Mire vagy büszke? - van két csodás gyerekem. Ezt csak azok a nők mondják akiknek mást nem sikerült elérni az életben?

Ha tőlem megkérdezik, hogy mire vagyok büszke.... Én is azt felelem, hogy a gyermekemre. Eszem ágában nem lenne azt sorolni amit én értem el. Pedig lenne mit sorolni bőven.

-BME gépészmérnökként (BSC) vörös diploma

-BME gépészmérnök (MSC) szintén kitűnő

-2 felsőfokú nyelvvizsga (angol,német)

-saját cég alapítása 26 évesen

-hitel mentes ház, autó

És mindezek után igenis a lányomra vagyok a legbüszkébb.

31/N

Nem tartok még ott, hogy akármelyik elért eredmény is fenyegessen, mégis amikor a jövőmre gondolok, az elsődleges és legnagyobb célom az az életben, hogy legyen 2-3-4 csodálatos gyerekem, akiket a(z akkor már) férjemmel együtt szeretetben, békességben, boldogságban fel tudjak nevelni, és olyan erős, magabiztos emberkéket útnak ereszteni, akik megállják a helyüket az életben.

Ezután a következő legfontosabbnak tartott célom, hogy a (jövendőbeli) házasságom fent tudjam tartani, és szintén szeretetben, boldogságban, szerelemben, egymás tiszteletével, ragaszkodással, és biztos "még sok-sok évet szeretnénk" tudattal tudjuk megünnepelni az 50. házassági évfordulónkat is.

A következő az, hogy a családi és baráti kapcsolataimat is fent tudjam tartani legalább eddig, és mindenkinek ahol tudok, segítsek. (Mindig ahhoz mérten, mekkora a kapacitásom)

Ezután jön az, hogy mindehhez a pénzügyi feltételeket, az anyagi biztonságot közösen a (majdani) férjemmel biztosítani tudjuk.

És ezután jönne az, hogy sikeres legyek a munkámban, egy olyan állásban, amire vágytam, és aminek tanultam. Hogy sok-sok jó ötletet tegyek le az asztalra, és azokra legyen kereslet is.

Én valamiért viszont úgy gondolom, hogy a diploma, a munka, a jól kereső állás, a hitelmentes kocsi, és lakás az, amit akárki el tud érni előbb vagy utóbb, aki képes összébb húzni a nadrágszíjat és nem abszolút hátrányos, kitörési lehetőség nélküli helyzetből indul.

Szerintem az első három dolog az, ami sokkal nagyobb teljesítmény, és ami sosem tökéletes, de még csak nem is ahhoz közeli, mert ahhoz olyan tudásnak és érzéseknek kell birtokában lenni, ami nem sok mindenkinek adatik meg.

(Nem egy reprezentatív példa, de a volt osztályomból, ahol szinte mindenki szülei "értelmiségi munkát végeztek", tartósan munkanélküli, talán egy szülő, ha volt, időnként fordult elő maximum.

30 főből 30 ment felsőoktatásba, és egy fiú nem kezdte csak el, aki az orvosi egyetemre fog próbálkozni idén megint, és nagy valószínűséggel szinte mindenki be is fogja fejezni előbb, vagy utóbb, munkát is fog szerezni előbb, vagy utóbb.

Ugyanakkor kb a felüknek elváltak a szülei, a maradék 15-ből kapásból 7-et tudok mondani, ahol valami "stikk" becsúszott a gyereknevelés közben. Ezen kívül van még vagy 3-4, ami talán fakultatív, és nem eredményez lelkileg nehézkes életkezdést a gyereknél, de ugyanolyan (szerintem nem feltétlenül jó) "stikkes" szülőket fog eredményezni. Egy kezemen össze tudom számolni azoknak a számát, akik magabiztosan, kiegyensúlyozottan, egészségesen kerültek ki (legalábbis félig-meddig, mert még nagy részünk otthon lakik), a szüleik keze alól. Na nekem az a célom, hogy rajta legyenek a gyerekeim majd azon a bizonyos kézen.

Ha egy nő anyagilag megteheti, hogy a gyermeknevelésre koncentráljon, és azt csinálja ugyanolyan lelkiismeretesen, mint más a munkahelyi munkáját, akkor szerintem ebben semmi furcsa vagy rossz nincs.

Ráadásul a legtöbb munkát elvégezni sokkal kisebb felelősség, mint jól felnevelni egy gyereket.

A gond akkor van ezzel, ha a nő egyiket sem csinálta lelkiismeretesen, vagyis nem is dolgozott, és anyának sem volt valami óriási. Ők a megúszósok, akik leszülnek és úgy vélik, ez már önmagában elég teljesítmény, a gyerekek meg majd megnőnek maguktól...