Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ebben a liberális (vagy annak tűnő) korban miért érinti annyira rosszul a házassági szerződés a nőket?
Jópár itteni válaszból ugyanis ez jön le.
Ahogy én látom: A nők előtt is teljes mértékben ott van minden lehetőség már arra, hogy saját egzisztenciát alakítsanak ki. Lehet, hogy még legfelsőbb vezetői szinten nem, de ott is egyre nagyobb az átfedés ilyen tekintetben.
Közszférában viszont ahol a legtöbb ember helyezkedik el ugyanakkora eséllyel kapják meg a nők is a munkát (gyakran a könnyebb munkát) ugyanazért a fizetésért.
Ám házasságnál gyakran (nagyrészt jogosan ugye...) elvárt, hogy a férfinak legyen lakása ami válásnál vagy az asszonyé marad a gyerekek miatt vagy feleződik.
Szóval miért is ellenszenves, ha egy férfi gondol arra, hogy nem teszi bele vakon, az egész életében kemény munkával felépített javait egy nő kezébe és teszi kockára az egészet a szerelem oltárán?
Én még nem váltam ezért csak az ismerőseim tapasztalatai révén tudok gondolkodni (férfiak) akiknél rendre az van, hogy 5-10-20 év házasság után a feleség egyik hétről a másikra közölte, hogy ennyi, vége és mindegyikük legalább egy lakást vagy házat bukott a váláson. Volt aki háromszor nősült, három lakást bukott el és most 50 felett albérletben él.
Én férfiként nem lennék megsértődve, ha mondjuk kilátásban lenne a házasság egy olyan nővel aki jobb anyagi és egzisztenciális szinten van nálam és mondaná, hogy csak ilyen és ilyen feltételekkel hajlandó belemenni a házasságba. Szerintem ez teljesen korrekt és logikus.
A világot már rég a nők uralják. (Ez a szavazati jogukkal kezdődött) A szerződés meg hátrányosan érinti őket, ezért nem akarják.
De ha egy férfinek esze van, akkor nem csinál gyereket, és soha nem nősül meg. A szerződés meg teljesen felesleges, mert a bíróság úgyis addig csavarja, amíg a nőnek nem lesz igaza. Fehér férfi, európai/amerikai bíróságon nővel szemben nem nyerhet, csak tapasztalatot. Férfiként nem vagy több egy bankautomatánál, és semmibe sem vesznek. Jogaid csak papíron vannak. Ebben a femináci világban, jobb ha csak örömlányokkal van kapcsolata az embernek, mert azok legalább örömet okoznak.
Az meg külön érdekes, hogy a férfinak ki kell fizetnie a házimunkát, szexet, miközben a nő nem fizet semmit a férfinak a ház körüli munkákért, és a szexért sem. Ez is csak tiszta rasszizmus, a férfiak szervezett elnyomása. Nem véletlen fogy a "felvilágosult" fehér ember.
41
Inkább mentèl volna aludni
#44
Eleve az a vicc, hogy szerinted nincs rendben a nők szavazati joga. Igazából nem vesz komolyan senki egy ilyen marhaságot, mert az emberek jobbára tisztában vannak a történelemmel meg a társadalmi berendezkedéssel, csak tudod, olyan szomorú látni az ostobaságot. Érted.. Kijártál minimum egy általános iskolát (reméljük), és addig jutottál el, hogy a nők szarszemetek, mert szavazati jogot kaptak. Rossz látni, hogy valaki akár értelmes is lehetne, de ehelyett buta fajankó maradt. :/
#45: Tényleg vicc LENNE, ha szerintem nem lenne rendben a nők szavazati joga. Sehol nem írtam olyat, hogy nincs rendben. Szimplán, csak semmivel sem volt értelmesebb az alvásos hozzászólás, mint a felette lévő.
Őszintén szólva, amikor kijártam a 8 általánost, már akkor kevésbé voltam előítéletes és nem vágtam mások fejéhez, hogy fajankók meg hasonlók. Előbb megpróbáltam értelmezni a szövegkörnyezetet.
#45 Kár, hogy még a szövegértés sem megy neked.
És igen, a nők szavazati jogával kezdődtek a "modern" emberek problémái, amelyek a kihalásukhoz vezetnek. Addig alig volt válás, ha volt egyáltalán. A nőknek volt idejük a gyerekeikre, és több mint kettő született családokként. A férfi akkor is igás állat volt, de akkor még volt értelme dolgoznia, és szívesen is tette. Most mi van? "Liberalizmus, modern világ" 1,2-1,4 gyerek, az átlagot nem a magyar nők húzzák felfelé, mert sokuknak csak kutyájuk, macskájuk van, amiket többre tart embertársainál. Persze a férfigyűlölet csakúgy sugárzik ezek szeméből...
Ma már kevés nő van, akiket mélységesen tisztelhetünk, mert az egyetlen fontos dolgát, a min 3 gyereket fel tudja mutatni.
A karrier, az elvadult álmai megvalósítása nagyon jó. Biztos örömmel meséli majd a dédunokák helyett a macskáinak, kutyáinak. Ez ám az "életcél"...
#46
Ha rendben van a nők szavazati joga, akkor miért emlegeted mint a nőuralom kiváltó okát? Mert ha nem ezt akartad mondani, akkor én kérek elnézést. De akkor mit akartál vele mondani?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!