Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ebben a liberális (vagy annak tűnő) korban miért érinti annyira rosszul a házassági szerződés a nőket?
Jópár itteni válaszból ugyanis ez jön le.
Ahogy én látom: A nők előtt is teljes mértékben ott van minden lehetőség már arra, hogy saját egzisztenciát alakítsanak ki. Lehet, hogy még legfelsőbb vezetői szinten nem, de ott is egyre nagyobb az átfedés ilyen tekintetben.
Közszférában viszont ahol a legtöbb ember helyezkedik el ugyanakkora eséllyel kapják meg a nők is a munkát (gyakran a könnyebb munkát) ugyanazért a fizetésért.
Ám házasságnál gyakran (nagyrészt jogosan ugye...) elvárt, hogy a férfinak legyen lakása ami válásnál vagy az asszonyé marad a gyerekek miatt vagy feleződik.
Szóval miért is ellenszenves, ha egy férfi gondol arra, hogy nem teszi bele vakon, az egész életében kemény munkával felépített javait egy nő kezébe és teszi kockára az egészet a szerelem oltárán?
Én még nem váltam ezért csak az ismerőseim tapasztalatai révén tudok gondolkodni (férfiak) akiknél rendre az van, hogy 5-10-20 év házasság után a feleség egyik hétről a másikra közölte, hogy ennyi, vége és mindegyikük legalább egy lakást vagy házat bukott a váláson. Volt aki háromszor nősült, három lakást bukott el és most 50 felett albérletben él.
Én férfiként nem lennék megsértődve, ha mondjuk kilátásban lenne a házasság egy olyan nővel aki jobb anyagi és egzisztenciális szinten van nálam és mondaná, hogy csak ilyen és ilyen feltételekkel hajlandó belemenni a házasságba. Szerintem ez teljesen korrekt és logikus.
A házasság egy avítt baromság, régen volt szerepe pont a szövetségke és a föld egyesítésénél. A prolik és a kisgazdák pedig nekiálltak majmolni ezt, mert demenő az urakat utánozni.
Mára semmi értelme nincs, csak élénkíteni a gazaságot, illetve váláskor kaszál a szemetebbik fél és a galíciai ügyvédje.
Szerződések ellen pedig mindig az őrjöng, aki már előre gondolkodik a válás utáni fosztogatásban. Ha szerződés van akkor nincs fosztogatásra mód, ezen még a legszemetebb ügyvéd sem tud segíteni.
És ilyenkor jön elő az érzelmi zsarolás nevű kisded játék, aminek ha bedől a másik akkor bukás lesz váláskor, mert mindig a legnagyobb "hűáegha" szerelem a legnagyobb gyűlölödő befejezésű.
Draga. Sok no sajat lakasban el. En is. A hazassag elotti vagyon szeezodes nelkul is a tied.
3 lakast bukott, na persze. Eloszor is kozisen vettek a lakast, a vagyonmegosztasnal meg valahogy kompenzalva lett. Nem kell kelteni a feszkot.
Én nő vagyok és éppen hogy én szorgalmazom és én győztem meg a páromat, hogy ez mindkettőnket védi.
22/L
#2
Valójában ő vette a lakást akkor miután már összeházasodtak.
Nézd, engem nem zavarna, ha lenne értelme, de a mi jogszabályaink értelmében, amit házasság előtt szerzel, az a tiéd, nem lesz közös, amit te örökölsz, az sem lesz közös. Csak az közös, amit házasság során közösen szereztek. Aki bukja a saját vagyonát, arra meg azt mondom, hogy hülye.
Természetesen vannak olyan helyek, ahol van értelme egy ilyen szerződések, sőt, akár nálunk is gazdagéknál lehet értelme. De egy átlagos szinten nem nagyon.
30-as nő vagyok, van saját lakásom, még a szüleimnek sincs haszonélvezeti joguk sem rajta, annak ellenére, hogy valamennyit besegítettek (sőt, nem is kérték), csak a majdani örökösöm tarthat rá igényt, mert senkit nem jegyzek be a tulajdoni lapra. Egyébként akitől vásároltam, ő is egyedüli tulajdonosa volt a lakásnak, a férje nem volt bejegyezve, pedig ők már nyugdíjasok voltak (a férje nem sokkal azelőtt halt meg, hogy átvettem a kulcsokat).
Miért van az, hogy még mindig nincs senkinek alapismerete se a Ptk-ról, de szerződést akar írni?
A házasság előtt szerzett ingatlan (és ingóságok) különvagyonnak számítanak. Válás esetén nem feleződik.
A házasság vagyonközösséget is jelent. Amit házasság alatt vettek, azt felezik. Ha az egyik fél marad az ingatlanban, akkor vagy kifizeti a felét a másiknak, vagy kvázi albérleti díjat fizet.
Ez itt még mindig nem az USA, ahol a feleség 3 nap házasság után viszi a vagyon felét és asszonytartást is kérhet.
Amikor az ilyen kis gyerekek itt verik a nyáluk, hogy házassági szerződést akar, hogy a nagyitól örökölt lepukkant szuterént ne vigye a Zasszony, az egyszerűen nevetséges. Azért sértő, mert egyrészt kiderült, hogy egy tájékozatlan bunkóhoz akartál hozzámenni, másrészt egy pénzéhes ribinek néz a leendő férjed, aki azt hiszi, hogy csak a nettó 120 ezres fizuját akarod benyúlni.
Elképzelem a kedves barátod sztoriját:
30 éves korára összehoz egy hitelmentes lakást. Megnősül, majd az asszonyka pár év múlva válni akar, viszi a házat is. Barátunk elmegy albérletbe, de mellette pár év alatt megint összehoz egy hitelmentes lakást egyedül. Újra megnősül, majd asszony válik, viszi a lakást. Sebaj, hősünk megint összehoz gyorsan egy hitelmentes lakást, újabb kereset nélküli asszony kerül a házhoz. Pár év boldogság, majd a feleség válni akar és viszi a lakást. Valóban hihető történet. vagy ha valaki ekkora lúzer, akkor meg is érdemli.
Nem hiszem, hogy Magyarországon sok olyan család lenne, ahol a férj vacsora közben bejelenti: Jajj, Drágám, majdnem elfelejtettem mondani, ma vettem egy lakást a félretett 20 milliómból.
Az általam ismert házaspárok általában közös hitelre vesznek lakást.
#9
Na ja, de ez meg ott buki, ha X fél nem fizeti be a részlet rá eső részét, a másik fizeti helyette, hogy ne legyenek hajléktalanok, de válásko a nemfizető is kap 50%-ot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!