Nektek mi a véleményetek erről?

Csak a nőt vizsgálták ki? Érdekes lenne ha szakítanának és kiderülne, hogy a férfi is nemzőképtelen, mással se jönne össze neki.

Amúgy itt nincs jó válasz szerintem, de ha a férfi csak saját gyerekben képes gondolkodni, akkor nincs jövője a kapcsolatnak.

Itt nem arról van szó, hogy különbözően gondolkodnak, próbálkoztak, ezt leírta a kérdező, ergo a nő is akart gyereket, az teljesen más lapra tartozik ha valaki élből nem akar gyereket, ott nincsenek szinkronban a jövőképek, azt is leírta a kérdező, hogy örökbe is fogadna, de gondolom ilyen alapon akár egy béranya is szóba jöhetne, hogy a férfi dns-se legalább öröklődjön tovább és neki legyen meg a saját gyerek élmény.

Aki ezt bevállalná az szerintem tiszta szívből szereti a másikat és ezért egy félmegoldás is szerintem vállalható.

Fontos a gyerek nagyon, főleg aki akarja, de azért azt a gyereket fel is kell nevelni, egy családot kell létrehozni és ahhoz bizony egy igencsak megfelelő személy kell, ha nem így lenne az összes gyerekes gondtalan boldogságban úszna...

nem olvastam el a válaszokat, szóval a kérdésre reflektálnék..

szerintem furcsa az,hogy ez tíz év után derült ki. én is lassan ennyi ideje vagyok együtt a párommal. még nincs gyermekünk mert fiatalon jöttünk össze, és közbe szóltak egyéb dolgok.

nyilván rosszul érintene ez a dolog, de tudom hogy nem tehet róla. és nem fordulna meg a fejemben hogy elhagyom.

szeritnem ha a férj erre gondol, akkor menjen is.. ott már nincs meg akkor az a szeretet.

tényleg annyi alternatíva van már manapság. és nem az örökbefogadásra gondolok, mert ott rikárdón kívül mást nem nagyon lenne esélyük.

de szerintem ha a férjben ennyi empátia nincsen, nem képes felfogni hogy a barátnőd erről nem tehet?

akkor menjen...

arra lennék kiváncsi, hogy fordított helyzetben a csávónak ha nem lehetne gyereke.. akkor a barátnőd elhagyná?

Hát, én nőként mondom, hogy nem hagynám el ezért a férjemet. Egy vetélés után nekünk volt pár hónap, mikor próbálkoztunk, de nem jött össze, akkor beszéltünk erről, illetve átrágtuk magunkban is a dolgot alaposan. Minden vágyam volt mindig is, hogy SAJÁT gyerekeim legyenek, de ha nem lehet a férjemtől, akit imádok, aki tényleg a mindenem, a másik felem, akkor nem kell. Ahogy már írták korábban, annyira nem kell gyerek, hogy mindegy legyen, kitől... Ő ugyanezt mondta, hogy nagyon szeretne gyerekeket, mindig is akart, de mást nem tudna elképzelni a gyerekei anyjának, ezért inkább elfogadná, hogy akkor nem lesz gyerek, maradunk ketten. Az örökbefogadás nálunk nem volt opció, azt mindketten elutasítjuk. Lehet, hogy rossz emberek vagyunk, de mindketten úgy érezzük, hogy más gyerekét nem tudnánk annyira feltétel nélkül szeretni, úgy meg minek, nem jó se annak a gyereknek, se nekünk. De mi szerencsések vagyunk, végül összejött a saját gyerek, nem is kellett rá sokat várni, de azért átvettük ezeket a lehetőségeket.

Én azt gondolom, hogy aki ezért elhagyja a párját, az nem feltétlenül az igazit látja benne, csak valakit, akit szeret, és akivel el tudná képzelni a családalapítást. Aki tényleg igazán szerelmes a párjába, és tényleg benne látja az igazit, az szerintem nem tudja elképzelni, hogy más legyen a gyerekei anyja/apja, annak mástól nem kell gyerek, ezért nem vett véget a kapcsolatnak ilyen okból. Én nem tartom kizártnak, hogy a kérdésben szereplő férfi szereti a feleségét, csak épp nem "eléggé", nem annyira, hogy ne tudná elképzelni az életét mással, olyannal, akinek lehet gyereke. Sajnálom a nőt, ez biztos nagyon szar lehet neki, közlik, hogy soha nem lehet gyereke, aztán elveszíti azt az embert is, akit szeret :(

Mindenkit lenézek, akinek egy senkigyerek fontosabb, mint az ember, akit szeret.

De valljuk be, ha a férfinak nem lehetne gyereke, többen megértenék a nőt, hogy át akarja élni a szülést, bla bla bla...