A feleségem teljesen levegőnek néz?

Mióta ilyen? Vagy mindig ilyen volt? Vagy történt valami, amiért megváltozott?

Én biztosan nem szolgálnám ennyire ki. Csináljon magának reggelit. Intézze el a dolgait.

És várnám, hogy mikor jut eszébe, hogy létezem, és mikor vágyik rá, hogy megöleljen.

Ha tényleg ilyen, ahogy leírtad, akkor egyszerűen nem szeret. Az is lehet, hogy van neki más.

Te egy ilyen nonek meg ugralsz es reggelit viszel agyba?

Nem vagy te normalis.

Tudod mi vagy te?

Pincsi-kutya, a nyakában csinos kis piros masnival!!

Akit lehet mutogatni, akit lehet ugráltatni... eldobom neki a csontot, és visszahozza. stb. stb.

Vagy a sarkadra állsz, és közlöd vele, hogy ettől kezdve másként lesznek a dolgok, vagy számolnia kell azzal, hogy keresel magadnak egy olyan helyet, ahol valóban szeretnek, emberi méltóságodban nem aláznak meg, ...

Ha erre azt mondja, hogy mehetsz, amerre látsz, ... tiszta beszéd... vagy észheztér, és változtat a magaviseletén!!

Szerintem először is vedd észre , hogy egy "áldozati" szerepet játszol. Elsőre persze úgy tűnik, hogy Te nagyon szereted őt , ő pedig nem igazán téged.

Nekem viszont úgy tűnik, hogy Te sem igazán szereted őt , sőt kezdjem azzal, hogy elsősorban magadat nem szereted .Ő sem szeret igazán Téged és valószinű saját magával se lehet kibékülve.Viszont jobb híján kihasználja az egója és a teste a Te "áldozati szereped" ből következő előnyöket. No nem gondolom azt , hogy ennyire elfajzottak lennétek, sajna valamilyen szinten szinte mindnyájan eljátszuk ezeket a szerepeket különböző felállásban. Hol feltűnőbben , hol kevésbé feltűnően.Ha igazán szeretnénk becsülnénk önmagunkat , akkor nem megyünk bele "csicska szerepbe", még azért sem hogy egy kis "szeretetnek tűnő morzsát" kierőszakoljunk a másiktól.Egyrészt a valós szeretetet nem lehet semmivel megvásárolni. Csinálhatsz Te bármit, legfeljebb még jobban kifog használni.Te meg őt használod ki , hogy megélhesd az "áldozati szerepet".Én is eljátszom időnként az áldozati szerepet, ilyenkor valahogy úgy érzem, hogy nem sokra becsülöm magamat.Meg kéne fejtenünk, hogy miért is jó ez nekünk!? Titkon mindannyian , az igazán szerető odaadó társra vágyunk( nem a csicskára gondolok), aztán amikor éppen az "áldozati "időszakunkat éljük ,...elénk toppanna e vágyott társ , hirtelen talán nem is tudnánk mit kezdeni vele, mert már annyira hozzászoktunk az "áldozati szerephez". Figyeld csak jobban meg, magad.Félre ne értsd! Nem azt tartom "csicska szerepnek" hogy sok mindent megteszünk a másiknak, kiszolgáljuk, stb.A MIÉRT- en van a hangsúly.Miért tesszük azt amit teszünk?Mi az igazi motiváció?

Kérdés: miért ilyen? Történt valami a kapcsolatotokban? Bármilyen törés?

Mert nálunk hasonló a helyzet, de pontosan tudom, hogy miért...csak azt nem tudom, hogy van-e ebből kiút vagy sem. A férjem hatalmasat hibázott (nem egyszer, visszatérően), és el akartam hagyni. Már el is költözött egy ismerőséhez, én felkerestem családsegítőt, elkezdtünk gyerektartásról beszélni stb. Visszajött és hosszasan visszakönyörögte magát, és meggyőzött, hogy megváltozik, és ez a gyerek érdeke is, és amikor nem csinál ilyen hülyeséget, akkor milyen jó együtt, és mennyi mindent tesz amúgy értünk, és higgyek neki, felkeres segítséget. Belementem.

Azóta teper, mindenre ugrik, amit kiejtek a számon (nem én várom el), de bennem megmaradt a törés, és egyelőre nem tudok ebből kijönni, és azt sem tudom, hogy ki tudok-e majd. Szexuálisan nem kívánom, bár ő próbálkozik. Szóval tök az a helyzet, amit te is leírtál, de ennek meg van az oka. És ha hosszútávon így marad, akkor nem maradok benne...Biztos, hogy nálatok is van ennek oka, csak azt elfelejted leírni!