A háztartásbeli nőkre fel tud nézni emberként a férjük? Szerintetek valamit rosszul csinálok, hogy nekem ez nem megy fordítva?

A férjemmel az egyetem alatt jöttünk össze, én a doktorimat csináltam, ő meg a BA-n ismételgette a féléveket (egyidősek vagyunk). Akkoriban ez a semmirekellő életmód általános volt, és viccesnek tartottam. Azt hittem, majd változnak a dolgok, és egyszer csak elvégzi, és lesz munkája. De nem így lett.

Én jól keresek, őt meg a szülei tartják el, nem vagyunk közös kasszán, mert igazságtalannak éreztem volna, sokkal több pénze van, mint nekem. Nyilván a közös dolgokat közösen fizetjük.

Próbáltam már mindenhogy ösztönözni, hogy vállaljon munkát (be tudom tolni bármikor a szakmájában egy állásba), még az egyetemben is tudnék segíteni(lennék pl. a konzulense szívesen). Próbáltam őt motiválni is, lelkileg, mentálisan, szellemileg (pl. szakmai kiállításokra mentünk).

De nem megy, nem tesz semmit, mert a szülei adnak bármennyi pénzt, én meg egyszerűen nem tudok már rá felnézni, mert tényleg semmirevaló az élete...másrészt meg úgy sajnálom őt, hogy emiatt ítélem meg. Pedig egy kedves, vicces, törődő srác, aki elvégzi a házimunkát is itthon, főz, takarít, mos, vasal. Igazi kis htb!:) Ami biztos rendben lenne másoknak, hiszen élnek így emberek, de olyan furcsa, hogy van egy háztartásbelim, nem tudok rá felnézni.

Vagy nem mindenkinek fontos, hogy felnézhessen a férjére/feleségére emberileg?