Hogy értessem meg a völegényemmel, hülyeséget csinál?

hagyd ott...

nekem nem kéne olyan ember, aki így megaláz és terrorban tart

Elég baj az, ha ezt önmagától nem érzi. Az, hogy őt nem izgatja a késés, nem jelenti azt, hogy te is tudod kezelni a dolgot.

A traumákból az ember általában pszichológus segítségével próbál kimászni, még úgy se megy mindig. Az ordibálás és a kényszerítés tuti nem segít rajta, hiszen így éppen azt teszi veled, amit gyerekkorodban és erősíti benned a traumát.

Nekem -nem erős- de szociális fóbiám van, szóval tudom, hogy milyen érzés, nekem is vannak ilyenjeim, de!

a párom megérti és támogat benne, és nem üvöltözik velem és hányja a szememre, hogy én beteg vagyok, stb.

Ez a valaki, akit a vőlegényednek nevezel, nem tisztel és nem szeret, de nem is fogad el téged úgy, ahogy vagy.

Agresszív, már most.

Ha összeházasodtok, ez sokkal, de sokkal rosszabb lesz, lelkileg egy ronccsá fog tenni, el fogja hitetni veled, hogy nem érsz semmit, PEDIG DE.

Ha normális és boldog életet akarsz élni, akkor hagyd ott ezt a r...hadékot, majd keress fel egy pszichológust, aki esetleg tud segíteni. :)

Szerintem meg a legjobb gyógymód a szembesítés, az hogy megtanuld ilyenkor is kezelni a dolgot senki nem mondta hogy kellemes, de ha valaki gyógyult az nem is azt jelenti hogy boldogan teszi azt amit korábban nem tett csupán annyit hogy már a mindennapi dolgaid nem képes befolyásolni.

Persze nem értek eggyet feltétlenül a férjeddel mert emiatt nem szabad ordibálni. Ezt évek alatt lehet kialakítani.

Finoman szólva is érdekes a párod viselkedése.

Én általában nem vagyok annak a híve, hogy minden piti dologért hagyjuk ott a párunk, de most (szerintem) menekülj, amíg nem késő! Ez a bánásmód csak az előszobája annak, ami következni fog. Már most lelkileg terrorizál, később a fizikaitól sem fog visszariadni.

Próbáld meg neki szépen elmagyarázni, hogy fenyegetéssel, kiabálással csak ront a helyzeten. Ha nem fogja fel, akkor viszlát.

Hasonló cipőben járok mint te, csak én nem félek a nyilvánosságtól, hanem alapjáraton nagyon introveltált személyiség vagyok. Egész nap elvagyok egyedül, míg párom hihetetlenül extroveltált ember, ő állandóan igényli a társaságot, de soha, semmilyen módon nem kényszerített rá arra, hogy kimozduljak, ha nem akarok. Azt mondja, hogy nem érti a viselkedésem, de elfogadja. Szerintem így kellene a te vőlegényednek is viselkednie, nem pedig agresszióval kezelni a helyzetet.

Amúgy mióta vagytok együtt? A kapcsolatotok elején is ilyen erőszakosan próbált meg segíteni vagy akkor még nem jöttek elő ezek a problémák?

A fenyegetőzés-üvöltözés-megszégyenítésből egy kapcsolatban egyig lehet elszámolni. Aztán lépés.

Így nem lehet bánni másokkal.

Főleg hogy nem ellene "vétettél" - mondjuk ha két postással talál az ágyban, akkor nem meglepő, ha így reagál - de hogy előbb indulsz vizsgázni fél órával??? (Nekem semmi traumám nem volt ezzel, de én is előbb indultam, pusztán mert a vizsgán pontosan kell megjelenni, és ha lerobban a busz vagy a metró alattam, akkor ha kicentiztem az indulást, már kések.)

Sehogy nem fogod vele megértetni.

Nem tudom, mitől a vőlegényed. Nem a gyűrű teszi a vőlegényt, hanem a viselkedés... Ő úgy bánik veled, ahogy jobb érzésű pasi az utca rongyával sem. A gyerekkori traumáid miatt meg benyalod neki, hogy a hiba benned van. Valójában te egész normális lennél, csak van egy állat pasid.

Kezdjük ott, hogy még ha ilyen problémád nem is lenne, akkor is mi jogon szól bele, pláne ordítozva, ha jó időben oda akarsz érni a VIZSGÁDRA, tehát nem valami jelentéktelen alkalomról van szó.

Már ez nem túl szimpatikus hozzáállás, pláne ha még a problémádat is hozzá vesszük.

Szépen leültök és nyugodtan elmagyarázod neki, hogy ez nem egy olyan dolog, mit egy nátha, ami esetleg amatőr házi gyógymódokkal kezelhető és nem segít azzal, ha így viselkedik veled.

Ha ezt nem érti meg, akkor nem tudom, hogy fogjátok kezelni a többi problémát, amik majd jönnek a közös életetek során. Mert problémák mindig vannak.