Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy értessem meg vele, hogy munkát kell találnia, de gyorsan?
Figyelt kérdés
3 éve vagyunk együtt, egy éve házasok, én épp 5 hónapos terhes vagyok és van már egy 10 éves lányom előző kapcsolatomból. Volt egy nagyon rossz időszakunk egy éve mikor a férjem elveszítette a jól fizető állását. Szerencsére volt némi tartalénkunk és én sem keresek azért olyan rosszul, így kihúztuk, hogy fél évig nem volt munkája, de az utolsó hónapokban már sokat vitáztunk, mert én úgy éreztem, nem tesz meg mindent az ügy érdekében, eléggé válogatós, nem érti meg, hogy nem mindenhol lehet 400-500 000 nettó körül keresni manapság mint az előző munkahelyén.Pár hónap után elfogyott a tartalék, nehezen jöttünk ki az én fizetésemből, mindketten feszültek voltunk emiatt. Végul fél éve elvállalt egy munkát fele annyiért, de már ez is nagy könnyebbség volt a családi kasszának. Nem kellett minden fillért számolnunk, kezdtünk rendbe jönni, terhes lettem, nagy volt a boldogság. Erre egy hete azzal jött haza, hogy elküldték, mert nem hozta az elvárásokat (tényleg irreálisak voltak, láttam a számokat amiket hoznia kellett volna) és ki sem fizették az utolsó fizetését mondván levonják a benzinköltséget meg hasonlók, a férjem perelni fog ugyan, valószínű nyerni is fog, de jó darabig elhúzódhat. A lényeg, hogy pár napig kivolt bukva most megint állást keres stb, de látom, hogy megint válogat, sőt most majd még óvatosabb lesz én pedig pánikolok, mert hirtelen megint az én fizumból élünk, nem is tudom hogy menjek így szülni,miből élünk majd. Az teljesen felejtős lett, hogy esetleg elmenjek egy picit hamarabb GYEDre,jóformán az irodából kell menjek a szülőszobára, hogy legyen pénzünk. A babának alig vettünk még valamit, a nagyobb kiadások most jönnek, erre kiesett havi 250 000 egyik napról a másikra, örülhetek ha kijövünk belőle, nem még hogy vegyek kiságyat, kocsit, bármit. Teljes idegroncs lettem, a férjem meg úgy viselkedik mintha őt nem is érintené, nem töri magát a munka miatt. Ha kérdezem most akkor miből vegyünk kiságyat mondja, hogy ne szekáljam, majd megoldjuk, mindig minden "majd" lesz....mit tehetnék, hogy kicsit lenyugodjak, ő pedig kicsit érezze át végre a helyzetet? Nem fogja fel, hogy pár hónap és szülök, kiadásaink vannak, stb.2015. ápr. 10. 11:10
21/42 anonim válasza:
Kérdező, lesztek ti még öregek is. :-) A szüleim között 7 év van, és apám megy előbb nyugdíjba (idén nyáron), de már előtte - mivel náluk ez megoldott volt a cégnél - passzív állományba került, ami azt takarja, hogy csak ritkán kellett bejárnia, nagyrészt otthon volt. Azaz ő lett a háztartásbeli, míg anyu még azért javában dolgozik. Azt akarom ezzel mondani, hogy ez ne aggasszon, hogy ő lesz otthon valameddig, ha utánaszámoltok és ő tudomásul veszi most ezt a helyzetet. Aztán közben még találhat is munkát, tanulhat valamit, hasznosan tölti el az időt, és nem esik ki annyi (mindegy, mennyi a fizu, a GYED, GYES kevesebb).
22/42 A kérdező kommentje:
Köszönöm még egyszer mindenkinek,mennek a zöld kezek! Ha valaki esetleg volt már hasnoló helyzetben, nyugodtan írja meg mi lett a vége. Én próbálom motiválni a férjem valahogy, nem akarom, hogy tehernek érezze ezt a dolgot, de azt sem szeretném ha nagyon elkényelmesedne. Lehet tényleg lejjebb kellene venni a kiadásokat, bár nem mondhatnám, hogy nagyon nagy lábon élünk. Olyan "luxus"kiadások vannak mint pl 2 kocsi ,hétvégente mozi, vagy ebéd a városban, de nem minden hétvégén, szóval azért nem arról van szó, hogy drága hobbink lenne vagy hasonló. Azért aggódom, mert most az én fizumból épp hogy kijövünk, de GYEDen egy 100-asal kevesebbet fogok kapni legalább, de plusz egy fő lesz itthon, akárhogy számolok, így nem jövünk majd ki. De bízom benne, hogy addig talál valamit.
2015. ápr. 10. 19:06
23/42 anonim válasza:
Öhm, emberek, lemaradtam valamiről? Mindenki írja, hogy menjen a férj GYED-re. Ez oké, de GYED nem csak akkor jár véletlenül, ha van munkahelye? Munkaviszony nélkül a nőnek is csak GYES jár, ami kőkemény 25 ezer forint. A kérdező férjének nincs munkája, nem kap GYED-et. Vagy én tudok rosszul valamit?
24/42 anonim válasza:
Indokolt két kocsit fenntartanotok? A mozit is lehet csökkenteni, én ritkábban járok (inkább online nézek filmeket).
25/42 anonim válasza:
Ezek a legfrissebb infók, amennyire én tudom: [link]
26/42 anonim válasza:
illetve:
"I. Biztosítási jogviszony alapján gyed-re jogosultság
Gyermekgondozási díjra jogosult a gyermeket saját háztartásában nevelő:
biztosított szülő (pl. apa, örökbefogadó szülő), ha a gyermekgondozási díj igénylését megelőzően két éven belül 365 napon át biztosított volt,"
"A jogosultsághoz szükséges előzetes 365 napi biztosítási idő számítása:
Rendkívül fontos az a kedvező szabály, miszerint a gyermekgondozási díjra való jogosultsághoz szükséges előzetes 365 napi biztosítási időnek nem kell folyamatosnak lennie."
27/42 anonim válasza:
Kérdező, számoljatok utána, aztán meglátjátok, egyébként a semminél a kevés is jobb.
28/42 A kérdező kommentje:
Köszönöm a hasznos tippet. A férjem GYED-re küldése közben sajnos, vagy hál'istennek kihúzva. Említettem neki inkább viccből, de hallani sem akar róla. Szerinte ez megalázó, meg egyébként is, nem az a házitündér típus, a házi munka az én reszortom, ő néha főz, vannak ételek, amiket ö kifejezetten jól készít el, de a kakis pelenka meg porszívózás nagyon nem az ő világa...na meg csak a pici közös, nem várhatom tőle, hogy nagyobbért is majd elmegy minden nap suliba és tanul vele itthon napi szinten meg hasonlók...ezt így konkrétan nem mondta, nem bunkó, de olvastam a sorok között, finoman célzott rá, hogy akkor most mind a kettőt ő látná el egyedül stb...mondjuk igaz, ezt nem is várhatom...
2015. ápr. 10. 20:24
29/42 anonim válasza:
Ó, szerinte megalázó? Nőnek lenni megalázó? Nagyon szerencsés vagy, hogy kifogtad ezt a palit.
30/42 anonim válasza:
nzzük mennyi az a luxus:
2 kocsi: biztosítás, benzin, javítás ki tudja mennyi
hétvégente mozi, vagy ebéd a városban: jegy min. 2500/2fő + kaja min +2e, vagyis kb 5e, ha ez hetente van akkor 20e
azért lehetne itt fogni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!