mindig a párjaimat?
Emlékszem, 15 éves korom végén volt az első kapcsolatom. Az akkori páromhoz hűséges voltam, eszembe nem jutott más férfi. Többször meg tudtam volna csalni, sőt, csak hagynom kellett volna magamat, de kivétel nélkül elutasítottam mindenkit, még csak nem is beszélgettem mással.
Aztán majdnem 4 hónap együttlét után kiderült, hogy több mint 13 csajjal félrekúrt, és még fizetősekkel is volt. Gondolkodás nélkül elhagytam, teljesen kiábrándultam belőle.
Fél évvel később lett egy újabb kapcsolatom, Őt már 3 nap után megcsaltam, azóta sem volt bűntudatom, mert amúgy is elhagyott, pedig nem tudta meg a dolgot. Onnantól kezdve volt még 2 kapcsolatom, azokat is csaltam végig, utólag sem bánom, mert köztük is voltak olyanok, akik szintén félreléptek.
2 hónapig szingli voltam, újból lett egy párkapcsolatom. Őt nem csaltam meg, eszembe sem jutott a dolog, imádtam Vele minden percet. 2,5 hónapig jártunk, majd letiltott Facebookról és nem keresett, én pedig még a lakására is elmentem, de nem tudtunk beszélni, nem volt otthon. Neki azóta is van kapcsolata, 1 éve van együtt egy másik lánnyal.
Na ekkor már úgy voltam a dologgal, hogy hűtlenséget fogadok. Nem éri meg az egész, ha folyton elhagynak/csalnak. 4 férfi volt azóta az életemben, mind a 4-et megcsaltam, és jót tett az önbizalmamnak, ami szerintem rohadtul nem normális. Így visszagondolva szintén jól tettem, de akkor, amikor még úgy éreztem, hogy rosszat teszek... Gyűlöltem magamat.
Jelenleg megint van kialakulóban egy kapcsolatom, de már a holnapi randit beszéltem le egy másikkal, mert félek attól, hogyha elhagy a párom, akkor össze leszek törve, így viszont nem fogom annyira sajnálni a dolgot.
Mit gondoltok erről? Mi bajom van?

























"Az se jobb, ha valaki kiéli magát aztán egyedül döglik meg macskákkal"
mert ez szerinted így zajlik.















26 "ez tény"
oké lehet statisztikákat mutatni, mert ez így anecdotal evidence.





Várjál, mindjárt keresek a statisztikai hivatal honlapján r_bancokra vonatkozó adatbázisokat.
Te most hülyéskedsz, vagy tényleg ilyen hülye vagy?





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!