Kinek higgyek, van "tökéletes" házasság?

Mi még csak 8 éve vagyunk együtt, egy gyerek van, ha minden jól megy, 1 éven belül már kettő lesz.

Nem tökéletes, olyan nincs. De jó. Nem, nem izgulok, ha találkozunk, minden nap találkozunk, együtt élünk. De ha az van, hogy a kislányunk a mamánál alszik, mi meg kettesben elmegyünk valahová, akkor tudok izgulni, készülődni stb. Válás sose merült fel még egyikünkben sem. Szoktunk vitatkozni, de kulturáltan, nem üvöltve, szóval inkább úgy nevezném, hogy megbeszéljük a dolgainkat. Veszekedés nem szokott lenni. Elég hasonló temperamentumunk van, ez nagymértékben könnyíti az együttélést nyilván.

Amúgy vannak hullámok, mikor éppen nem vagyok annyira odáig a férjemért, vannak időszakok, amikor nagyon rámjön a szerelem. Elmondása szerint vele is így van. összességében nagyon szeretjük egymást, csak nem mindig ezer fokon, de szerintem ez normális. De tök jól tudunk csapatként működni, és nagyon bízunk egymásban, bármit megbeszélünk. Szerintem ez nagyon fontos.

Több dolog magyarázza a jelenséget.

Az emberek sokfélék, mindenre van példa.

Amit írnak nem lehet leellenőrizni. Én több katolikus női bloggert is ismerek, aki a házasság szentségéről és csodájáról ír, csak azt már nem teregetik ki, hogy az egyik másik férfiba volt szerelmes házasságkötéskor és ő sokkal okosabb a férjénél, ezért nem tud igazán felnézni rá, a másik szintén másba volt szerelmes, de ő még veri is a férjét. Ezt csak az tudja, aki ismeri őket.

Az emberek nem szívesen beszélnek a kudarcaikról.

A generációk között nagy különbségek vannak.

Te is azt veszed észre, ami jobban megérint. A látásmódunk egyáltalán nem objektív. Én nem tudnám megmondani, melyik típusú házasság a gyakoribb, de szerintem ez nem is fontos.

Azt ajánlom ne kutasd a témát, hanem csináld. Komolyan mondom. Ismerek nem egy embert, aki folyton könyveket olvas, előadásokra jár, gyűjti egyre az adatokat, de aztán nem csinál velük semmit. Szerintem ha még plusz egy könyvet elolvasnál akkor sem lennél előrébb. Egy bizonyos szintig el lehet ezekkel jutni, de a továbblépéshez az kell, hogy a kezedbe vedd a sorsod irányítását és ne akarj állandó visszaigazolást a döntésed helyességéről, ne akarj előre legyártani megoldási sémákat olyan problémákra, amik talán soha nem is lesznek. A tett halála az okoskodás.

Van-e tökéletes házasság? Attól függ milyen oldalról közelíted meg.

Szerintem 2 oldal lehetséges. Az egyik, amikor maga a kapcsolat problémás, mert 2 olyan ember erőlteti a kapcsolatot, akik nem illenek egymáshoz. Itt jön a képbe a másik oldal, amire azt szoktam mondani, hogy jól kell választani.

Mert van az amikor nem a kapcsolatban vannak problémák, hanem azon kívüli dolgok, okoznak gondokat, a közös élet során jönnek, jöhetnek bizonyos akadályok.

Pl mi nem olyan rég, 8 éve vagyunk együtt. 6,5 éve házasok. A kapcsolatunkban nem voltak soha gondok, ha ki is alakul apró nézeteltérés, hamar megbeszéljük, sosem volt még veszekedés köztünk. Az amúgy sem old meg semmit. A személyiségünk eléggé hasonló, nagyon szeretjük egymást, hasonlóan gondolkodunk a fontos dolgokról, szóval konkrétan nincs miért vitázni.

Kapcsolaton, rajtunk kívülálló problémáink viszont előfordultak már, pedig nem vagyunk annyira rég együtt mint egy 20-30 éves házaspár. De akadtak már pénzügyi nehézségeink az évek során, egyszer hirtelen munkanélküliség miatt, később (tavaly) egy tartozás törlesztése miatt, de volt más is. Még a házasságunk első hónapjaiban ért minket a legnagyobb próbatétel: megtudtunk, hogy soha nem lehet gyerekünk. Mégis együtt vagyunk, mert fontosak vagyunk egymásnak, mert a szerelmünk sokkal erősebb annál, hogy ez közénk álljon. Vannak olyan párok akiknél ez simán válásra ad okot, van is ilyen a környezetemben, ők 8 év házasság után váltak el emiatt. Nálunk ez fel sem merült. Soha eszünkbe sem jutott. És igen, még mindig picit elkezd gyorsabban dobogni a szívem, amikor meghallom a kulcs csörgését a zárban. Nyilván nem olyan, mint amikor még randiztunk, sokkal több, sokkal erősebb a kötelék köztünk. Már nem csak rantizunk, nem csak járunk, társak vagyunk. Nekünk ez a szerelem:)

Én amúgy sem hiszek abban hogy az igazi szerelem, akkor el tud múlni, és nem érzem átalakulásnak sem. Vagy csak másképp értelmezem a szerelmet mint a legtöbb ember, ezt nem tudom.

A házasság egy szövetség, és ha megtalálod az igazi társadat ehhez, akkor nincs olyan akadály amit ne győznétek le együtt. Én ezt tapasztaltam 8 év alatt.

37 eves nő vagyok, van 3 nagyon jó barátnőm, akiknek nagyjából belelátok az életébe, így a magam es az ő tapasztalataikból tudok kiindulni.

18 éves kapcsolatban élek (ebből 12 év házasság), a barátnőim is 10-20 éves kapcsolatokban-házasságokban élnek. A barátnőimnek is es nekünk is 2 gyerekünk van. Az a tapasztalatom, h kib.aszottul nehéz hosszú távon boldognak lenni. Ha van gyerek, akkor a gyerek körüli teendők miatt van napi szinten vita, ha nincs gyerek, akkor meg a beteljesületlen álom miatt van feszültség.

A gyk-sok egy nagy resze szerintem vetít. Bár nem értem, mi értelme, mikor azt se tudjuk, ki ő, miért kell a valóságnál jobb színben feltűntetni az életét? De nem csak ezen a téren próbálja sok gyk-s elhitetni, hogy ő tökéletes.

A szerelem amúgy nem tart örökké, mindig Zorán száma jut eszembe "És szép, hogy mást hiszel, mert mást ígér". Ha megmaradnak egymás felé a romantikus érzelmek és a szexuális vonzalom, az mar csúcsszuper szerintem. De sok ember ennél többet vár, élethosszig tartó rózsaszín ködöt, de hát olyan csak a mesében van. Emiatt sokan meghátrálnak, mondván, h "elmúlt a szerelem, így nem lehet élni", és egyik szerelemből a másikba szálldosnak, kergetik az elérhetetlen álmaikat, ahelyett, hogy egy nagyrészt boldog házasságra törekednének egy nagyrészt hozzájuk illő társsal. Szerintem ez az egyik kerékkötője a boldogságnak. Az elérhetetlen tökéletesség iránti vágy.

A másik kerékkötője az, hogy sokszor rossz a hozzáállás. Nálunk ez van. Hogy egyik fél sem elég önzetlen, mindketten a másiktól várnak többet, ahelyett, hogy ők maguk raknának energiát a kapcsolatba. Mi épp ezt "tanulgatjuk" most, hogy hogy lehet egyensúlyba kerülni ezen a téren. Még 18 év után is csak tanulófázisban vagyunk. De legalább nem adtuk fel, mint ahogy sokan tették volna a helyünkben.

#17-es vagyok, még annyit hozzáfűzök, hogy szerintem a dilemmád abból adódik, hogy figyelmen kívül hagyod, hogy milyen nagyon különbözőek az emberek. És hogy a házasságok még ennél is különbözőbbek. Ezért aztán van (kevés, de van) olyan házasság, ahol 40 évig se merül fel a válás gondolata, és olyan is, ahol már egy hét utan kiidegelik egymást a felek. És a két véglet között millió más variáció. Meg hát van olyan kapcsolat, amiért érdemes küzdeni és olyan is, amiért nem, ez attól függ, hogy milyen mély a kötelék két ember között. És hát vannak kitartó es kevesbe kitartó emberek. A kitartóbbak úgy érzik, megéri küzdeni.

Persze, hogy ahány embert kérdezel, annyiféle véleményt fogsz hallani erről, mert mindenki másképp gondolkozik, érez. Mindenkinek más es más a tapasztalata.