Férfiak, ha a feleségetek azt kérné, hogy legyetek vele a szülésnél, hogyan reagálnátok?

19 és 20-s!

Lehet, hogy félreérthető voltam. Ha egy férfi végig nézi a felesége szülését és utána attól a nőtől megundorodik, azt nem tudom elfogadni. Ha nem akar bemenni a szülésre, azt elfogadom. Ha viszont a saját feleségétől megundorodik, mert az szült az elfogadhatatlan. Vagy ezután egy nővel sem tud szexuális kapcsolatot létesíteni? Mert a nőkön ott jön ki a gyerek, ahol bement? Akkor felesége se csókolja meg többet, mert látta hányni? Ne mondd, hogy ez normális.

Ha nem akarod, nem nézed végig, de ne undorodj! Ez gyerekes.

22 Az undor nem akaratlagos. Én meg tudom érteni, ha valaki nem kíván meg egy nőt, akit látott kórházi hálóingben izzadtan hörögni, miközben a magzat hajas feje épp kishíján szétszakítja a vagináját.

Azt nen tudom, hogy én tudnék-e szeretkezni olyannal többet, aki látott ebben a helyzetben.

Azt is megértem, ha valaki ezt az egészet az életadas csodálatos, megható ceremóniájának tartja és csak még inkàbb mélyül a szerelme asszonya iránt, akit látott anyává válni.

Én nő létemre nem így látom, a szülést és a terhességet szükséges rossznak tartom, a csecsemőket viszont már nagyon szeretem és szeretném ha nekem is lenne.

Azt sem várhatod el egy férfitól, hogy eltűrje a szoptatas látványát vagy azokat a cuppogó hangokat. Tőlem sem várhatod el, hogy ilyesmit egy férfi jelenlétében csináljak.

Más szokasok, csaladok, emberek mást tanultak. Anno a francia udvarban pl illetlenség volt házastársba szerelmesnek lenni. Én nem gondolom így, csak mondom, hogy ezek annyira egyedi dolgok, és senkit sem érdemes semmire kényszeríteni, amitől viszolyog.

Én nem akarom, hogy a férjem bent legyen és szerencsére ő sem szeretne ott lenni. A legvalóságosabb sztori, és a ránk leginkább igaz, az pont olyan, mint ami a sógorommal történt.

Ő eleve nem nagyon bírja ezeket a dolgokat (akárhogy is nézzük, hiába a gyereked születik meg, ami egy csoda, attól még ez gusztustalan). Na most emellé jött az, hogy nővérem szülése borzasztó nehéz volt és rettenetesen megviselte lelkileg a sógoromat. Na nem a látvány a két lába között, mert azt ki nem szarja le..hanem az, hogy látta a nővéremet szenvedni és ő semmit nem tehetett ellene. Amikor aztán kezdett habzani tesóm szája, a sógoromat meg kitessékelték.. Értem én, nekünk nőknek a szarabb, hiszen mi toljuk ki magunkból a több kilós gyerekünket, a hormonjaink meg bungee jumpingolnak, de ha egyszer szeretek valakit, akkor én nem akarom kitenni egy ilyen szituációnak.

Márpedig pontosan tudom, hogy a férjem ugyanezt érzené. Látja, hogy szenvedek (és mindamellett, hogy tisztel majd azért, hogy ezt végig csináltam..na bumm, anélkül is ezt teszi, hogy látná a szülést magát), közben pedig teljesen tehetetlen, nem tud segíteni.

Na és emiatt nem akarom, hogy bent legyen. Ő ebbe valószínű nem gondol bele, és inkább a látvány miatt nem szeretné, de nekem ez a legkisebb gondom.

Egyszerűen éppen elég ha én szenvedek. Csodálatos pillanat lesz, mikor a kezébe adják a lányát, minden más felesleges.