Kiderült, hogy nem az enyém a gyerek. Mi a helyes teendő ilyenkor emberileg?

A sokkon és csendes apátián már túl vagyok. Miután a vérvizsgálat kimutatta a tényt, az (ex)párom is beismerte, hogy anno kapcsolata volt mással. Nem hittem, hogy ilyen velem megtörténhet és mégis.

Két dolgot vettem fontolóra, 1.: tisztességgel megvárom, amíg szereznek lakhatást és kiköltöznek a lakásból (nagy szerencsére minden az én nevemen van), és soha többé nem hallok felőlük. 2.: a "fiamat" szeretem és ebben az egészben ő a leginkább szevedő alany, aki az anyuka féregsége okán ártatlanul szenved most egy életen keresztül. Így tehát a károkat mérsékelve együtt maradhatnánk (asszonyka benne lenne, volt már sírásrívás és térden állva bocsánatkérés) és maradna minden a régiben... ezzel annyi a gond, hogy soha nem tudnék neki megbocsátani, ezzel saját boldogságomat félretehetném egy életre. Nem tudom, hogy meg kellene-e hoznom egy végső soron idegen gyermekért ezt az áldozatot.

Párom egyébként védi az apuka anonimitását, sőt ebből feltételezem, hogy még ma is kapcsolatban lehetnek. Még benne lehet az is, hogy ismerem, de ezt már félek továbbgondolni.

Nemet, kort írjatok légyszi, nekem ez fontos, másképp nem tudom komolyan venni a véleményt. Köszi